második bejegyzés, január

Már komolyan január harmadik hetét kezdtük tegnap? Pedig én annyira akartam írni… Csak aztán vagy nagyon későn kerülnek ágyba a fiúk és nekem már semmi hangulatom a bloghoz, vagy időben sikerül letenni őket és én is bent ragadok, vagy leteszem őket korán, tele vagyok energiával, és aztán tíz percenként megyek vissza a szobába valamelyiket, esetleg mindkettőt visszaaltassam. Nincs semmi új a nap alatt.

Persze most sem megy igazán a rizsa, inkább a tényekre szorítkozom, jó?

Már éppen akartam írni valamelyik nap (komolyan akartam!), hogy jól vagyunk, még csak nem is vagyunk taknyosak, mire Sanyi panaszkodik, hogy neki még mindig fáj a torka (december óta), és valamelyik nap még gombócról is panaszkodott egészen lent a nyakánál. A gombóc csak féloldali volt, és szerinte nőtt pár nap alatt. Én a pajzsmirigyére tippeltem, rá is gugliztunk szorgalmasan, de miután a cikkek 90 százaléka a pajzsmirigyrákot taglalta, úgy döntöttünk nem kéne feszegetni a témát és hagytuk a fenébe a kutatást. De azért mindenkit megnyugtatok, már jobban van, szerintem csak a nagy decemberi vírusfertőzés maradéka szenvedett még a gigájában.

Aztán hogy ne legyen már nekünk olyan jó, Márk belázasodott vasárnap délutánra, úgyhogy tegnap (hétfőn) itthon tartottam. Még jó hogy pont szabadnapos voltam, különben sorsot kellett volna húznunk Sanyival, ki maradjon itthon a gyerekkel betegszabin. Végül Márk úgy döntött, hogy a lázból elég volt egy nap és tegnap estére már semmi baja se volt. Na jó, tele van takonnyal, de ezúttal legalább semmi köhögés. Ma éjjel mentát és teafát párologtatok a szobában, remélem lesz hatása reggelre.

Márknak egyébként egyre jobban tetszik a suli, kezdi igazán élvezni a betűzést. Egyszerűbb szavakat már fejben betűzünk: ő mondja a betűket sorba, nekünk meg ki kell találni hogy melyik szóra gondolt, aztán fordítva. Nagyon büszke magára. :) A suliban még mindig nem beszél, de mindent megért. Most éppen a ?helyhatározókat tanulják (benne, rajta, alatta stb.). A hétvégén macit kellett itthon pakolnia angol utasításra és simán tudta hová tegye. Van egy internetes játékos-tanulós oldal a kölköknek, ahová az iskolában adott adatokkal lehet bejelentkezni és ahová a tanító néni tesz fel nekik mindenféle feladatokat: betűzőst, számolóst, rímkeresőst, mikor milyet. A narrátor adja az utasításokat, hogy melyik feladatnál mit kell csinálni és ő már simán, segítség nélkül oldja meg mindet.  A beszéd persze még midig nem megy (bezzeg itthon be nem áll a szája), ha nagy ritkán hajlandó megszólalni angolul, hihetetlen, hogy mennyire tökéletes a kiejtése. Irigykedem. ;) A házi feladattal is hadilábon állunk, szinte alig írunk/olvasunk, de mire hazaérünk délután 4-5-kor, már annyira fáradt, hogy nincs szívem ezzel nyaggatni. Meg úgy vagyok vele, ráér még  a házira, elvégre otthon még csak most kezdte volna az ovit. Ami a játékokat illeti, a kirakók és a lego is felzárkózott az autók mellé, néha órákig is képes elszöszmötölni valamelyikkel. Már próbálja bevonni Eriket is, sokszor ügyesen eljátszanak a kiskonyhával, vagy legoval, de van hogy autókat/labdát is gurigatnak egymásnak. Persze Erik nem midig azt akarja csinálni amit ő és akkor rögtön nyígni kezdenek.

