Új cím, meg csirkevacsora…

Nem gyakran változtatnak címet az emberek. Én most megtettem, mert ezt találóbbnak találom mint az előzőt. A “Magdi blogja” egyébként is olyan unalmas volt. Ilyen meg úgysincs mindenkinek. Legalábbis remélem. Meg szó lesz citromos-rozmaringos-kakukkfüves pipikről.
Már csak 11-et kell aludni és megyünk haza! Hurrá! Iszonyatos sebességgel mennek a napok már megint. Vajon megállnak valaha? Oké. Több hülyeséget nem kérdezek. Becsszó.
Kedd van, és ma bevásároltunk. Na nem nagyon, csak egy kicsit. Meg tankolni is kellett, de remélem ezzel kihúzzuk a hónap végéig. Bár ha belegondolok, hogy a reptérre is menni kell… Majd meglátjuk.
Valahogy az utóbbi napokban lemaradtam a főzéssel. Általában előre megfőzök egy-két napra, mostanában meg csak kapkodok délutánonként. De ma megérte. Nem szoktam magamat dícsérni, de a csirke nagyon jól sikerült. Komolyan! Csirkecombok, sózás, kakukkfű meg rozmaring, citromakarikák, fokhagyma. Bele a tepsibe, mellé krumplikockák, kis olajos locsolás, másfél óra 180fokon és kész a vacsora. Na jó. Ez még az ebéd lett volna, csak picurit megkésett. Úgy 5 órát. Viszont volt zöldbableves, meg még lesz is holnapra, meg még lesz csirke is. Vagyis úgy tűnik behoztam a lemaradást! Holnap rendes időbem eszünk főttet. Ehhez az egyhez regaszkodom. A napi főtt kajához. Meg a tejhez. Ha lehet minden reggel behörpölünk belőle legalább  2-2 decit: csak úgy, flakonból, vagy kukoricapehelyhez, vagy kakaónak, urambocsá’ turmix képében. A lényeg hogy legyen. Jobblétes napokon van joghurt is, bifiduszos, mert nekem az segít. De ezt a témát nem részletezném. Hamar lenne még viszontlátni a vacsorát.
Hááát, úgy tűnik, ma nem futja elmésebb bejegyzésre. Mondjuk nem is nagyon vannak hírértékű élmények. A Sanyival lefolytatott vita az angol health and safety szabályokról, meg a tűzoltó-készülék használatról nem volt nagy cucc, bár nem sikerült egymást meggyőzni :). A suliban sincs semmi érdekes. (Leszámítva, hogy ha fiú lennék, már biztos behúztam volna néhány embernek. Egy hölgy azonban tud disztingválni.)
Ja persze. Meg az új blogcím. Szerintem ezt a “Megszoktunk” dolgot csak kevesen értik majd. A kiválasztottak… Akit meg érdekel megkérdezi, én meg válaszolok.
MOST kell búcsút inteni a klaviatúrának. Lehet hogy ezzel kellett volna kezdeni…?!
Reklámok

Egy átlagos hét margójára

 
 
 
 
Eltelt egy újabb hét. Péntek van. Szeretem ezt a napot, holnap lehet sokáig aludni.
 
 
Száguldanak a napok. Persze nem igazán unatkozom, talán azért nem érzem az idő múlását. Rettegtem a karácsonytól, aztán úgy elmúlt, hogy észre sem vettük. Pedig az a bizonyos nlc-s bejegyzés nem sokkal karácsony után született. Az a bizonyos a "lélekkertészről". Azóta a téma vakvágányra van állítva. Reméljük hamarosan forgalomba hozhatjuk. Nincs nyígás, nincs napi gyerektéma. És ez jó. Na nem kell félreérteni, nem változott meg a véleményünk, csak várjuk az aktuális és tökéletes időpontot. (Tudom, hogy nincs tökéletes időpont a gyerekvállalásra, de azért ne tessék bántani.) Most különben is örülünk, hogy nemsokára egy picibabával bővül a család.
Tudom, hogy most kéne beszámolnom az elmúlt hét eseményeiről, de a javát már megtettem a múltkor. Szerdán… igen. Akkor volt Sanyi angolon. A napi rutin nem változik: úszás, munka, főzés, mosogatás, alvás. Másnap minden kezdődik előlről: úszás, munka, főzés, mosogatás, alvás…. ésígytovább ésígytovább…
 
Szerdán publikálódott az irományom, utána beszéltem Anyával. Egy csomót, szokás szerint. És nagyon jól esett. Persze Anyával mindíg jó beszélni, de vannak napok, amikor ezek a (sokszor) egy-másfél órás beszélgetések olyan extrát tudnak nekem adni, amiért másnak évekig kell pszichológushoz járni. De komolyan! Nekem Anya a pszichológusom.
 
