2018 július 14.

Az esszémet kellene írnom…

Szombat délelőtt. Kávé, futás, zuhany, tanulás. Jó idő van, de már nincs kánikula, kint ülök a napernyő alatt, a fiúk mellettem szerelnek, javítanak. Márk és Erik a rollert kezdik csiszolni, és természetesen akkor Alex is rögtön. A csiszoló papír egy percig sincs a kezében, inkább krétával színezi a markolatot, végül a medencébe akar menni. A nagyok közben már Apával javítják a padot. Apa magyaráz: hogy kell tartani a csiszolóvásznat, a fűrész fogai, a csavar menete, a fúrógép, a harapófogó.

A víz hideg, meg egyébként is unalmas benne egyedül. A labdát kéri, Erik oda adja neki, de két perc múlva így is inkább kijönne. Áll a betonon, lila az ajka és remeg a nyári szellőben (meg lóg a takony is az orrából). Én elvileg nem vagyok itt, tanulok, de persze a laptop (és a napszemüvegem) mögül figyelem őket, várom mikor tör ki a harmadik világháború… Erik (senki nem kéri meg) bemegy és kihoz egy törölközőt, próbálja Alex köré tenni, de nem sikerül. Márk oda lép, segít neki, körbe tekeri a kicsit. Erik közben hozza neki a száraz ruhát. Lehámozzák róla a vizes fürdőnadrágot, Erik öltöztetni kezdi. Felkerül a gatya és a rövid nadrág, de a pólóval nem boldogul, Márk segít. Alex bemegy lepihenni, a nagyok visszalépnek Apa mellé.

Én meg ülök itt, és persze nem tudok koncentrálni. Könnyes szemmel nyugtázom az esemémyeket, a mellkasomat szétveti a büszkeség.

Én vagyok a legboldogabb Anya a világon.

Reklámok

Hello Május

A márciusi meglepetés havazás és egy áprilisi, szuper (mindíg szuper) haza-ruccanás után. 

Már kb két hete készülök beszámolni a hirtelen jött nyárról, a tengerparti kirándulásokról, a tök jól sikerült gulyás partiról, a kertünkben érő eperről meg az új szandálomról… És mire ideérek: 16 fok van kint és esik. Újra előkerültek a zárt cipők, a hosszú nadrágok (mondjuk az csak nekem, a fiúknak fagypont felett nyár van). 

Most már csak azért drukkolunk, hogy legalább egy hét múlva ne essen, amikor sátorozni megyünk. Már minden megvan a csütörtöki induláshoz. Tényleg csak a jó idő hiányzik. Nem is értem miért izgulunk… Ez itt Anglia. Annyi minden történhet még addig. Akár hó is eshet… hehe.

Szombat van. A kölkök már második napja itthon, és én még nem téptem ki a hajam. Mondjuk az lehet, hogy pár ősz hajszállal több van, de az igazán bele fér azt hiszem. Mert megígértem nekik a szokásos pénteki palacsintát reggelire, meg ráadásul szünet is van. És mégsem készült el. Volt helyette gyors nagyvárosi bevásárlás, meg kölcsön gyerek. De nem csak ezt felejtettük ám el… A Márk hegedű órája is csak két órás késéssel jutott eszembe. No nem volt azért kataszztrófa, mert a tanár náni is elfelejtette, megúsztuk. 

Ma reggel viszont muszáj volt a goffrit megsütni (büntetés, mert nem sütöttem palacsintát tegnap). És mivel ki takarították a szobájukat, meg az ebédlő asztalon is elpakoltak (mindezt mire én reggel lejöttem az emeletről), nem lehetett nemet mondani a délelőtti xbox órára, na. Így esett, hogy Márk és Erik a kanapén ülve, üveges szemmel nyomja a gombokat, a kicsi melletük a szőnyegen (és a kispárnáján) fekve pihen (és természetesen szedi az igét), és nekem van kb másfél óra háborítatlan nyugalmam. De ahelyett, hogy neki állnék főzni mosni és takarítani, előkaptam a jóga matracot és jól kiizzadtam magam. Éljen az Ashtanga. Meg a blog persze. Namaste.