Míg Márknak angolul kell tanulni, addig Eriknek a magyar szókincsét kellene fejleszteni egy kicsit. Jelenleg jóformán csak a papa és a cici szavakat használja, lényegében mindenre. Ha valamit nagyon akar meg magyarázni, amit nem lehet a papa/cici szavakkal leírni, akkor nemes egyszerűséggel visít ahogy a torkán kifér. Na jó, nem leszek gonosz, próbálkozik azért szavakkal néha-néha, de többnyire csak első hirtelen nekifutásra hallatszanak ezek szavaknak, amikor megkérjük hogy ugyan ismételje már meg amit mondott, hagy olvadjunk el tőle, Rögtön átvált a fenti kombinációra.  Érteni persze ért mindent, teljesen tisztában van azzal, hogy mit lehet és mit nem lehet csinálni, de naná, hogy mindig az utóbbin töri a fejét. Kazettákat kipakolni, anya telefonját tapogatni, feles-pohárból inni, apa(!) cipőjében járkálni a lakásban, kipakolni a Márk fiókjából, meg a konyhaszekrényből, meg visítani, meg csapkodni, meg magunkat földhöz vágni, meg nyalogatni a lépcsőházban a lépcsőket, meg pohárral a fürdővizet a kád mellé locsolni, mert ki az a féleszű aki poharat ad a gyereknek a fürdőkádba? De persze egy mosolyától vagy egy puszijától elolvadunk, és el is van felejtve minden abban a pillanatban.

Folyt.köv..

Kényszerszabadnap

Márk megint nincs jól, tegnap arra keltünk hogy hányt. Nem vagyok meglepve, az osztályából többen hiányoznak a hányós-fosós vírus miatt. Suliba nem engedtük, de mivel jól érezte magát, elment Sanyival meg Erikkel elvinni Anyut a reptérre. Délutánra aztán belázasodott de mára már jól van, igaz reggel volt még egy kis hőemelkedése. Ha délután már nem lesz láza és a hasa is oké lesz, akkor mehet holnap suliba. Ma viszont még kényszerpihenő és ezúttal én vagyok a soros betegnapos, velem vannak itthon. Eriknek most kutya baja, de ha úgyis itthon vagyunk Márkkal, nem akartuk Denise-hez vinni. Úgyhogy ma pizsamás-játszós-összebújós napot tartunk. És ahogy a képeken is látszik nincs nagy gond. :)

  

Betegek

Tessék, kellett nekem itt rózsaszín ködöt festeni az előző bejegyzésekben. Következő nap belázasodott Erik, meg hányt. És már harmadik napja megy a hasa. Enni persze nem sok mindent eszik (de jó is ilyekor az anyatej!). Persze nem igaz a testvérség, ha nagyobbikkal minden oké, ezért ma Márk kidobta a reggeli kakaóját és végigaludta a délutánt. Étvágya neki sincs, de most már legalább veszekednek és kiabálnak, úgyhogy nincs nagy baj. De a héten legalább iskola és childminder szünet és nem kell őket reggel/délután húzni ide-oda az esős/szeles/5fokos októberben.

Az időre való tekintettel előkerültek a bakancsok és kabátok, és ennek megfelelően lassan mozdulni sem lehet az előszobában.

Holnap hétfő és remélem nem lesz rohanás. Lehet hogy teljes állású nagymamára lenne szükségünk? :)

Pár kép

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Élünk…

…jól vagyunk, köszönjük. Dolgozunk, suliba járunk, meg Denise-hez, taknyolunk, pörögnek a napok, hogy csak kapkodom a fejemet. Pedig olyan sok jó dolog történik mostanság, szinte minden napra jut valami és valahogy mégse érek ide hogy megírjam.

Az este továbbra is a szokásos vagy bealszok a fiúkkal nyolc után, vagy készülök másnapra, vagy csak szimplán bambulok ki a fejemből. Mostanában éppen buta sorozatot nézek, többre nem futja agyilag sokszor, pedig lenne nem egy nem kettő jó kis agytorna könyv amit szeretnék elolvasni, de este már hulla az agyam, képtelen vagyok koncentrálni. A munka nagyon tuti, nagyon furcsa évek óta először úgy dolgozni indulni reggelenként (vagy délután), hogy szeretem amit csinálok és hiába nem akaródzik felkelni reggel, még sincs a hátam közepére sem kívánom az egészet érzés. És ez nagyon jó most így. Pedig minimális a gyógytorna rész a munkámban, van viszont sok-sok sebkötözés/kezelés, igazi nővéri munka. Meg van most már vérvétel is, amit nagyon vártam már. Igaz nagyon kezdő vámpír vagyok még, és bizony előfordul, hogy nem sikerül vért fakasztani, de vannak sikerélményeim is. :) Úgy érzem, nagyon helyemen vagyok most. Kíváncsi vagyok hogy érzem majd egy pár hónap múlva.