 
Most nincs olyan nevetős/poénos hangulatom. Így nem lesz csattanó. Tessék most ezt nekem elnézni. Mégiscsak péntek van…!

Kerek a világ!

 
 
 
 
 
Történnek jó dolgok az életben! Apróságok, amik boldoggá varázsolják a legszürkébb napokat is. Nagy dolog nem történt, de a sok pici megtette a magáét, és elég volt ahhoz, hogy mosolyogva aludjak majd el.
 

 
Beindult a hét: nemszeretem hétfő. De azért sikerült reggel úszni egyet, ami nagyon-nagyon jól esett, mivel a múlt héti, taknyosodás miatt kimaradt. Aki valamit rendszeresen csinál, az tudja hogy tud hiányozni ha nincs. Az úszás a gyengém. Annak ellenére, hogy az ok, amiért elkezdtem úszni, költőinek éppen nem mondható, de még csak kellemesnek sem titulálnám a scoliosis okozta megpróbáltatásokat. És mégis, az az öt év anno megtette a magáét. Aztán kimaradt egy jó pár esztendő, és tavaly ősztől, mintha elvarázsoltak volna. A napi úszásnak MEG KELL lenni. Magam miatt, meg persze a scoliosis miatt (de az is az enyém persze ), de főleg, csak mert JÓ (na persze nem a scoli). Ma oktatóm is akadt: egy idős házaspár (elmondásuk szerint már ezer éve úsznak) elmondta hogyan tökéletesíthetem a gyorsúszás-technikámat (mentségemre legyen mondva, azt sosem tanították, csak magamtól kezdtem evickélni). Aranyosak voltak, és már jó kedvvel indították a napomat. (Azt is mondták, nekem van a leghosszabb lábam a medencében. Hogy igazuk volt-e, nem tudom, de jól esett. Elvégre a hosszú láb olyan topmodelles. Nem?)
 
Tegnap végre el tudtam egyedül énekelni az egyik angol gyerekdalt  a miss poppy beteg babájáról. Már tudok egy csomót fejből! (Sőt van amit lefordítottam magyarra!) Délután találkoztam a Lidl-ben Lianna-val, aki a kedvenc kolleganőm. Volt nagy hello, meg "how are you". Ezután kezdtem magam úgy érezni, mintha ide tartoznék… (Ugye otthon természetes, ha elugrasz a Mazsolába, ismered a vevőket és út közben is meg-meg állsz egy-két szóra az ismerősökkel. Ha egy idegen környezetben vagy (mint mi itt mikor kijöttünk), senkit nem ismersz, senki nem köszön rád és kérdi meg hogyvagy. Akkor nem érzed úgy, hogy nem is tartozol közéjük? Mert én így éreztem, és az rossz volt.) Most már nem idegen a város, és gyakran összeakadok valaki ismerőssel a piacon. Kezdünk itt otthon lenni… ami jó.   Meg rémisztő is: otthon? de az 1928 km-re keletre van!!!
 
Ugye lehet két otthonuk?
És ugye nem kell VÁLASZTANI?
És ugye mondhatjuk hogy "ÉS"?
 
 
Ez most tök jó befejezés lenne, de bármennyire hatásvadász, még van mit írnom. A jobbá tevős dolgokról.
 
Volt még, hogy tegnap visszavittük a postára az előző lakó leveleit. Másfél hónap után! > a 10 hónaphoz képest ez nagy teljesítmény. Aztán írtam Szandrának levelet, amolyan nemhivatalos baba gratulációt. > hasonló ímélek általában hónapokat késnek… A havi első nagybevásárlás sokkal kevesebből kijött, mint általában. > lehet hogy megtanulok spórolni? Végre beszéltem a helyettessel, hogy az iskola igenis KOSZOS > hetek óta halasztom, pedig nem is volt nagy cucc az egész. Egyetértett, intézkedik, és még egy szóbeli dícséretet is kaptam! 
 
