2012

A maják szerint most kezdődik egy új időszámítás. 2011 a spiritualitásról, angyalokról, meditálásról, saját magam megismeréséről szólt. Idén nem csak a lakásban, magamban is lomtalanítok.

Amikor megszületett Márk, boldog voltam, tudtam hogy mit akarok, teljesen nyeregben éreztem magamat. Minden ment a terveink szerint, nem gondoltam, hogy porszem kerülhet a gépezetbe. Aztán hozzánk látogatott egy kis lélek, akinek csak egy feladata volt: felnyitni a szememet. És azóta semmi sem a régi. Akkor elindultam egy úton, amiről nem is álmodtam azelőtt. Megváltozott a kapcsolatom Istennel, megismertem az angyalok segítő erejét és lassan elkezdett kitisztulni a tükör amit magam elé tartottam. Amikor újra terhes lettem, azt hittem túl vagyok a nehezén és megtanultam a leckét. Aztán jött 32. hét a fenyegető koraszüléssel, aztán a szívprobléma. És nekem újra a miértekre kellett keresni a választ. Végül megérkezett Erik és én újra azt hittem, hogy most már mindenre fel vagyok készülve. Naiv voltam. Mert amint egyedül maradtam itthon a fiúkkal, valaki egészen más lettem. Valaki, aki átveszi felettem az irányítást és hiába kapálózok, nem tudok neki nemet mondani. Ez a valaki pedig tisztán mutatja magát a tükörben, amit most már a gyerekeim tartanak elém. Azt hittem azzal leszek jó ember és jó szülő, ha mindent a kezemben tartok. Utáltam veszekedni a gyerekre, de ha egyszer én jobban tudom… Elvégre én vagyok a felnőtt, nehogy már egy hároméves mondja meg… És ennek, meg az örökös megfelelni akarásomnak köszönhetően (mit gondolnak majd rólam, ha ezt megengedem neki? ha más gyereke beszokott így az oviba, az enyémnek is be kell…) összecsaptak a fejem felett a hullámok.

Én nem hiszek a véletlenekben. Ekkor botlottam bele egy könyvbe, aminek már a címe (Gyerekeket nevelni, magunkat nevelni) is elég volt hogy tudjam, merre kell indulnom (Aztán persze el is olvastam, mindenkinek ajánlom, fantasztikus!). Nem a gyerekemet kell megváltoztatni, hanem magamban kell keresni a megoldást. Ha én tisztában vagyok önmagammal és tényleg elfogadom, hogy a gyerekem csak kicsi, de nem hülye és hagyom, hogy ő irányítson, és én csak egyengetem az útját, akkor minden rendben lesz. Vagyis nekem kell tudni kiadni a kezemből az irányítást. Nem, nem bedobni a gyeplőt, csak rábízni magunkat Istenre. És ez a feladat a legnagyobb, amivel valaha is meg kellett birkóznom. Nekem erről szól majd 2012…