A fiúk is jól vannak, Sanyi is húzza az igát, hozza-viszi a gyerekeket, szervez, pakol, tartja a frontot az én dolgozós hétvégéimen. Mivel itt szinte lehetetlen megoldani a reggeli/délutáni rohanást autó nélkül és mert nekem egész nap (munkaidő alatt, napi nyolc órában) autóra van szükségem, egy kis Clio került a “családba”. Kicsi is, öregecske is, de gurul és nekem a városban szaladgálni tökéletesen megfelel. A csomagtartója már tele van a dolgozós cuccaimmal (kötszerek, vérnyomásmérő, gumikesztyű és hasonlók), meg persze ebben is vannak gyerekülések, hogy akkor is tudjam szállítmányozni a kiskorúakat, ha éppen betegtől jövök. Márknak persze nagyon tetszik az “új” autó, mindig azért nyíg, hogy abba ülhessen. :) Így amikor szabad a kicsikocsi, azzal megyünk/jövünk iskolába.

És ami a sulit illeti: szeretjük, eddig úgy tűnik jó választás volt. Márk is szeret járni, igaz, az utóbbi pár napban már kezdett nyekeregni reggel, hogy miért is kell minden nap iskolába menni. De mivel egyenlőre a tanulás mellett nagyon sokat játszanak is (értsd van sok autó, meg vonat), így nincs nagy ellenkezés. És hogy mit tanulnak? Elkezdték a hangokat, bár nem ábécé sorrendben haladnak, de ez itt megszokott, sok gyerek megtanult már így írni-olvasni, úgyhogy asszem nekünk is megfelel. Az éppen aktuálisan tanult hangokat pedig gyakoroljuk itthon. Nem kell semmi komoly házi feladatra gondolni, csak keresünk ismert szavakat, amik az illető hanggal kezdődnek. Persze a legjobban az “m” megy, a Márk betű. :) Ezt már le is tudja írni és nagyon büszke magára, mi meg persze rá. Kemény azért ez így neki, idegen nyelvi környezetben lenni/tanulni napi 6 órában, heti öt napban. El is fárad rendesen estére, és nem is csoda, hogy mostanában már nem annyira lelkes reggelenként. De jövő héten őszi szünet, ráfér majd a pihenés. Ráadásul Anyu (anyósom) itt van most nálunk, ami óriási segítség, mert nem kell a fiúknak az egész hetet Denise-nél tölteni.

Erik már egész jól viseli a távollétet, igaz vannak rosszabb napjai amikor sírdogál amikor ott hagyjuk, de közben integet és puszit küld, olyankor meg tudnám enni, annyira édes. Sokat változott az elmúlt hetekben. Már teljesen stabilan megy, meg szalad, lépcsőn is szépen közlekedik ha fogjuk a kezét. Továbbra is mindenre felmászik, nagyon résen kell lenni, mert az ebédlő asztal nagy kedvenc. Ami a beszédet illeti, eddig csak a mama meg a bye-bye ment, de most már egyértelműen kivehető az apa (papa), anya (nyanya/jaja) is. Pár napja elkezdett bólogatni az igenre és ma először rázta a fejét is a nem-re. Nagyon kis okos, mindent megért és követi az utasításokat. És persze továbbra is rettentő makacs, olyan hisztiket le tud vágni, hogy csak nézek. Azt hiszem lesznek még itt nagy csaták vele később. Pár napja elkezdett önállóan enni. Na nem mintha erőltettük volna a dolgot, de jóformán egyik pillanatról a másokra nem engedte hogy etessem. Egyszerűen megragadta a kanalat és azt önállósította magát. Kicsit(?) maszatos így az etetőszék és környéke, de ez legyen a legnagyobb bajunk. Mindent úgy akar csinálni ahogy Márk, azt akarja enni/inni, bár ez utóbbi kissé nehézkes még néha, az ő hat fogával. Bár alakulunk fog témában, a következő kettő már útban van, kint van a csücskük, de meg is szenved vele. Két hétre áttértünk papír pelusra, annyira piros volt a feneke és valamelyik nap 39 fokos lázzal pihegett szegénykém,  remélem a nehezén most már túl vagyunk.

