Pelenkáról megint

Márkkal pontosan hét es fél évvel ezelőtt kezdtem használni az első saját készítésű pelenkákat. Ő pont szoba tiszta lett, amikor Erik született, igy szinte szünet nélkül folytattuk a pelusmosást. Erik bőre viszont rettentően érzékenyen reagált a mosható pelusra, kisebb nagyobb megszakításokkal szinte állandóan vörös volt a feneke tőle. Mindent be vetettünk, mosószerekkel kísérleteteztünk, sőt még vettünk egy szárító gépet is, hogy puhábbak legyenek a pelusok, de hiába. Végül feladtuk es jóval azelőtt hogy szoba tiszta lett volna, eldobhatóra váltottunk. 

Alexnél ismét kezdtük aztán. Az ő feneke bírja a strapát, igy a nagy meleg nyári napok kivételével ő is a fenti pelusokat kapja. Kissé kopottak már, a tepőzár se a legerősebb, de mind használható. Az első gyapjú szériát le kellett cserélni, azok idővel teljesen el filcesedtek. A műanyag külsők és az utazósok (egyben a nedvszívó víz záró réteg) se bírtak többet mint másfél gyereket, igy azokból is újat használ már Alex.

Sok év távlatából is úgy gondolom, szuper dolog pelenkat mosni, és mindenkinek csak ajánlani tudom. Az első kép hét éve, a második ma este készült a készletről. :) 

    

Reklámok

Megint Január

IMG_4010Csak nekem tűnik úgy, hogy rohannak az évek, vagy más is így van ezzel? A karácsony jött és ment, a szilveszter szintúgy és én még észbe se kaptam, már megint megkezdődött a taposómalom. Jó volt az év végi két hét szünet, idén (illetve tavaly, értitek) sikerült itthon maradnom végig, se munka, se egyetem, csak móka és kacagás. A fiúk ideén is lázban voltak (Alex szó szerint, de erről mindjárt), a Jézuska mellett a havat is nagyon várták, de sajnos ez utóbbin még a csoda sem segített. Nem hogy hó nem volt, de szinte kabát is alig kellett a rendkívül enyhe decemberben, és azóta sem. Talán majd februárban. A remény hal meg utoljára.

Nekem január 12-e, kedd dél volt az éppen esedékes dolgozat leadási határideje. Persze a lazsálásnak mindig van böjtje, a decemberi  semmittevés öt heti tananyagot zúdított a nyakamba elsején és szükségszerűen az utolsó pillanatos írást. Ám ha az ember lánya három gyerek mellett tanulásra adja a fejét, az vagy nagyon jól szervezett, vagy egyszerűen elment a józan esze. Attól tartok én ez utóbbi kategóriát gyarapítom. Pedig terveztem én… hogy majd három nappal a határidő előtt, szombat éjjel nekiülök és pikk-pakk összedobom, majd nagyképűen indítom a hetet, hogy lám-lám, gyerekek mellett is megy ez. De mindannyian tudjuk, hogy ember tervez…

megyei kórház Szombat hajnalban egy hörgő, lila ajkú, felakadt szemű kilenc hónaposhoz hívtunk mentőt. Szerencsére csak az ijedtség volt nagy. Mindig tanul az ember, ezúttal a lecke a lázgörcs volt. Nem akarok nagyelőadást tartani a témában, legyen elég annyi, hogy vannak gyerekek akiknek hirtelen szökik fel a lázuk (nem feltétlenül magasra, a hangsúly a ‘hirtelen’-en van, az Alexé bőven 39 alatt volt), amire lázgörccsel reagálnak. Maga a görcs, vagy inkább roham, nem tart sokáig, nem okoz károsodást, ‘csak’  nagyon ijesztő (pláne ha először fordul elő), és 4-5 éves korukra kinövik a gyerekek. Így alakult tehát, hogy vasárnap délutánig a megyei kórház vendégszeretetét élveztük.