 

 

12 hónappal kesőbb…

… 2018 március, a tavasz tél illata

Újra március, újra tavasz, ami idén hóviharral érkezett a nárciszok megfagytak. Na nem panaszkodom, félreértés ne essék, itt öt éve nem volt igazi szánkózós idő, és mivel errefelé a három centis hóhoz iskola szünet is jár, ki is élveztük a havat rendesen. Volt szánkó csúszka, hógolyózás, hóban fetrengés, hóban hiszti, fagyott takony, átázott bakancs és nadrág, mosnivaló hegyek, vodka és vörösbor és három napos ottalvós parti. Szép volt, jó volt, de elég is egy ilyen esemény öt évente. Két felnőttnek, öt totál izgatott gyereket full hó-cuccba rázni egy picsányi előszobában, majd pár órával később a full havas felszerelést lehámozni róluk, ahogy közben a hólé elönti a terepet… mindezt ötvenszer, három napon át. Mire elolvadt a hó, az egész ház menekült-táborra emlékeztetett, de hála a bornak, a vodkának, az xboxnak, Mr Disney-nek és persze George Lucasnak, megúsztuk ideg-összeroppanás nélkül.

A hó óta már 10 nap eltelt, végre igazi tavasz van: 10 fokkal és esővel meg pocsolyával, nyakig érő sárral, benti örjöngéssel. De sok pozitív energiával várjuk a napocskát, meg a húsvétot. Én személy szerint a nyarat várom inkább, de tudom, örüljek hogy nincs mínusz…

Kicsi update a kiskorúakról

Kezdhetem Erikkel? Elvileg a középső gyerekek hanyagolva vannak, erre most cáfoljunk rá. Szóval Erik. Az imádnivaló, bújós, makacs, nem fair, cukorfüggő, művészlélek szerintem illusztrátor lesz középső. Egyre kevésbé tolerálja, ha Márk atyáskodik fellette cseszteti, és keményen oda vág, ha valami nem tetszik neki (dolgozunk rajta). Viszont egyre segítőkészebb, meg lehet kérni erre-arra, és egyre ügyesebben terelgeti Alexet akinek szintén nem tetszik, hogy csesztetik. A házi feladat és a napi írás gyakorlás továbbra is gyújtópont, viszont az olvasás terén óriásit fejlődött. Nincs már hiszti, meg könyörgés fenyegetés. Tom Gates volt a fordulópont, azóta minden nap olvas, simán egy órát is akár. Nem gondoltam volna, hogy nekem valaha is azért kell veszekedni egy kölökkel, mert nem akarja letenni a könyvet reggeli közben. És mindemellett, most már ő is brillírozik a magyar iskolában. A csoportjában a legjobb,  olyan szövegértési feladatokat old meg, hogy csak pislogok.

 

Márk, a nagy fiú. A család hegedű virtuóza (még mindíg azt állítják róla, hogy tehetséges), akinek 38-as lába van, és aki még nincs 10 éves, de már kiskamasz viselkedést produkál. Az én elsőszülött magzatom, aki sose hisztizett (minta három éves volt, a dackorszakot nem is ismertük), most megmutatja… Mert nem megy a nadrághoz a zokni és nem lehet meggyőzni, és miért nem ül Erik a saját székére, és miért lehet Alexnek tévét nézni amikor nekik házit kell írni… csak hogy a leg-gyakoribb eseteket említsem. Persze az iskolában egy angyal, mindenki oda van tőle, hogy milyen jólnevelt mondjuk itt azért bólogatok, meg intelligens, meg minden olyan ami itthon nem. De azért vécére kiséri a kicsiket (Alexet, és a majdnem családtag Soniát) feneket nem töröl, nem kell megijedni, mesét olvas nekik (most már magyarul is!), ő a pontosidő-szolgálat a reggeli káoszban és akivel puszit dobálunk mielőtt dolgozni indulok.

 

És Alex. Más források szerint a legkisebbek vannak elhanyagolva, de most már mindegy. De ha jobban belegondolok, az Instagram képeim 80 százalékán csak ő szerepel, úgyhogy egálban vagyunk és róla sokkal többet írtam itt. Alex, a majdnem három éves. Megkérdezem tőle hány éves lesz nemsokára, mire ő mutatja mind az öt ujját és közli hogy 16 (dolgozunk rajta). Annyi sztorit és gyerekszájat tudnék írni róla, hogy jövő márciusig se fejezném be. Vagyis a gyerek pont olyan, mint minden hasonló korú gyerek: huncut, okos, mint mindenkinek a saját gyereke, de gyalázatosan makacs (baromi dühös tud lenni, ha valami nem úgy történik ahogy ő elképzeli) én mondtam, hogy pont olyan mint a többi három éves. Viszont ami nekünk újdonság: tisztán, érthetően, sokszor felnőtteket meghazudtoló szókinccsel beszél és tényleg nem túlzok. Vagyis BE. NEM. ÁLL. A. SZÁJA. Kérdez, magyaráz, viccel, kiabál ha csesztetik a nagyok, érvel, fenyeget el sem tudom képzelni kitől hallotta hogy “rá ütök a szádra”.