A nagy rohanások közepette vannak azért néha közös szabad napok/ hétvégék is, olyankor parkozunk nagyokat, meg megyünk buszozni (Márk egyik kedvence az emeletes busz), vagy csak összejövünk barátokkal nagy beszélgetésekre/játékra.

Én talán most először életemben már nem sírom vissza a nyarat, szeretem a hűvösebb, esősebb időt. Jó látni a változást körülöttünk, tetszik a nagy fa az erkélyünk előtt így ősszel. Csupa sárga/vörös levél, szinte világítanak késő délután. És jók a gumicsizmás séták is, meg a pocsolyázások.

Tényleg jó most így, kerek a világ. :)

Azt sem tudom hol kezdjem….

 

Nagyon megy az idő, sok minden történt. Most már nem is ígérek részletes beszámolókat, pedig mindig tervben vannak, csak nem jutok odáig. És ha eddig nem ment a rendszeres/heti blogolás, attól tartok ezután sem fog. De azért igyekszem majd.

A munka-ajánlatot elfogadtam, remélem nem bánom majd meg. Nagyon rugalmas a főnököm, meg a csapat, simán belementek, hogy az októberi suli szünetig (elvileg akkor telik le az iskolában a felmondási időm, amit még nem adtam be, majd jövő héten). Addig heti három napot megyek majd a kórházba, többnyire hétfőn, kedden meg pénteken. Csütörtökön meg a suliba. A fiúk eddig Denise-nél voltak mindketten, amíg Márknak meg nem kezdődött a suli. bíztam benne, hogy Eriknek könnyebb így beszokni, de így is ordítva hagyom ott reggelenként. Ilyenkor utálom magamat, mert milyen Anya vagyok én, aki az egy éves gyerekét kilöki otthonról, holott simán mehetnék egy pár órába is dolgozni. Aztán pityergek egy kicsit, meg hallgatom a vigasztalást a családtól, meg végül is Erik jól elvan egész nap, nem bőg egész idő alatt, csak amíg én bezárom magam mögött az ajtót. Úgyhogy estére mindig megnyugszom egy kicsit. Persze, tudom én, hogy nem áll meg a világ és hogy lehet még valaki normális, hogy egy éves korától nem volt 24/7 az anyjával, csak ilyenkor az én kötődő nevelős érzékeny agyam elborul. Na jó, nem ragozom tovább. Majd megszokja, megszokjuk.

Eddig három éles napunk volt. Ergo vittem őket reggel kilencre és Sanyi ment értük fél négy után. Túléltük. Este összecsomagolom a motyójukat: kaja (tízórai, ebéd, uzsonna, vizes ibrikek), pelenkák (szerencsére D simán vállalja Eriket a moshatós hátsójával együtt így nem kell miatta papírpelusokat vennem, viszont sokkal nagyobb a csomagjuk, mert legalább öt pelust mindig rakok be), váltásruha (biztos ami biztos, igaz erre nagyon ritkán van szükségünk a fiúknál, általában csak ha nincs nálunk plusz). És ha kész a cucc, reggel már csak őket kell készíteni. Mivel Márk már egyedül felveszi a kikészített ruhát, csak Eriket öltöztetem, bár Ő sokszor felér hat másikkal. Utál öltözködni, minden alkalommal (reggel, este, peluscsere) harcolunk. Mióta időben kelünk reggel (én 6/fél7-kor, szoptatásfüggő), a kölkök legkésőbb 7/fél8-kor, egész ügyesen elkészülünk, nem kell rohannunk. Aztán bedobom őket D-hez (nem is lehetne hosszan búcsúzkodni, Erik már így is a kocsiban rákezdi mikor leparkolunk, bent meg csak hergeli magát, jobb a gyors puszi-szia). Aztán megyek dolgozni. Sanyi meg felveszi a kocsit ha végez (ilyenkor nagyon jó ám hogy gyakorlatilag egy helyen dolgozunk) és megy értük. Én meg 5-kor hazaballagok. Ez a felállás annyiban változik majd, hogy reggel korábban rakom majd le a fiúkat, Márkot Denise viszi majd iskolába, mert fél9-kor kezdenem kell, a suli meg csak 9-től fogadja a gyerekeket, Sanyi meg először M-ért megy a suliba, aztán összeszedik E-t is. Hogy a Sanyi délutános műszakja esetén hogy is leszünk majd, még nem tudom pontosan, de jövő héten kiderül.