Mivel a ‘kórházban gyerekkel’ fogalom nem össze-egyeztethető a ‘dolgozatírás’ fogalmával, vasárnap éjjel voltam kénytelen írni (és mellette kábé óránként szoptatni), mert mégse kéne kirúgatni magam az egyetemről az első évben, pláne, hogy a felső légúti vírusos megbetegedésben szenvedő gyerek nem tehet róla hogy az anyja mindent az utolsó pillanatra hagy. Meg is született a nagy elhatározás (nincs új a nap alatt, mindig ezt mondom), hogy legközelebb majd időben, meg hamarabb stb stb (aztán jön majd a következő dolgozat és kezdődik minden elölről).

Na de hogy jó hírt is mondjak, most már minden szép és jó, Alexnek már csak egy kicsit folyik az orra, elmúlt a lázveszély és vele együtt a roham veszély is (egyenlőre). Ezt megünneplendő, a napsütéses órákat kihasználva, egy nagy tengerparti sétával összekötött barát-látogatást tettünk a múlt hétvégén, és megint megfogadtuk hogy gyakrabban kellene találkozni (másfél éve voltunk náluk), és kihasználni hogy csupán egy órányira vagyunk a parttól. Az én gyerekeim hozták a formájukat, és az öt fokban kabát/sál/sapka nélkül rohangáltak és gyűjtötték a szebbnél szebb kavicsokat és kagylókat (amiket aztán az én zsebembe tömködtek természetesen).

 itt még volt rajtuk kabát itt már nem  parti party háttérben a tenger

A nagy fiúk jól vannak (a tengerparti kabát-nélküliség ellenére is), ezerrel dübörög az iskola, hegedő, úszás, kinek mi. Márk rengeteget nyúlt, 35-ös lába van, és néha tinilányokat megszégyenítő módon hisztizik. Erik továbbra is a család bohóca, iskolába hol kisebb, hol nagyobb kedvvel jár, és a makacssága sem változott. Együtt egyre jobban eljátszanak: utaznak, bunkert építenek, órákon át legóznak, bújócskáznak, kergetik egymást vagy csak rajzolnak a lehető legnagyobb egyetértésben. Aztán persze összekapnak, megy a ‘te kezdted!’ meg az ‘enyém volt először’, vagyis semmi változás testvér-fronton. Alexnek kibújt az alsó két foga, jó étvággyal eszik mindent, többnyire cici nélkül alszik el és egy nagyon sajátos mozgás formát fejlesztett ki, amolyan fókázós-négykézlábas, amivel most már bárhová eljut: pakol a ruhás szekrényben, a konyhában, nyalogatja a cipőket és előszeretettel száll be a nagyok csocsó-partijába is.

Márk saját döntése alapján decemberben beköltözött a kisszobába (így az ‘ez az én szobám, ide nem jöhetsz be Erik’ című nóta is megkezdődött), Erik pedig megint velünk alszik. Így megint mindenki végig alussza az éjszakát, nincs hajnali kettőkor vándorcirkusz. Van viszont dolgozó sarok a fenti gyerekszobában, ahol nyugodtan tudok tanulni/dolgozni anélkül, hogy bárkit is zavarnék.

Terveim szerint a 2016-os év a minimalizmus éve lesz, és nem csak azért mert minimális tanulással akarok egyetemi évet zárni. Már eddig is rengeteg lomtól szabadultunk meg sikeresen és egyre jobban sikerült elkerülni a felesleges vásárlást is. Még mindig  sok haszontalan dolgunk van, amiket remélem lassan-lassan át tudok majd válogatni és (kidobni). A jól szervezettség beiktatása megint (mint mindig) palettán van, csakúgy mint a napi jóga és az időben történő esti lefekvés nekem. Egyenlőre nem állunk túl jól ez utóbbiakkal, de nem adom fel, elvégre még csak január van, előttünk az egész év. :)

Ősz 2015

Miután megkezdődött az iskola, és itt voltak a látogatóink (villámlátogattak a Harangozó lányok, aka Varga mama volt nálunk a két testvérével), beindult nálunk a nagyüzem. Nyílt napok és beszoktatások, magyar találkozó és iskola alapítás, egyetemi intézkedések és autószerelés, takony, köhögés, kölcsöngyerek-fuvarok és még sorolhatnám. Én mióta az eszemet tudom nem unatkoztam, de most még annyira sem. :) Az egyetemi tanulás már két gyerek, munka és háztartás mellett is nagy falat kategória volt, amin (valljuk be őszintén) egy hat hónapos szoptatott gyerek nem könnyített.

