És ideért a December…

a Mikulással

természetesen csak első lehet a sorban, nagyon vártuk, cipőt is pucoltunk!

és persze csokievéssel

vagy inkább ez az első? A kiskorúak két és fél napig csokoládén éltek, az volt reggelire, ebédre, vacsorára. És nem, nem azért mert nem akartam enni adni nekik, csak lusta voltam harcolni velük. A tanács Szandrától bevált, mára (hat nap után) már nem is érdekes az ebédlőasztali csokihalom.

Én személy szerint nagyon jó kislány voltam, összesen négy kocka 74 százalékossal bűnöztem, meg egy kis mézes/kakaós avokádópudinggal.

hideggel, köddel, esővel

tudom, csak semmi panasz. Amíg plusz van és nem havazik, ne szóljak egy szót se. Bár hó még csak kilátásban sincs errefelé, Márk minden reggel az “Esett már a hó?” felkiáltással ébred én meg minden reggel magyarázhatom hogy nem és hogy miért nem és hogy honnan tudom és mikor fog akkor esni és hogy holnap fog-e és miért nem. Én már most unom a témát.

és ha December, akkor karácsony

el sem hiszem hogy két hét múlva ilyenkor már javában szaunázni fog a pulyka. Idén is a szokásos a kaja-terv: böjtös halászleves bobajkás* bejglis szent este után angolos pulykás christmas puddingos 25-e. 24-ére vendégeket várunk, ha minden igaz 9-en üljük majd körül a karácsonyi asztalt.

Végre sínre tettük a Jézuskát illető ingóságokat is, rendelések leadva, a csomagok rohamtempóban érkeznek, már csak egy pár apróság hiányzik és feltehetjük a lábunkat.

és hozzott népvándorlást

ami a különalvást illeti: gyenge kezdés után erős visszaesést produkálunk. A fiúk a saját helyükön alszanak el este, majd ettől a ponttól a variációk száma határtalan. Csak néhány példa, a teljesség igénye nélkül:

– Erik végig alussza az éjszakát és kb hajnali 5-6 körül megjelenik és cicit kér

– Erik ébred 11 körül, mi megyünk visszaltatni, aztán eltelik fél óra/óra/kettő és mi megint és megint és megint megyünk be hozzá, amíg bent nem ragad valamelyikünk. ha én, nincs gáz, alszunk, majd cicizünk kb fél hattól. Ha sokkal korábban kel és nem adok neki cicit akkor ordít egy kicsit majd duzzogva átvonul az apjához, majd kb egy fél óra múlva vissza hozzám. ha Sanyi, akkor vele alszik hajnalig és úgy jön át hozzám

– Erik ébred éjjel, jön át, esetleg ordít ciciért majd hamarosan Márk is nálunk köt ki. Apa megelégeli a matrac szélén való takaró nélküli alvást (hiába no, nem férünk el négyen egy dupla takaró alatt) és duzzogva átvonul a gyerekek szobájába. szerencsére ez a verzió ritka.

Nem tudom meddig megy ez majd így, de most, hogy már bútortologatás is volt hogy külön pateroljuk a kiskorúakat, igazán nincs kedvem visszarendezni mindent (Sanyinak meg szerintem még annyira se). Plusz az altatás utáni csend és nyugalom a saját hálószobánkban (mégha nem több mint 1-2 óra) nagyan csábító. Majd meglátjuk…

de nem hozott takarításhoz való kedvet és időt

lesz ami lesz, nagytakarítás karácsony előtt szinte már biztos hogy nem. sikerült azért ablakot pucolni (na nem mindehol, csak a hálószobában, azt volt leggázabb), meg az előszobai tükörben is látom már magamat. de még várat magára a sütő, az előszobai ablak és az ebédlőben a polc ami lomossá nőtte ki magát.

mindenféle extra programmal és elintézni valóval

Márknak minden héten van egy nap amikor nem kötelező az egyenruha, cserébe vigyünk be valamit a karácsonyi vásárba/tombolára. de nem ám bármikor bármit, két hete játék/könyv volt rendelve, múlt héten csokoládé, most pénteken egy üveg ital;

és hetente vigyen be magával gumicsizmát és váltónadrágot is mert mennek fát ültetni;

ma volt a határidő, be kellett vinni a karácsonyi műsorhoz a jelmezt (persze reggel jutott eszembe kb 10 perccel indulás előtt, majd holna beviszi);

hirdessük és áruljuk a tombolát. viccelnek? kinek van erre ideje? egyszerűbb volt megvenni mind a tizenöt darabot;

hétfőn reggel az iskolaudvaron firkantottam a csekket (majd nyomtam a mit sem sejtő tanítónéni kezébe) a mikulás csomagért, amit a pénteki bulin kapnak majd;

Eriknek persze lesz külön mikulás Denise-nél, idén nekünk kell bevinni a csomagot, jövő kedd a határidő;

Márk meghívót kapott egy osztálytársa szülinapi partijára Januárra(?), vissza kéne jelezni hogy megy-e, meg utánajárni hogy is zajlik ez (eddig még nem voltunk ilyenen), de fogalmam sincs hova tettük a meghívót.

Egy szó mint száz, december ide, a szeretet ünnepe oda, nekünk esélyünk se volt eddig az ünnepre hangolódni. Emlékszem valamelyik évben mondtuk (vagy minden évben mondjuk?), hogy milyen röhejes a tömött szupermarket a karácsony előtti hajrában: mindenki sík ideg, tele kosarakkal sasszézik sorról sorra és közben ordít a negédes karácsonyi melódia. Tudjátok mit? Ez mind piskóta! Ugyanez két ordító/rohangáló kisgyerekkel, egymagadban, az már valami!

 

De még mielőtt valaki sajnálni kezdene minket, vagy ne adj’ Isten elgondolkodni, hogy minek a család/gyerek/extra munka annak, aki nem bírja, mindenkit megnyugtatok, hogy bár sokszor a hajamat tépem (Sanyinak már nincs mit), de összességében nem adnám ezeket a napokat, a világ minden kincséért sem. Csöpöghetnék itt az összebújós meseolvasásról, az esti családi társas(játékos) partikról, meg a Sanyival kettesben töltött winchester-i délelőttről de szerintem az senkit nem érdekel. Így legalább mindenki hátradőlhet, nálunk sincs másképp.

És ha megint nem jelentkeznék egy hónapig:

 

Boldog Karácsonyt Mindenkinek!

 

 

 

* mákos guba

Reklámok

Egy gondolat a(z) “És ideért a December…” című bejegyzésnél

  1. Szia Magdi! Nekünk egészen hétfőig még adventi koszorúnk se volt…pedig eddig mi készítettük Gyulával. Szerencsére sikerült, olyat vennem, ami a férjemnek is tetszik….
    Olivér érkezésével mi is csak a gyerekekkel foglalkozunk és nem igazán hangolódtunk még rá a karácsonyra….. pedig nagyon várom már,mert ez lesz az első Szent Esténk, amit itthon töltünk….
    Nektek is Boldog Karácsonyt! :)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s