És ha már iskola… Bizony, Márk iskolás lett, nagyon várta már. Számoltuk, hogy mennyit is kell még aludni, és szerda reggel amint kinyitotta a szemét, első mondata az “Ugye már nem kell többet aludni, ma megyünk iskolába?” volt. A sírós “nem akarok itt maradni egyedül” dolgot hál’ Istennek ezúttal megúsztuk, igaz elég is volt belőle az ovis beszoktatásnál. Hétfőn kezdődött a tanév, de akkor még csak a tanárok voltak bent, nekik ilyenkor felkészülés van. Kedden mentek a gyerekek, az előkészítősök kivételével (ezek Márkék, itt reception class az első év, utána jön majd az igazi első). De hogy jól megismerhessék az új gyerekeket (31-en lesznek az osztályban), az első három nap (szerdától péntekig) a banda egyik fele délelőtt ment, a másik délután. Márk a délutánosba esett, egyre vittük és fél négyre mentünk érte. Hétfőtől viszont beindul majd a nagyüzem, kilenctől fél négyig lesznek. Rengeteg a játék, az osztályba belépve nem is gondolná az ember hogy iskolában van. Azt hiszem amíg van elég jármű, Márk nem fog unatkozni. :) Tanító néni mondta (ma, a másik nap után), hogy Márk amellett hogy mindenfélével játszik, szépen követi az utasításokat, csinálja amit mondanak neki, csak beszélni nem akar (ez persze nem meglepő, én a tavaszi előzmények után örülök, ha nem ordít ha hozzászólnak). És miután ezt elmondta Miss Sandle, Márk hangos bye-bye-val köszönt el, én meg teljesen odavoltam a büszkeségtől. Persze Márk is teljesen büszke volt magára. :) Már Denise-nél megtanult két angol szót egyébként, a csokoládét (na persze, gyerek), meg a helikoptert. Igaz hogy az angolnak is egyszerűen helicopter a helikopter, de Márk gyönyörűen játszik a kiejtéssel, és igazán angolosan mondja. Van remény, fog még ez a gyerek egyszer folyékonyan beszélni angolul. :)

Erik a szokásos zabálnivaló, ellenállhatatlan kócos és akaratos önmaga. Olyan mint egy kis tank. Mindenre felmászik, mindenen keresztül megy, tele van kék-zöld foltokkal (a többségüket fel sem veszi). Valamiért mindig hisztizik, persze mindig az kell neki amit nem szabad. A játszótéren egyedül csúszdázik, és felfedez minden sarkat, minden fűszálat. Kíváncsi lennék mennyit megy egy nap, de tuti több kilométert. Ha jó kedve van, bye-bye-t integet és mond, meg mondja hogy mama, meg baba, meg va (vau). Az evése elég rendszertelen, vannak napok amikor rengeteget eszik, máskor szinte semmit. Ha itthon vagyok akkor szinte egész nap cicn lógna, de ha nem vagyunk együtt, nem hiányolja, viszont éjjel pótol.  Fogalmam sincs hányszor kel éjszaka, amíg én be nem megyek aludni (11 és egy között valamikor) minimum kétszer be kell menni hozzá, és mivel éjjel félálomban szoptatom, tényleg nem tudom hányszor kel fel. Már csak egyszer alszik napközben, így estére elég nyűgös már, de ennek is megvan az előnye, időben le tudom rakni aludni. És mióta Márknak is izgalmas napjai vannak (suli, Denise), általában este 9-re csend van és nyugalom.

Mára ennyi (egészen kitettem magamért), képek majd jönnek, de most már késő van (fél11), nincs hozzá türelmem.

Hírek

 

Régen nem írtam (megint), nem is tudom hol kezdjem. A legfontosabb az elmúlt két hétben történtek közül, hogy Márk 4 éves lett (el sem hiszem), ünnepeltünk szűk családdal, meg barátokkal is, ezúttal már sikerült igazán meglepni. De a szülinapjáról később írok majd még külön postban.