Ami a szoptatást illeti, hiába a több éves tapasztalat, a fejés és a cumisüveges etetés teljesen idegen kategória volt eddig, de már egészen belejöttünk. Alex nagyon gyorsan fel akar nőni, még hat hónapos sem volt amikor pillanatok alatt betátogott egy fél almát, és azóta napi egyszer eszik valami pürét. Mellette viszont csak anyatejet kap, amit ha itthon vagyok, értelemszerűen az eredeti csomagolásból iszik, ha dolgozok akkor cumis üvegből. A reggeli fejés bevált, tele a fagyó zacskózott anyatejjel.

IMG_3048 IMG_3057 IMG_2892 IMG_3035

Sose volt rutinunk, de most szükség lesz rá. Komolyodik a házi feladat Márknak, amit az Erik házijával össze kell hangolni (már ügyesen próbálkozik az írással és felismeri a tanult betűket; szereti az iskolát, de elfáradt, sok volt neki az iskola-kezdés). Nagyon rájuk férne már a szünet, túlságosan mozgalmas volt ez a fél szemeszter.

A rohanás mellett viszont jó egy kicsit vissza venni a tempóból esténként. Én nem bánom hogy korábban sötétedik és azt sem hogy hűvösebb lett. Újra az asztalra kerültek a mécsesek, tele a környék barna és sárga levelekkel. A szünetre erdei kirándulást tervezünk, meg pizsamás napot, társas játékot, és sütünk majd tököt, meg gesztenyét is…

IMG_3037 IMG_2801 IMG_3052 IMG_2952

2015 nyara, Magyarország 

A cím magáért beszél, itthon vagyunk. Mi a három fiúval nyaralunk, Sanyi vissza van dolgozni. Illetve volt, ahogy most ezeket a sorokat írom, már a London felé tartó vonaton ül, és ha minden terv szerint alakul, holnap délután már együtt sörözünk a kánikulában. Meg persze iszunk az egészségünkre. Vasárnap ünnepeltük a 12. házassági évfordulónkat. Aztán jöhet a keresztelő, strand, bbq parti, bicikli túra és az állandó program, az éjszakába nyúló beszélgetések. 

Pedig parti eddig is volt, csak kicsit csendesebb változatban. Volt szalonnasütés, sok strand is kisebb és nagyobb kerti medencében, meg barlangban és gyógyfürdőben is. Legkisebbünk is imádja a vizet, a nagyokat meg természetesen alig lehetett a nap végén ki-imádkozni a medencéből. A baj csak az, hogy a tévé elől is alig akarnak elmozdulni. Teljesen el vannak varázsolva, hogy csapon jön a mese, ha rajtuk múlna csak enni és strandolni jönnének ki előle. Muszáj voltam kissé korlátozni a képernyő előtt töltött idejüket, igy csak Márk olvasása után lehet mesézni max egy órát, meg este még egy kicsit (vagy sokat amikor anya elbeszélgeti az időt, vagy ha a szomszéd gyereknél játszanak). 

Mert Márk ugye nagyon nem szívleli az olvasást (voltak egy-két hetes fellángolások, de semmi tartós szerelem). Értem én, hogy az angol szöveget nehezebben érti meg, de azzal hogy az utolso hetekben szinte semmit nem volt hajlandó olvasni, nagyon nem segített a szituáción. Még jóval a nyári szünet kezdete előtt letiltottuk az otthoni videó játékozást ha nem olvas, de nem segített. Év vége, fáradt, meg a kétnyelvűség, miegymás… Próbáltam nyugtatni magam. Most viszont bekeményítettünk. Nyár ide vagy oda, minden nap olvasni kell. Persze könyebb itthon leülni csak vele, amikor négy nagyszülő van kéznél hogy elhárítsa a figyelem elterelő körülményeket (Erik és Alex). Így aztán olvasunk. Aki hat könyvet kivégez a szünetben, az dicsérettel indítja az évet szeptemberben. Nem tudom sikerül-e, de azért igyekszünk (a kihívás neki is tetszik, de nem akarom el kiabálni). Egy hete olvasunk és mindjárt a második könyv végére járunk. 