Eszméletlen a mozgásigénye és majomként csimpaszkodik a nagyokon is. Minden birkózásban verekedésben és futó versenyben benne van, duzzog mert nem mehet velük iskolába és mert nem engedjük, hogy játszon doboljon a Márk hegedűjével. Mondjuk, van amikor jó, hogy utánozza őket. Igazán nem panaszkodhatunk: pár hét leforgása alatt teljesen szobatiszta lett és szándékosan a szőnyegpadlóra pisil és állva a nagyvécébe mint a nagyok, de nem éri fel; nógatás nélkül vonul a bandával kezet mosni; önállóan mossa a fogát; és… ÉS… ÉS… múlt szerda óta (ma hétfő van) a nagyokkal is alszik itt jönne az örömtánc, a tüzijáték és a pezsgő.

Már jó pár hónapja, hogy szépen átalussza az éjszakákat kitartás friss szülők, már csak 2 év és 9 hónap, miután közös megegyezés alapján én így döntöttem, cici csak akkor van, ha felkelt a napocska. Cici egyébként már szinte tényleg csak reggel van, vagy amikor nagyon fáj valami. A jó tanácsokat ezúton is köszönöm, felelősségem teljes tudatában döntöttem úgy, hogy a  három éves gyerekemet még mindíg szoptatom. Aggodalomra semmi ok, már gyűlik a pénz a gyermek jövőbeli pszichiátriai gyógykezelésére. 

…És így történt, hogy közel 10 év viszontagságai után, Apa és Anya Férj és Feleség vissza kapták hitvesi ágyukat persze csak hajnali ötig, amikor a gyermekek elkezdenek vissza szállingózni a családi ágyba…

 

 

Pelenkáról megint

Márkkal pontosan hét es fél évvel ezelőtt kezdtem használni az első saját készítésű pelenkákat. Ő pont szoba tiszta lett, amikor Erik született, igy szinte szünet nélkül folytattuk a pelusmosást. Erik bőre viszont rettentően érzékenyen reagált a mosható pelusra, kisebb nagyobb megszakításokkal szinte állandóan vörös volt a feneke tőle. Mindent be vetettünk, mosószerekkel kísérleteteztünk, sőt még vettünk egy szárító gépet is, hogy puhábbak legyenek a pelusok, de hiába. Végül feladtuk es jóval azelőtt hogy szoba tiszta lett volna, eldobhatóra váltottunk. 

Alexnél ismét kezdtük aztán. Az ő feneke bírja a strapát, igy a nagy meleg nyári napok kivételével ő is a fenti pelusokat kapja. Kissé kopottak már, a tepőzár se a legerősebb, de mind használható. Az első gyapjú szériát le kellett cserélni, azok idővel teljesen el filcesedtek. A műanyag külsők és az utazósok (egyben a nedvszívó víz záró réteg) se bírtak többet mint másfél gyereket, igy azokból is újat használ már Alex.

Sok év távlatából is úgy gondolom, szuper dolog pelenkat mosni, és mindenkinek csak ajánlani tudom. Az első kép hét éve, a második ma este készült a készletről. :) 

    

Megint Január

IMG_4010Csak nekem tűnik úgy, hogy rohannak az évek, vagy más is így van ezzel? A karácsony jött és ment, a szilveszter szintúgy és én még észbe se kaptam, már megint megkezdődött a taposómalom. Jó volt az év végi két hét szünet, idén (illetve tavaly, értitek) sikerült itthon maradnom végig, se munka, se egyetem, csak móka és kacagás. A fiúk ideén is lázban voltak (Alex szó szerint, de erről mindjárt), a Jézuska mellett a havat is nagyon várták, de sajnos ez utóbbin még a csoda sem segített. Nem hogy hó nem volt, de szinte kabát is alig kellett a rendkívül enyhe decemberben, és azóta sem. Talán majd februárban. A remény hal meg utoljára.