 
És nekem most jó így. És megígérem hogy nem felejtek el hálát adni érte.
 
 
 
 
 

Harmadik

Már csaknem 24 órája blogozok , ami ugye nálam nem akármilyen teljesítmény. Ennyi idő után akár már egy normális(?) bejegyzés is születhetne a hétköznapokról. Vagy valami ilyesmiről. Nos, akkor tessék!
Szombati nap lévén, van időm géphez ülni. Sanyi lent tévézik Jonatánnal (aki magyar barátunk, a feleségével lakik Ludgershall-ban), én meg ugye blogot írok. Az elmúlt héten teljesen átlagos napokat éltünk. Lassan alakul a munkahelyi morál, már kérés nélkül használják a kollégák az ajtót: most már be is tudják csukni maguk után, nem csak kinyitni. Ha így hajtunk, év végére talán már a székek is visszakerülnek a helyükre a "terápiás" szobában. :)
Mencapról semmi infó, pedig megígérték hogy a héten jelentkeznek. Nem mintha nem érezném magamat jól itthon, de hasznosabban is el tudnám tölteni a délutánokat pl munkával. Majd hétfőn rájuk telefonálok. Bár ahogy telik az idő, úgy megy el a kedvem az egésztől. Persze úgy is kell valami extrát keresni.
Sanyi pénteken megy targonca-megbeszélésre, de reméljük a tanfolyam nem kezdődik csak márciusban, mert februárban megyünk haza.
MÁR CSAK 3 HÉT és otthon leszünk. Hosszú azért szeptembertől, akkor láttuk utoljára a családot. A telefon nem az igazi, persze mióta van skype meg voipcheap, egy szavunk se lehet: ingyen beszélünk.
Legyen ez blog kajás blog is? Ám legyen. Elvégre enni is kell a hétköznapokon.
Ma csináltam fánkot, úgyis farsang van. A só kicsit sok lett bele, vagy a cukor kevés, ki tudja. A lényeg hogy valahol a fánk és a lángos között volt az íze . Így aztán lehet enni lakvárral, meg tejföllel is. (apropó lekvár: elfogyott az otthoni)

És jó angolokhoz méltóan, néhány szó az időjárásról: a héten hideg volt, 0° körül. Ma reggel (délben ) ragyogó napsütésre ébredtem, ami sajna nem tartott sokáig. Kábé fél óra után angolosan beborult.
Most pedig jóéjt mondok: jó éjt!
Nem kell megijedni, nem fogok naponta háromszor publikálni, a heti beszámolóhoz viszont igyekszem tartani magamat.

Mindíg kell cím?

Kéremszépen itt vagyok!
 
Ma hajnalban elindult a blogom. Persze nem vagyok teljesen normális, tudom. Ki az aki péntek éjjel/szombat hajnalban blogot ír/formáz? Aki ugye nem tud aludni. És én nem tudtam. Anya ha ezt megtudja… nekem annyi.
 
El akartam kezdeni egy másikat (mármint blogot) a Nők Lapja C@fén, de mivel hadilábon álltam a formázással (tudom hogy én vagyok a béna), meglátogattam freeblogékat, és annak ellenére, hogy a szerkeztő stílusa nagyon bejött, magát a szerkesztés nem találtam egyszerűnek. Sőt! Így aztán maradt a jó öreg windows. Persze ez nem a reklám helye, de könnyen formázható, magam fajta laikusok is megvalósíthatják az elképzeléseiket és az angol "fejlécek" nagy része magyarra átalakítható (ami szintén hasznos, mert ugye nem mindneki tud angolul).
 
Van még valami?
 
Motoszkál bennem a dolog, hogy tulajdonképpen már volt 3(!) bejegyzésem az nlc-n, és a fair azt kívánná, hogy erről számot adjak. Erről nem viszont még nem döntöttem. Egyébként sem volt nagy só a dolog. Volt egy kezdeti: most akkor belevágunk(ez ma már unalmas egy kicsit), majd egy anya féle bogár a fülemben. Ezekben nem érdemes értelmet, vagy logikát keresni, én nyíltan megmondom, nem volt bennük :). Csupán a lelki világom és humorérzékem vad hajtásai voltak. A harmadikat persze már akár komolyan is lehetne venni, az olyan lelkis-szentimentális-útkeresősre sikeredett és annak alapján már akár a pszichiátrián is feküdhetnék (ezt így érzem most). Na oké. Lássuk.
 