Amit viszont nagyon szeret Márk itthon, az a társas játék. Szuper, hogy mindig van hadra fogható nagyapa vagy nagymama. Még mindig nagy kedvenc a Ki nevet a végén?, de ügyesen belejött a Dáma játékba is, egyre furfangosabban támad. És persze a csocsó. Itthon már végig vert mindenkit, azt tervezem hogy veszünk egyet kint-otthonra is. 

Erik mindeközben éli a gondtalan majdnem-iskolások életet. Persze ő is nagyon tanulna már, de ez egyenlőre csak annyit jelent, hogy ő is az iPad-et akarja bűvölni mint Márk (most éppen e-book-ot olvasunk). Nagyokat legozik, imád lomolni és már-már sportot űz az édesség kutatásból. Naná, hogy mindig talál, Mamáéknál mindig van. :) Múlt héten a Pupák szobájából jött elő egy valószínűleg még húsvétról megmenekült Kinder tojással, tegnap két túró rudit csent el a hűtőből, ma meg két müzli szeletet sikerült zsákmányolnia (az egyiket természetesen mindig Márknak). Pedig Isten bizony kapnak enni! Igen, édességet is. Apropó kaja. A királynőnek sincs ilyen dolga mint nekem, max kisegíteni járok a konyhába, semmi agyalás hogy mit főzzek és mikor, meg bevásárlás és hasonlók. Hozzá tudnék ehhez szokni. Valahogy nem várom a szeptemberi hajtást otthon.  

Alex is itt van, :) négy hónapos lett, forog, “beszél”, nyál-buborékokat fúj és állandóan vigyorog. Nagyon szereti ha elalváskor ringatják a hátsóját (újabb Mama-varázslat), ha megkapja a strand labdát a vízben, vagy ha sikerül elkapnia a saját lábujjait. A hőség már annyira nem a kedvence, egy kezemen meg tudom számolni hányszor volt rajta ruha mióta megérkeztünk. Három hete, éjjel nappal, csak egy pelenkában virít. Közben nem elég a meleg, ömlik a nyála és sokszor az egész öklét próbálja a szájába tolni. Az ínyén semmi sem látszik még, pedig jöhetne már az a fog. Viszont valami csoda folytán alszik éjjel, továbbra is maximum egyszer kel, sokszor csak hajnalban. Igazán nem panaszkodhatok. Eszik is alszik is, keveset nyüglődik, tökéletes gyerek. :)

Jól vagyunk, nyaralunk, és most még nagyon távolinak tűnik hogy bő két hét múlva vissza kell autózunk a taposómalomba… 

  

Fiúk, kánikulában
 

Strand, úszószemüveg kötelező 

Édesség- túladagolás   

 

Csocsóbajnokság

Kis pszichológia

 durca  

Már több mint hat hét eltelt Alex születése óta és Eriknek még mindig van feldolgozni valója a témában. Még mindig gyakran odajön hozzam és puszit ad a hasamra. Ma reggel kisbabát rajzolt aki az anyukája hasában van, és sokat hallom hogy játék közben meg-meg említi, hogy baba van a pocakban. Elég vegyes érzelmekkel kezeli Alexet egyébként. Többnyire nagyon szereti, sokat puszilgatja és ölelgeti, de sokszor haragszik is rá. Először azért volt durcás mert Alex nem lány, de ezen már túl vagyunk. 