Nekem január 12-e, kedd dél volt az éppen esedékes dolgozat leadási határideje. Persze a lazsálásnak mindig van böjtje, a decemberi  semmittevés öt heti tananyagot zúdított a nyakamba elsején és szükségszerűen az utolsó pillanatos írást. Ám ha az ember lánya három gyerek mellett tanulásra adja a fejét, az vagy nagyon jól szervezett, vagy egyszerűen elment a józan esze. Attól tartok én ez utóbbi kategóriát gyarapítom. Pedig terveztem én… hogy majd három nappal a határidő előtt, szombat éjjel nekiülök és pikk-pakk összedobom, majd nagyképűen indítom a hetet, hogy lám-lám, gyerekek mellett is megy ez. De mindannyian tudjuk, hogy ember tervez…

megyei kórház Szombat hajnalban egy hörgő, lila ajkú, felakadt szemű kilenc hónaposhoz hívtunk mentőt. Szerencsére csak az ijedtség volt nagy. Mindig tanul az ember, ezúttal a lecke a lázgörcs volt. Nem akarok nagyelőadást tartani a témában, legyen elég annyi, hogy vannak gyerekek akiknek hirtelen szökik fel a lázuk (nem feltétlenül magasra, a hangsúly a ‘hirtelen’-en van, az Alexé bőven 39 alatt volt), amire lázgörccsel reagálnak. Maga a görcs, vagy inkább roham, nem tart sokáig, nem okoz károsodást, ‘csak’  nagyon ijesztő (pláne ha először fordul elő), és 4-5 éves korukra kinövik a gyerekek. Így alakult tehát, hogy vasárnap délutánig a megyei kórház vendégszeretetét élveztük.

Mivel a ‘kórházban gyerekkel’ fogalom nem össze-egyeztethető a ‘dolgozatírás’ fogalmával, vasárnap éjjel voltam kénytelen írni (és mellette kábé óránként szoptatni), mert mégse kéne kirúgatni magam az egyetemről az első évben, pláne, hogy a felső légúti vírusos megbetegedésben szenvedő gyerek nem tehet róla hogy az anyja mindent az utolsó pillanatra hagy. Meg is született a nagy elhatározás (nincs új a nap alatt, mindig ezt mondom), hogy legközelebb majd időben, meg hamarabb stb stb (aztán jön majd a következő dolgozat és kezdődik minden elölről).

Na de hogy jó hírt is mondjak, most már minden szép és jó, Alexnek már csak egy kicsit folyik az orra, elmúlt a lázveszély és vele együtt a roham veszély is (egyenlőre). Ezt megünneplendő, a napsütéses órákat kihasználva, egy nagy tengerparti sétával összekötött barát-látogatást tettünk a múlt hétvégén, és megint megfogadtuk hogy gyakrabban kellene találkozni (másfél éve voltunk náluk), és kihasználni hogy csupán egy órányira vagyunk a parttól. Az én gyerekeim hozták a formájukat, és az öt fokban kabát/sál/sapka nélkül rohangáltak és gyűjtötték a szebbnél szebb kavicsokat és kagylókat (amiket aztán az én zsebembe tömködtek természetesen).

 itt még volt rajtuk kabát itt már nem  parti party háttérben a tenger

A nagy fiúk jól vannak (a tengerparti kabát-nélküliség ellenére is), ezerrel dübörög az iskola, hegedő, úszás, kinek mi. Márk rengeteget nyúlt, 35-ös lába van, és néha tinilányokat megszégyenítő módon hisztizik. Erik továbbra is a család bohóca, iskolába hol kisebb, hol nagyobb kedvvel jár, és a makacssága sem változott. Együtt egyre jobban eljátszanak: utaznak, bunkert építenek, órákon át legóznak, bújócskáznak, kergetik egymást vagy csak rajzolnak a lehető legnagyobb egyetértésben. Aztán persze összekapnak, megy a ‘te kezdted!’ meg az ‘enyém volt először’, vagyis semmi változás testvér-fronton. Alexnek kibújt az alsó két foga, jó étvággyal eszik mindent, többnyire cici nélkül alszik el és egy nagyon sajátos mozgás formát fejlesztett ki, amolyan fókázós-négykézlábas, amivel most már bárhová eljut: pakol a ruhás szekrényben, a konyhában, nyalogatja a cipőket és előszeretettel száll be a nagyok csocsó-partijába is.