2007-01-14 20:19:36 
Hiszel a lélekkertészetben?
Megpróbálom leírni, de nem ígérem hogy érthető lesz. Még én magam sem értek mindent. 
Évekkel ezelőtt olvastam egy könyvet, egy olyan szívhez-szólót. Abban volt egy lélekkertész, aki gondozta, nevelgette a lélekbimbókat az égben, amíg azok készen nem álltak, hogy a földre szálljanak.
Én hiszek a lélekkertészetben.
Ma valami megérintett. Talán egy üzenet a kertésztől…
Már régóta várok erre az érzésre. Azt már tudtam, hogy az eszem szeretné, de azt is tudtam, ez a környzetem hatása volt. Az hogy a korosztályomból sokan már azt az utat járják. És persze a megszámlálhatatlan fórum, ami átolvastam. Éreztem hogy még nem jött el a mi időnk. Annak ellenére, hogy pár hete a másik felem is elmondta az érzéseit ("a másik felem" egy angolból hozott kifejezésem, és a házastársat írja le, szerintem a legszebb szavakkal).
Ma vasárnap van. Reggel felkeltünk, elmentünk misére, hazajöttünk, elkészült az ebéd, megebédeltünk. Majd leszedtük a fenyőről a díszeket, minden  helyére került, de valahogy minden más volt már.
Ma először éreztem azt, hogy üres az életünk. Valami vagy valaki hiányzik. Mert nem az igazi, ha csak ketten ülünk a vasárnapi ebédnél. Eddig jó volt, és persze most is jó. Szeretjük egymást, másként mint az esküvőnkön. Mélyebben. De mégis hiányérzetem van.
Úgy érzem mintha értelem nélkül telnének a napok és hetek.
Nem könnyű szavakba önteni a gondolatokat. Minden tiszteletem az íróké.
 
 
Hát igen. Hagy ne értékeljem. Szerintem a lényeg pofonegyszerű: gyereket akarok. Eljött az idő.
 
És hogy ezt most miért is kellett leírni? Megpróbálok gyors és érthető lenni (ez nekem nem olyan egyszerű).
Az eredeti elgondolás, hogy vargamagdi blogot ír a mindennapi életről, nem volt rossz dolog, leszámítva azt, hogy a kutya se olvasná. Akkor meg ugye minek. Aztán jött a fenti feeling, hogy utód, és akkor heuréka. Így talán értelmet kaphat a dolog. gondoltam leírhatnám mi újság az ősökkel az apró(k) előtt, aztán meg róla/róluk, hogy majd anno képben legyenek. Mellete monitorra vethetném az angliai élményeket is, ami szintén nem piskóta, annak ellenére, hogy nekünk már nem nagy élmény (talán ha valaki tényleg olvassa otthonról, rájön, hogy ez csak először tűnik úgy mindenkinek). Ja igen. Ez volt az a bizonyos bogár, amit anya tett a fülembe decemberben az nlc-n. (És ezzel be is végezhetem az nlc-t, most már mindent leírtam róla.)
 
.
 
Nlc törölve. Végérvényesen.
 
.
 
 
Szóval ez amolyan n a p l ó féle lesz, ha érdekel, szívesen látlak, és szívesen látom a hozzászólásokat (comment-eket) is, csak hogy tényleg l i v e (azaz élő) legyen ez a blog (élni egyedül nem az igazi), még akkor is, ha az elsődleges és szent célja a jövő nemzedék tájékoztátatása.
Szóval hajrá magyarok! Tőlem akár az angolok is, de ők úgy sem értik! :)
 
Mától pedig ott van a blog címe az iwiw-en, annak akit érdekel…
 
Raktam fel egy pár fotót, mert velük teljes a lelki világom. Az elmúlt két évben készültek, és mindenki rajta van aki nagyon számít.
 
 
 
 
 
 

be-mu-tat-ko-zás

2005. február 18-tól pedig egy angliai kisvárosban, andoverben próbálunk boldogulni, egyenlőre még kettesben…
ennyit tehát dióhéjban. a többi majd útközben úgyis kiderül.