 

A másik dolog, amit nagyon fontos még megemlítenem, hogy Erik, 13 hónaposan elindult! Már nem csak bútorokba kapaszkodva lépeget, hanem teljesen önállóan bebarangolja a lakást. Igaz a járása még inkább hasonlít egy kis csimpánzéhoz mint egy emberéhez (igazi széles alapú totyogás, feltartott karokkal), meg kell zabálni ilyenkor. Simán rávert 4 hónapot a bátyjára (Márk 17 hónaposan indult el).

Aztán van még hír, például az új munkámról. Nem hagytam ott a sulit, viszont az ottani heti egy napom mellé, kaptam egy szintén egy napos kórházi állást. Még június elején jelentkeztem egy amolyan koordinátori állásra a helyi rehabilitációs osztályra. Amikor már végképp nem számítottam semmi jóra, három héttel a határidő után hívtak be interjúra. Végül nem vettek fel, mert nincs nővéri gyakorlatom (meg ugye elméletem sem, mivel én nem eü szakközépben hanem gimiben érettségiztem). Viszont az interjú másnapján felhívtak, hogy nagyon tetszettem nekik és felajánlottak egy heti 8 órás rehabilitációs asszisztens állást. Én meg csak pislogtam mint hal a szatyorban, nem akartam hinni a fülemnek. Természetesen elfogadtam az ajánlatot és tegnap volt az első napom. Kicsit féltem milyen lesz majd, megfelelek-e az elvárásoknak, de kár volt aggódni, mert a helyi rendszerhez hűen semmi nem történt az első napomon. Végigmentünk egy adag papírhalmon az adminisztrátorral, meg végigültem két csoport tornát. Irtó jó volt megint igazi gyógytornaközegbe mozogni. Már alig várom, hogy belecsaphassak újra a lecsóba. És, most hogy már az NHS-nek (National Health Service) dolgozom, mi több, gyógytornász között mozgom, valószínű nekiugrok majd a helyi regisztrációnak itt és akkor végre kereshetek itt gyógytornász állást. Ez persze még odébb van, most még nem akarok ezen agyalni.

De van más is még, ami félig meddig az új munkámhoz kapcsolódik. Mivel új vagyok a rendszerben, részt kell vennem egy öt napos alap tréningen, ami az első segélytől kezdve a biztonságos betegmozgatáson át a tűzvédelmi oktatásig mindent magában foglal. Ez viszont egy hétfőtől-péntekig nyolctól-ötig elfoglaltság, ami jelen helyzetünkben (értsd, még nincs childminderünk Eriknek, Márk meg most fejezte be az ovit) nem szerencsés. Így csak egy megoldásunk van: nagymama. Így Anya repül hozzánk 25-én, hogy én el tudjam kezdeni a tréninget 30-án hétfőn. Augusztus nyolcadikán meg együtt megyünk majd haza kocsival. Már csak ötöt kell aludni és itt lesz Varga mama. Márk (is) teljesen oda van és már tervezi, hogy hol is fognak majd autózni együtt. :)

Apropó autó. A tavalyi gyakorlatnak megfelelően, ismét hazautazás előtt pár héttel cseréltük le az autónkat (nagyon remélem hogy itt be is fejeztük az autóvásárlást egy jó pár évre). És most sem azért, mert nem voltunk vele megelégedve. Tavaly ugye volt a koccanás, ami után nem volt érdemes megjavítani a Mondeot. Idén is hasonló volt az ok, igaz ezúttal nem volt baleset. Megadta valami magát a motor környékén (ne kérdezzétek, pedig magyarázta a szerelő, de magyarul se érteném, nem hogy még angolul). Valami, ami a kipufogóval van kapcsolatban. Na de a lényeg, hogy nem sokkal ér többet az egész kocsi, mint amennyibe a javítás került volna. No igen, a 10+ éves autók átka Angliában (meg úgy általánosságban, a használt autóknak itt nagyon nincs áruk). Pár hónapja már szóba került, hogy lecseréljük a tavalyi (emergency) Zafirát, de aztán úgy döntöttünk megtartjuk amíg fut. Eddig bírta. Így egyenes út vezetett a kiszemelt új családi autónkhoz. Tulajdonképpen nem volt gondunk ezzel, gondolkodtunk is egy másik Zafirán, de engem elcsábított a tolóajtó. Így egy gyors csere keretében megváltunk tőle és egy szépséges szürke Mazda5-össel gurultunk haza. 2 literes motor, 7ülés, sötétített szélvédők, 6 sebesség, egy álom vezetni.