Márk saját döntése alapján decemberben beköltözött a kisszobába (így az ‘ez az én szobám, ide nem jöhetsz be Erik’ című nóta is megkezdődött), Erik pedig megint velünk alszik. Így megint mindenki végig alussza az éjszakát, nincs hajnali kettőkor vándorcirkusz. Van viszont dolgozó sarok a fenti gyerekszobában, ahol nyugodtan tudok tanulni/dolgozni anélkül, hogy bárkit is zavarnék.

Terveim szerint a 2016-os év a minimalizmus éve lesz, és nem csak azért mert minimális tanulással akarok egyetemi évet zárni. Már eddig is rengeteg lomtól szabadultunk meg sikeresen és egyre jobban sikerült elkerülni a felesleges vásárlást is. Még mindig  sok haszontalan dolgunk van, amiket remélem lassan-lassan át tudok majd válogatni és (kidobni). A jól szervezettség beiktatása megint (mint mindig) palettán van, csakúgy mint a napi jóga és az időben történő esti lefekvés nekem. Egyenlőre nem állunk túl jól ez utóbbiakkal, de nem adom fel, elvégre még csak január van, előttünk az egész év. :)

Ősz 2015

Miután megkezdődött az iskola, és itt voltak a látogatóink (villámlátogattak a Harangozó lányok, aka Varga mama volt nálunk a két testvérével), beindult nálunk a nagyüzem. Nyílt napok és beszoktatások, magyar találkozó és iskola alapítás, egyetemi intézkedések és autószerelés, takony, köhögés, kölcsöngyerek-fuvarok és még sorolhatnám. Én mióta az eszemet tudom nem unatkoztam, de most még annyira sem. :) Az egyetemi tanulás már két gyerek, munka és háztartás mellett is nagy falat kategória volt, amin (valljuk be őszintén) egy hat hónapos szoptatott gyerek nem könnyített.

Ami a szoptatást illeti, hiába a több éves tapasztalat, a fejés és a cumisüveges etetés teljesen idegen kategória volt eddig, de már egészen belejöttünk. Alex nagyon gyorsan fel akar nőni, még hat hónapos sem volt amikor pillanatok alatt betátogott egy fél almát, és azóta napi egyszer eszik valami pürét. Mellette viszont csak anyatejet kap, amit ha itthon vagyok, értelemszerűen az eredeti csomagolásból iszik, ha dolgozok akkor cumis üvegből. A reggeli fejés bevált, tele a fagyó zacskózott anyatejjel.

IMG_3048 IMG_3057 IMG_2892 IMG_3035

Sose volt rutinunk, de most szükség lesz rá. Komolyodik a házi feladat Márknak, amit az Erik házijával össze kell hangolni (már ügyesen próbálkozik az írással és felismeri a tanult betűket; szereti az iskolát, de elfáradt, sok volt neki az iskola-kezdés). Nagyon rájuk férne már a szünet, túlságosan mozgalmas volt ez a fél szemeszter.

A rohanás mellett viszont jó egy kicsit vissza venni a tempóból esténként. Én nem bánom hogy korábban sötétedik és azt sem hogy hűvösebb lett. Újra az asztalra kerültek a mécsesek, tele a környék barna és sárga levelekkel. A szünetre erdei kirándulást tervezünk, meg pizsamás napot, társas játékot, és sütünk majd tököt, meg gesztenyét is…

IMG_3037 IMG_2801 IMG_3052 IMG_2952

2015 nyara, Magyarország 

A cím magáért beszél, itthon vagyunk. Mi a három fiúval nyaralunk, Sanyi vissza van dolgozni. Illetve volt, ahogy most ezeket a sorokat írom, már a London felé tartó vonaton ül, és ha minden terv szerint alakul, holnap délután már együtt sörözünk a kánikulában. Meg persze iszunk az egészségünkre. Vasárnap ünnepeltük a 12. házassági évfordulónkat. Aztán jöhet a keresztelő, strand, bbq parti, bicikli túra és az állandó program, az éjszakába nyúló beszélgetések. 

