3 hónap és 14 nap után

 

Tegnap valaki megkérdezte, hogy megszoktunk-e már. Azt hiszem itt az ideje a blogírásnak. J

Júliusban még be sem fejeződött az iskola amikor mi már Budapest felé repültünk teljes menetfelszereléssel. Ott aztán két szuper Pupákos nap és egy rendhagyó esküvő után villámlátogatást tettünk otthon. Majd még mielőtt kifújhattuk volna magunkat, a gyerekeket hátrahagyva Sanyival megint repülőre pattantunk és vissza jöttünk Andoverbe. Így kezdődött az elmúlt 6 év legfurcsább három hetes kalandja. A fiúk nyaralása nagyon jól sikerült, egy könny nélkül viselték a távollétet, amiért nem tudunk elégszer köszönetet mondani a nagyszülőknek, rengeteg élményben volt részük a srácoknak. Mi közben nekiláttunk a régóta halogatott festésnek, barátlátogatásnak és persze a laza, nem rohanós hétköznapoknak. Nem állítom, hogy nem hiányoztak a fiúk, de nagyon jól esett a pihenés. Pláne, hogy július végén már sejtettük, hogy életünk hamarosan újabb, izgalmas szakaszba érkezik…

Augusztusban újabb hazaút, ezúttal autóval szeltük a mérföldeket. Két szuper hét, stranddal, jégbarlanggal, horgászattal, vadászattal, ünnepléssel, játékkal. Nem sokkal az iskolakezdés előtt értünk vissza egy nagymamával a fedélzeten. Itt még volt két hetünk hogy lazázzunk (naná, nagymami segítséggel nem nehéz), hogy aztán belecsapjunk a lecsóba.

Szeptemberben aztán fenekestül felfordult az életünk. Na nem mintha az előző tanévben unatkoztunk volna, de Erik ovi- és Anya egyetemi tanévkezdésével (persze mindez a tavalyi rmókuskerék kiegészítéseként) igazán fel kellett kötni a felkötnivalót.

Most már október van és mostanra már sikerült egy jó kis rutint  kialakítanunk. Persze a nekem a folyamatos egyetemi feladatok/meetingek/esszék cseppet sem könnyítik meg a dolgunkat de ha az ember lánya nem egyedül húzza a szekeret, úgy azért sokkal könnyebb a dolog. <3

Gyerekek

Márk a nyáron hat éves lett és már másodikos. Szépen ír, olvas, számol és még mindig szeret iskolába járni. J Igaz a házi feladatokkal sokszotr meggyűlik a bajunk (illetve csak nekem, ő simán meglenne nélkülük is), de azért mindig elkészülnek. Tegnap több szereplős történetet olvastunk hárman amit nagyon élvezett. Pár hete mesét is kezdett írni, igazi kis irodalmár. J

Eriknek (mint itt minden három évesnek) megkezdődött az óvoda és ezzel az utolsó gondtalan éve. Novemberben már őt is iskolába íratjuk. Ő már persze most is szívesen menne Márkkal, de erre még ráérünk. Ahogz sejettük, a nyári szünetben Erik megtanult beszélni, és mostanra már szinte teljesen helyesen csacsog. Mellette az angollal is szépen halad, az oviban gyakran megdícsérik. A szobatisztasága viszont elég érdekesen alakul. A kaka gyakran megy már bilibe, de a pisi csak akkor ha kedve van ráülni. Ha nincs, simán a pelusba/gatyába megy. Próbálkoztunk már mindennel, eddig sikertelenül. Végül is még van 11 hónapja hogy lekerüljön a pelus. Meglátjuk…

media-20141018

A fiúk ketten hihetetlen párost alkotnak. Vannak napok (na jó, percek, hehe) amikor szépen eljétszanak együtt, megy az ölelkezés meg az osztozkodás, de az utábbi pár hétben jóval több volt a marakodás és a veszekedés, amitől a hajam égnek áll. Fárasztóak ilyenkor… Csak reménykedni tudok hogy hamarosan javul majd a helyzet, a jótestvérek győznek és mindig szent lesz a béke. (Tudom, reménytelenül optimista vagyok. J)

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s