Március

 

Egy ködös péntek reggel…

IMAG1938

…Márk iskolába készül…

 IMAG1942   IMAG1943 IMAG1944     IMAG1947

   IMAG1948    IMAG1949 IMAG1950    IMAG1957  

…miközben Erik a fürdőkádban felfedez.

  IMAG1941     IMAG1940

Majd irány az iskola, és miután a másik két fiú is szélnek eredt…

IMAG1960

…anya pizsamás szabadnapot tart. és élvezi az előbújó napocskát. :) 

IMAG1962

És ideért a December…

a Mikulással

természetesen csak első lehet a sorban, nagyon vártuk, cipőt is pucoltunk!

és persze csokievéssel

vagy inkább ez az első? A kiskorúak két és fél napig csokoládén éltek, az volt reggelire, ebédre, vacsorára. És nem, nem azért mert nem akartam enni adni nekik, csak lusta voltam harcolni velük. A tanács Szandrától bevált, mára (hat nap után) már nem is érdekes az ebédlőasztali csokihalom.

Én személy szerint nagyon jó kislány voltam, összesen négy kocka 74 százalékossal bűnöztem, meg egy kis mézes/kakaós avokádópudinggal.

hideggel, köddel, esővel

tudom, csak semmi panasz. Amíg plusz van és nem havazik, ne szóljak egy szót se. Bár hó még csak kilátásban sincs errefelé, Márk minden reggel az “Esett már a hó?” felkiáltással ébred én meg minden reggel magyarázhatom hogy nem és hogy miért nem és hogy honnan tudom és mikor fog akkor esni és hogy holnap fog-e és miért nem. Én már most unom a témát.

és ha December, akkor karácsony

el sem hiszem hogy két hét múlva ilyenkor már javában szaunázni fog a pulyka. Idén is a szokásos a kaja-terv: böjtös halászleves bobajkás* bejglis szent este után angolos pulykás christmas puddingos 25-e. 24-ére vendégeket várunk, ha minden igaz 9-en üljük majd körül a karácsonyi asztalt.

Végre sínre tettük a Jézuskát illető ingóságokat is, rendelések leadva, a csomagok rohamtempóban érkeznek, már csak egy pár apróság hiányzik és feltehetjük a lábunkat.

és hozzott népvándorlást

ami a különalvást illeti: gyenge kezdés után erős visszaesést produkálunk. A fiúk a saját helyükön alszanak el este, majd ettől a ponttól a variációk száma határtalan. Csak néhány példa, a teljesség igénye nélkül:

– Erik végig alussza az éjszakát és kb hajnali 5-6 körül megjelenik és cicit kér

– Erik ébred 11 körül, mi megyünk visszaltatni, aztán eltelik fél óra/óra/kettő és mi megint és megint és megint megyünk be hozzá, amíg bent nem ragad valamelyikünk. ha én, nincs gáz, alszunk, majd cicizünk kb fél hattól. Ha sokkal korábban kel és nem adok neki cicit akkor ordít egy kicsit majd duzzogva átvonul az apjához, majd kb egy fél óra múlva vissza hozzám. ha Sanyi, akkor vele alszik hajnalig és úgy jön át hozzám

– Erik ébred éjjel, jön át, esetleg ordít ciciért majd hamarosan Márk is nálunk köt ki. Apa megelégeli a matrac szélén való takaró nélküli alvást (hiába no, nem férünk el négyen egy dupla takaró alatt) és duzzogva átvonul a gyerekek szobájába. szerencsére ez a verzió ritka.