Pedig parti eddig is volt, csak kicsit csendesebb változatban. Volt szalonnasütés, sok strand is kisebb és nagyobb kerti medencében, meg barlangban és gyógyfürdőben is. Legkisebbünk is imádja a vizet, a nagyokat meg természetesen alig lehetett a nap végén ki-imádkozni a medencéből. A baj csak az, hogy a tévé elől is alig akarnak elmozdulni. Teljesen el vannak varázsolva, hogy csapon jön a mese, ha rajtuk múlna csak enni és strandolni jönnének ki előle. Muszáj voltam kissé korlátozni a képernyő előtt töltött idejüket, igy csak Márk olvasása után lehet mesézni max egy órát, meg este még egy kicsit (vagy sokat amikor anya elbeszélgeti az időt, vagy ha a szomszéd gyereknél játszanak). 

Mert Márk ugye nagyon nem szívleli az olvasást (voltak egy-két hetes fellángolások, de semmi tartós szerelem). Értem én, hogy az angol szöveget nehezebben érti meg, de azzal hogy az utolso hetekben szinte semmit nem volt hajlandó olvasni, nagyon nem segített a szituáción. Még jóval a nyári szünet kezdete előtt letiltottuk az otthoni videó játékozást ha nem olvas, de nem segített. Év vége, fáradt, meg a kétnyelvűség, miegymás… Próbáltam nyugtatni magam. Most viszont bekeményítettünk. Nyár ide vagy oda, minden nap olvasni kell. Persze könyebb itthon leülni csak vele, amikor négy nagyszülő van kéznél hogy elhárítsa a figyelem elterelő körülményeket (Erik és Alex). Így aztán olvasunk. Aki hat könyvet kivégez a szünetben, az dicsérettel indítja az évet szeptemberben. Nem tudom sikerül-e, de azért igyekszünk (a kihívás neki is tetszik, de nem akarom el kiabálni). Egy hete olvasunk és mindjárt a második könyv végére járunk. 

Amit viszont nagyon szeret Márk itthon, az a társas játék. Szuper, hogy mindig van hadra fogható nagyapa vagy nagymama. Még mindig nagy kedvenc a Ki nevet a végén?, de ügyesen belejött a Dáma játékba is, egyre furfangosabban támad. És persze a csocsó. Itthon már végig vert mindenkit, azt tervezem hogy veszünk egyet kint-otthonra is. 

Erik mindeközben éli a gondtalan majdnem-iskolások életet. Persze ő is nagyon tanulna már, de ez egyenlőre csak annyit jelent, hogy ő is az iPad-et akarja bűvölni mint Márk (most éppen e-book-ot olvasunk). Nagyokat legozik, imád lomolni és már-már sportot űz az édesség kutatásból. Naná, hogy mindig talál, Mamáéknál mindig van. :) Múlt héten a Pupák szobájából jött elő egy valószínűleg még húsvétról megmenekült Kinder tojással, tegnap két túró rudit csent el a hűtőből, ma meg két müzli szeletet sikerült zsákmányolnia (az egyiket természetesen mindig Márknak). Pedig Isten bizony kapnak enni! Igen, édességet is. Apropó kaja. A királynőnek sincs ilyen dolga mint nekem, max kisegíteni járok a konyhába, semmi agyalás hogy mit főzzek és mikor, meg bevásárlás és hasonlók. Hozzá tudnék ehhez szokni. Valahogy nem várom a szeptemberi hajtást otthon.  

Alex is itt van, :) négy hónapos lett, forog, “beszél”, nyál-buborékokat fúj és állandóan vigyorog. Nagyon szereti ha elalváskor ringatják a hátsóját (újabb Mama-varázslat), ha megkapja a strand labdát a vízben, vagy ha sikerül elkapnia a saját lábujjait. A hőség már annyira nem a kedvence, egy kezemen meg tudom számolni hányszor volt rajta ruha mióta megérkeztünk. Három hete, éjjel nappal, csak egy pelenkában virít. Közben nem elég a meleg, ömlik a nyála és sokszor az egész öklét próbálja a szájába tolni. Az ínyén semmi sem látszik még, pedig jöhetne már az a fog. Viszont valami csoda folytán alszik éjjel, továbbra is maximum egyszer kel, sokszor csak hajnalban. Igazán nem panaszkodhatok. Eszik is alszik is, keveset nyüglődik, tökéletes gyerek. :)

Jól vagyunk, nyaralunk, és most még nagyon távolinak tűnik hogy bő két hét múlva vissza kell autózunk a taposómalomba… 

  

Fiúk, kánikulában
 

Strand, úszószemüveg kötelező 

Édesség- túladagolás   

 

Csocsóbajnokság