És ha már a szürkét említettem. Olvastátok már E L James-től a Fifty Shades trilógiát? Nemrég pár napig sztrájkolt a számítógépünk így valami olvasnivaló után néztem. Mivel most mindenki erről a sztoriról beszél (bestseller egyébként), belekezdtem én is. Aki szereti a romantikus regényeket, annak nem szabad kihagyni… ;)

Fiúk

Nem tudom lányos családoknál hogy megy ez, de az én két fiam állandóan tele van kék-zöld folttal. Márk lábain tuti össze tudnék számolni húszat, plusz a horzsolások a térdén meg a könyökén is. Mostanában meg megjelentek az egymás csépeléséből és a közös játékból szerzett sérülések is. Márk a héten műanyag doboztetőt tologatott a konyhapadlón, miközben kergetőcskéztek (ne kérdezzétek), aminek csúnya állbeverés lett a vége. Még aznap Erik szájon vágta autóval. Tegnap Erik beesett a kanapé mögé, még szerencse, hogy nem fejjel, így csak a bal szemhéján van monokli. Ha így hajtunk, jobb ha a nyakamba kötöm az árnikát meg a fekete nadálytő kenőcsöt. :S

Nyáridő

Nyár van, de kár, hogy ezt csak akkor veszem észre ha a naptárra nézek. Július. El sem hiszem. Mostanában nem szeret minket a jó idő. 18 fok és eső, ami hol szakad, hol szitál, de szinte abba se marad. Mondjuk miket nem zavar a hideg, se az eső, mert megyünk mi így is sétálni, meg motorozni (tényleg, mondtam már, hogy Márk végre rendeltetésszerűen használja a balance-bike-ot?), meg persze fagyizunk is, mert hát nyár van. És közben egy kicsit azért irigyeljük a nagy magyar kánikulát. De tényleg csak egy kicsit. Remélem enyhül majd otthon a hőség mire megyünk (még 5 hét), de nem akarunk nagyon hideget sem, mert már lélekben készülünk a pancsolásra meg az udvari szaladgálásra. És ha agy haladunk, már nem csak Márk, de Erik is szaladni fog addigra. Ma megtette élete első önálló lépéseit. Én pont lemaradtam a nagy eseményről, de Márk közvetített. Összesen hármat lépett kisebbikünk. Egyszer kettőt, aztán később még egyet. De még biztosabb a dolog négykézláb, így mára be is fejezte a két lábon járást. Remélem a következő kísérletet sikerül megörökíteni, be is izzítom holnap reggel a gépet.

 

Egyébként szép csendesen telnek a napjaink. Hétfő kedd szerda ovi, csütörtök nekem munka. Sanyi hősiesen állja a sarat amíg én dolgozom, büszke vagyok rá. Etet, pelenkát cserél, öltöztet, fuvarozza és sétáltatja/parkoztatja a bandát ha kell. És persze sokat-sokat dolgozik mint mindig, de (ahogy mondani szoktuk) valakinek pénzt is kell keresni. A péntek lusta nap, jó, hogy nem kell korán kelni, oviba készülni. A múltkor vonatoztunk a fiúkkal, Márk teljesen odavolt. Erik már annyira nem élvezte a dolgot, szerette volna felfedezni a vonatot meg a várost (Salisbury) is, de gonoszanya nem engedte, hogy négykézláb tapicskoljon az esőben.

 

A hétvégék csak akkor az igaziak ha Apa is itthon van. Általában csavargunk ilyenkor (kikötő, Ikea, uszoda), de mostanában szinte a minden szabad percünk a takarítás/lomtalanítás jegyében telt. Lassan-lassan kialakul a gyerekszoba, ami egyenlőre játékos, mert egyik csemeténknek sem áll szándékába beköltözni. Na jó, Eriktől nem kérdeztük, viszont Márktól igen, de ő nem akar kiköltözni a családi ágyból. Reggelente együtt kelünk (még mindig nem sikerült megoldanom a csendes, kölkök nélküli kávézós ébredést, de nem adom fel), este 9 körül pedig a nagy családi meseolvasást követően csendesedik el a banda. 