Nem tudom meddig megy ez majd így, de most, hogy már bútortologatás is volt hogy külön pateroljuk a kiskorúakat, igazán nincs kedvem visszarendezni mindent (Sanyinak meg szerintem még annyira se). Plusz az altatás utáni csend és nyugalom a saját hálószobánkban (mégha nem több mint 1-2 óra) nagyan csábító. Majd meglátjuk…

de nem hozott takarításhoz való kedvet és időt

lesz ami lesz, nagytakarítás karácsony előtt szinte már biztos hogy nem. sikerült azért ablakot pucolni (na nem mindehol, csak a hálószobában, azt volt leggázabb), meg az előszobai tükörben is látom már magamat. de még várat magára a sütő, az előszobai ablak és az ebédlőben a polc ami lomossá nőtte ki magát.

mindenféle extra programmal és elintézni valóval

Márknak minden héten van egy nap amikor nem kötelező az egyenruha, cserébe vigyünk be valamit a karácsonyi vásárba/tombolára. de nem ám bármikor bármit, két hete játék/könyv volt rendelve, múlt héten csokoládé, most pénteken egy üveg ital;

és hetente vigyen be magával gumicsizmát és váltónadrágot is mert mennek fát ültetni;

ma volt a határidő, be kellett vinni a karácsonyi műsorhoz a jelmezt (persze reggel jutott eszembe kb 10 perccel indulás előtt, majd holna beviszi);

hirdessük és áruljuk a tombolát. viccelnek? kinek van erre ideje? egyszerűbb volt megvenni mind a tizenöt darabot;

hétfőn reggel az iskolaudvaron firkantottam a csekket (majd nyomtam a mit sem sejtő tanítónéni kezébe) a mikulás csomagért, amit a pénteki bulin kapnak majd;

Eriknek persze lesz külön mikulás Denise-nél, idén nekünk kell bevinni a csomagot, jövő kedd a határidő;

Márk meghívót kapott egy osztálytársa szülinapi partijára Januárra(?), vissza kéne jelezni hogy megy-e, meg utánajárni hogy is zajlik ez (eddig még nem voltunk ilyenen), de fogalmam sincs hova tettük a meghívót.

Egy szó mint száz, december ide, a szeretet ünnepe oda, nekünk esélyünk se volt eddig az ünnepre hangolódni. Emlékszem valamelyik évben mondtuk (vagy minden évben mondjuk?), hogy milyen röhejes a tömött szupermarket a karácsony előtti hajrában: mindenki sík ideg, tele kosarakkal sasszézik sorról sorra és közben ordít a negédes karácsonyi melódia. Tudjátok mit? Ez mind piskóta! Ugyanez két ordító/rohangáló kisgyerekkel, egymagadban, az már valami!

 

De még mielőtt valaki sajnálni kezdene minket, vagy ne adj’ Isten elgondolkodni, hogy minek a család/gyerek/extra munka annak, aki nem bírja, mindenkit megnyugtatok, hogy bár sokszor a hajamat tépem (Sanyinak már nincs mit), de összességében nem adnám ezeket a napokat, a világ minden kincséért sem. Csöpöghetnék itt az összebújós meseolvasásról, az esti családi társas(játékos) partikról, meg a Sanyival kettesben töltött winchester-i délelőttről de szerintem az senkit nem érdekel. Így legalább mindenki hátradőlhet, nálunk sincs másképp.

És ha megint nem jelentkeznék egy hónapig:

 

Boldog Karácsonyt Mindenkinek!

 

 

 

* mákos guba

Azt sem tudom hol kezdjem….

 

Nagyon megy az idő, sok minden történt. Most már nem is ígérek részletes beszámolókat, pedig mindig tervben vannak, csak nem jutok odáig. És ha eddig nem ment a rendszeres/heti blogolás, attól tartok ezután sem fog. De azért igyekszem majd.

