Nyáridő

Nyár van, de kár, hogy ezt csak akkor veszem észre ha a naptárra nézek. Július. El sem hiszem. Mostanában nem szeret minket a jó idő. 18 fok és eső, ami hol szakad, hol szitál, de szinte abba se marad. Mondjuk miket nem zavar a hideg, se az eső, mert megyünk mi így is sétálni, meg motorozni (tényleg, mondtam már, hogy Márk végre rendeltetésszerűen használja a balance-bike-ot?), meg persze fagyizunk is, mert hát nyár van. És közben egy kicsit azért irigyeljük a nagy magyar kánikulát. De tényleg csak egy kicsit. Remélem enyhül majd otthon a hőség mire megyünk (még 5 hét), de nem akarunk nagyon hideget sem, mert már lélekben készülünk a pancsolásra meg az udvari szaladgálásra. És ha agy haladunk, már nem csak Márk, de Erik is szaladni fog addigra. Ma megtette élete első önálló lépéseit. Én pont lemaradtam a nagy eseményről, de Márk közvetített. Összesen hármat lépett kisebbikünk. Egyszer kettőt, aztán később még egyet. De még biztosabb a dolog négykézláb, így mára be is fejezte a két lábon járást. Remélem a következő kísérletet sikerül megörökíteni, be is izzítom holnap reggel a gépet.

villám motor

esik fagyiznak

Egyébként szép csendesen telnek a napjaink. Hétfő kedd szerda ovi, csütörtök nekem munka. Sanyi hősiesen állja a sarat amíg én dolgozom, büszke vagyok rá. Etet, pelenkát cserél, öltöztet, fuvarozza és sétáltatja/parkoztatja a bandát ha kell. És persze sokat-sokat dolgozik mint mindig, de (ahogy mondani szoktuk) valakinek pénzt is kell keresni. A péntek lusta nap, jó, hogy nem kell korán kelni, oviba készülni. A múltkor vonatoztunk a fiúkkal, Márk teljesen odavolt. Erik már annyira nem élvezte a dolgot, szerette volna felfedezni a vonatot meg a várost (Salisbury) is, de gonoszanya nem engedte, hogy négykézláb tapicskoljon az esőben.

reggelizünk  reggeli kóc

A hétvégék csak akkor az igaziak ha Apa is itthon van. Általában csavargunk ilyenkor (kikötő, Ikea, uszoda), de mostanában szinte a minden szabad percünk a takarítás/lomtalanítás jegyében telt. Lassan-lassan kialakul a gyerekszoba, ami egyenlőre játékos, mert egyik csemeténknek sem áll szándékába beköltözni. Na jó, Eriktől nem kérdeztük, viszont Márktól igen, de ő nem akar kiköltözni a családi ágyból. Reggelente együtt kelünk (még mindig nem sikerült megoldanom a csendes, kölkök nélküli kávézós ébredést, de nem adom fel), este 9 körül pedig a nagy családi meseolvasást követően csendesedik el a banda. 

Jungle

Aztán szoktunk még nagyokat barátozni (játék délelőtt Nóráéknál, kerti parti Éváéknál), meg tomboldába (játszóházba) is menni. Én újfent rávettem magam a paleós (néha csak paleo-szerű, de igyekszem) életmódra, sőt a heti-menü intézményét is újra divatba hoztam és hetente egyszer újra vendég nálunk a Tescós szállítóautó. Ami a háztartást illeti, errefelé még mindig a tűzoltás a divat, nem is tudom mikor láttam utoljára a szennyestartó alját. Most, hogy beköltöztek a játékok a kis szobába, mintha enyhült volna a kupi a nappali közepén, de már nem is hisztizek miatta. Ha végképp nem bírom cérnával és turbótakarítást csinálok (vagy ha csak egy kis csendre és nyugalomra vágyom), olyankor engedek a kísértésnek (meg Márk nyígásának persze) és nézhetnek mesét. Mostanában az 51-es bolygó és a Macskafogó a kedvencek, de szokta kérni a Madagaszkárt és a Jégkorszakot is. És amint elindul a mese, Erik is rögtön a kanapén terem és kb 10 percig ő is élénken érdeklődik, hogy aztán élénken megütögesse/nyalogassa a képernyőt. (És újra kezdődjön a nyígás, hogy Anyaaa, vedd el Eriket…)

játszik  mesét néznek

És ha már tévé: néztük mi is az EB döntőt, volt fagyi, chips, meg minden ami kell. Igaz Márknak hiába magyaráztuk el a foci lényegét már sokadszorra, őt csak az esések hozták lázba. Másfél félidőt ült végig, aztán megunta a spanyol gólözönt és behúzott a kisszobába autózni.

Most, hogy lassan végzünk a lomolással, talán kicsit több energiám lesz esténként beszámolni, remélem hamarosan újra “találkozunk” itt. Addig is szép nyarat mindenkinek!

Reklámok

2 című bejegyzés “Nyáridő” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

  1. nem azért, hogy irigykedj, de nálunk reggel 6kor 25fok volt, délután a 40-et üti! fúlunk a kánikulában, izzadunk, mint a kacsa, de némi enyhülést hoz a kerti medence, ahová Titeket is várunk nagy-nagy szeretettel!!! puszi mindenkinek!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s