Aztán szoktunk még nagyokat barátozni (játék délelőtt Nóráéknál, kerti parti Éváéknál), meg tomboldába (játszóházba) is menni. Én újfent rávettem magam a paleós (néha csak paleo-szerű, de igyekszem) életmódra, sőt a heti-menü intézményét is újra divatba hoztam és hetente egyszer újra vendég nálunk a Tescós szállítóautó. Ami a háztartást illeti, errefelé még mindig a tűzoltás a divat, nem is tudom mikor láttam utoljára a szennyestartó alját. Most, hogy beköltöztek a játékok a kis szobába, mintha enyhült volna a kupi a nappali közepén, de már nem is hisztizek miatta. Ha végképp nem bírom cérnával és turbótakarítást csinálok (vagy ha csak egy kis csendre és nyugalomra vágyom), olyankor engedek a kísértésnek (meg Márk nyígásának persze) és nézhetnek mesét. Mostanában az 51-es bolygó és a Macskafogó a kedvencek, de szokta kérni a Madagaszkárt és a Jégkorszakot is. És amint elindul a mese, Erik is rögtön a kanapén terem és kb 10 percig ő is élénken érdeklődik, hogy aztán élénken megütögesse/nyalogassa a képernyőt. (És újra kezdődjön a nyígás, hogy Anyaaa, vedd el Eriket…)

 

És ha már tévé: néztük mi is az EB döntőt, volt fagyi, chips, meg minden ami kell. Igaz Márknak hiába magyaráztuk el a foci lényegét már sokadszorra, őt csak az esések hozták lázba. Másfél félidőt ült végig, aztán megunta a spanyol gólözönt és behúzott a kisszobába autózni.

Most, hogy lassan végzünk a lomolással, talán kicsit több energiám lesz esténként beszámolni, remélem hamarosan újra “találkozunk” itt. Addig is szép nyarat mindenkinek!

1 éves kócos

Ha tömören akarok fogalmazni: 12 hónap, 9 kiló, 4 és fél fog, 1 állandóan vigyorgó huncut száj, 1 pisze orrocska és sok-sok göndör tincs.

Ha kicsit bővebben írok rólad, akkor leírom még azt is, hogy 9-18 hónaposokra való ruhákat hordasz. Állandóan menőben vagy, soha egy pillanatra meg nem állsz. Illetve ha mégis, akkor tuti valami huncutságon töröd a fejed: az egérrel (számítógépes, nem plüss) játszol, a telefonomat bütykölöd, ceruzákat illesztesz a kis tenyeredbe, vagy próbálod lerágni a végüket (naná hogy a grafitost). Kézen fogva már ügyesen sétálnál (ha hagynánk), de az önálló lépésekre még nem szántad rá magadat.  Viszont mindenre fel és mindenről le mászol (szék, asztal, lépcső). Tapsolsz, mutatod a kerecske-dombocskát, puszit küldesz, mamát mondasz, pápát integetsz. Jó napokon mindent megeszel amit adok neked, rosszabbakon csak az anyatej a favorit. A vizet minden mennyiségben és minőségben szereted. Szívószállal pohárból, a kádban a játszós kis edényekből, vagy akár a konyhapadlóról a kilötyögött cseppeket felnyalogatva. Este a kádban sokkal nagyobb huncut vagy mint a tesód valaha is volt. Ha elemedben vagy, pillanatok alatt eláztatod még a plafont is, úgy csapkodsz. És persze közben tele szájjal röhögsz, meg kiabálsz. Játszótéren kedvenced a hinta meg a csúszda, ez utóbbira már sikerült felmásznod és hason visszacsúsznod, nagyon élvezted. Továbbra is nagy pakolós vagy, már négy mély tányérunk bánta eddig a konyhai akciódat. Az autózást egyre jobban tolerálod, pláne mióta előre fordított ülésben utazol (igaz azóta még nem voltunk hosszú úton). Rettentő kitartó (makacs, akaratos) vagy, akár órákig is képes vagy valamiért nyígni. Viszont a mosolyoddal bárkit képes vagy levenni a lábáról. Márkkal valami hihetetlen kapocs van köztetek, hiába gyöntöl ő téged, vagy ütlegeled te őt, mindketten kacagtok közben (kíváncsi vagyok meddig lesz ez így hehe).

Imádnivaló kis betyár vagy, Isten éltessen sokáig!