Tegnap rászóltam, hogy ne lépjen át Alex felett, mert könnyen ráléphet és hogy ne nyissa ki az ablakot, mert Alex megfázik. Ezt zokon vette, és ugyan nem bántotta Alexet, de ököllel kezdte simogatni és láttam rajta hogy nagyon-nagyon dühös és nem kellene sok hogy bántsa. Mikor kérdeztem mi a baj, azt mondta bántani akarja Alexet, mert miatta szóltam rá, és hogy ő igenis ki akarja nyitni az ablakot. Ma, amikor én tanultam, fényképet akart csinálni a Mama fényképező gépével, de Mama éppen Alexet altatta, így ennek is durca lett a vége, és hozzam már azzal jött, hogy ő nem szereti a kistestvérét. 

Nem emlékszem, hogy Márk így viselkedett volna amikor Erik megszületett. Persze neki könyebb volt, Mama csak rá figyelt, és nekem se volt tanulni valóm. Most bezzeg Mama sokszor van Alexxel míg én tanulok, vagy főzök, és hiába van ott Márk, akivel legtöbbször nagyon szépen eljatszanak, Erik sokszor igényli az osztatlan, felnőtt figyelmet. Amikor Sanyi hazaér munkából, ő az első aki oda rohan hozzá és el újságolja mi történt, mit épített, rajzolt stb. Hétköznap több figyelem jut rá, már délben haza jön oviból, és háromig ő az egyetlen nagy itthon. A gond inkább a hévégével van, amikor Márk is itthon van, vagy ha nekem tanulni kell. Remélem a júniusi vizsgám után könnyebb lesz egy kicsit. 

Egy boszorka van…

IMG_4563

Alex holnap hat hetes lesz, Erik oviban egyre többet beszél, Márk lassan ráérez az olvasás ízére, én meg nem győzök gyönyörködni bennük. Mert annyira jó hogy itt  vannak, hogy teljes a család, és hogy kimondhatom, hogy három fiam van. Valaki egyszer azt mondta, hogy az egy gyerektől csak a kettő a jobb. Igaza volt. Kettőtől meg csak a három. Persze most még a 24 órás nagymamai szolgálat rózsaszín szemüveget tart elém, de akkor is. Még ha három nevet sorolok is végig mielőtt a eltalálom azét akihez beszélek (Sanyi is beszáll ilyenkor a sorba, hehe), meg ha az ordító legkisebb mellett nyíg a másik kettő, akkor is.

Viszont tudjátok mi a legnagyobb problémám, hogy mindenki első legyen, hogy kapjanak elég figyelmet.

márk

Hogy a legnagyobbat ne hanyagoljam csak mert már nem kell öltöztetni, meg fogat is tud mosni egyedül, sőt sokszor kérjük meg hogy segítsen apróbb dolgokban.

erik

Hogy a középsőre is jusson elég minőségi idő, mert a naggyal házit írunk, szóláncozunk, és ő, a középső ebből kimarad. Ráadásul a tv távirányítóját se kezelheti még, és bármennyire szeretné, az iskolába menetellel várni kell szeptemberig.

alex

És a kicsi, aki –teljesen jogosan- azonnal torkaszakadtából ordít ha én kellek neki, mert tudja, hogy ha csendben nyekeregne, talán meg sem hallanánk az állandó cirkuszban. Már ő is egyre többet van ébren, nézelődik, nagyokat mosolyog ránk, és vele is nagyon szeretnék néha “csak úgy” időt tölteni. 

Nem is tudom mások hogy birkóznak meg hat gyerekkel, komolyan. Mert valamelyik mindig ordít vagy hisztizik, de minimum durcás, vagy cukkolja a másikat, nálam meg szakad cérna. Vannak persze nyugis pillanatok is, amikor hihetetlenül előzékenyek és kedvesek, és nem vesznek össze a lego emberen, veszekedés nélkül elkészül a házi és a pókemberes gatyó is tiszta. Igen, vannak ilyen pillanatok is, ritkák ugyan, de vannak.

IMG_4555 

Szóval van még mit hangolni a rendszeren, de majd belejövünk. (És majd ha szólok ha megszoktunk.)

Nagycsalád lettünk! 

Kaulics Alex 2015. április 1-én született hajnali 2 óra 25 perckor, 3520 grammal és 51 centivel.

Isten hozott kicsi fiú! :) 

 Alex