A munka-ajánlatot elfogadtam, remélem nem bánom majd meg. Nagyon rugalmas a főnököm, meg a csapat, simán belementek, hogy az októberi suli szünetig (elvileg akkor telik le az iskolában a felmondási időm, amit még nem adtam be, majd jövő héten). Addig heti három napot megyek majd a kórházba, többnyire hétfőn, kedden meg pénteken. Csütörtökön meg a suliba. A fiúk eddig Denise-nél voltak mindketten, amíg Márknak meg nem kezdődött a suli. bíztam benne, hogy Eriknek könnyebb így beszokni, de így is ordítva hagyom ott reggelenként. Ilyenkor utálom magamat, mert milyen Anya vagyok én, aki az egy éves gyerekét kilöki otthonról, holott simán mehetnék egy pár órába is dolgozni. Aztán pityergek egy kicsit, meg hallgatom a vigasztalást a családtól, meg végül is Erik jól elvan egész nap, nem bőg egész idő alatt, csak amíg én bezárom magam mögött az ajtót. Úgyhogy estére mindig megnyugszom egy kicsit. Persze, tudom én, hogy nem áll meg a világ és hogy lehet még valaki normális, hogy egy éves korától nem volt 24/7 az anyjával, csak ilyenkor az én kötődő nevelős érzékeny agyam elborul. Na jó, nem ragozom tovább. Majd megszokja, megszokjuk.

Eddig három éles napunk volt. Ergo vittem őket reggel kilencre és Sanyi ment értük fél négy után. Túléltük. Este összecsomagolom a motyójukat: kaja (tízórai, ebéd, uzsonna, vizes ibrikek), pelenkák (szerencsére D simán vállalja Eriket a moshatós hátsójával együtt így nem kell miatta papírpelusokat vennem, viszont sokkal nagyobb a csomagjuk, mert legalább öt pelust mindig rakok be), váltásruha (biztos ami biztos, igaz erre nagyon ritkán van szükségünk a fiúknál, általában csak ha nincs nálunk plusz). És ha kész a cucc, reggel már csak őket kell készíteni. Mivel Márk már egyedül felveszi a kikészített ruhát, csak Eriket öltöztetem, bár Ő sokszor felér hat másikkal. Utál öltözködni, minden alkalommal (reggel, este, peluscsere) harcolunk. Mióta időben kelünk reggel (én 6/fél7-kor, szoptatásfüggő), a kölkök legkésőbb 7/fél8-kor, egész ügyesen elkészülünk, nem kell rohannunk. Aztán bedobom őket D-hez (nem is lehetne hosszan búcsúzkodni, Erik már így is a kocsiban rákezdi mikor leparkolunk, bent meg csak hergeli magát, jobb a gyors puszi-szia). Aztán megyek dolgozni. Sanyi meg felveszi a kocsit ha végez (ilyenkor nagyon jó ám hogy gyakorlatilag egy helyen dolgozunk) és megy értük. Én meg 5-kor hazaballagok. Ez a felállás annyiban változik majd, hogy reggel korábban rakom majd le a fiúkat, Márkot Denise viszi majd iskolába, mert fél9-kor kezdenem kell, a suli meg csak 9-től fogadja a gyerekeket, Sanyi meg először M-ért megy a suliba, aztán összeszedik E-t is. Hogy a Sanyi délutános műszakja esetén hogy is leszünk majd, még nem tudom pontosan, de jövő héten kiderül.

És ha már iskola… Bizony, Márk iskolás lett, nagyon várta már. Számoltuk, hogy mennyit is kell még aludni, és szerda reggel amint kinyitotta a szemét, első mondata az “Ugye már nem kell többet aludni, ma megyünk iskolába?” volt. A sírós “nem akarok itt maradni egyedül” dolgot hál’ Istennek ezúttal megúsztuk, igaz elég is volt belőle az ovis beszoktatásnál. Hétfőn kezdődött a tanév, de akkor még csak a tanárok voltak bent, nekik ilyenkor felkészülés van. Kedden mentek a gyerekek, az előkészítősök kivételével (ezek Márkék, itt reception class az első év, utána jön majd az igazi első). De hogy jól megismerhessék az új gyerekeket (31-en lesznek az osztályban), az első három nap (szerdától péntekig) a banda egyik fele délelőtt ment, a másik délután. Márk a délutánosba esett, egyre vittük és fél négyre mentünk érte. Hétfőtől viszont beindul majd a nagyüzem, kilenctől fél négyig lesznek. Rengeteg a játék, az osztályba belépve nem is gondolná az ember hogy iskolában van. Azt hiszem amíg van elég jármű, Márk nem fog unatkozni. :) Tanító néni mondta (ma, a másik nap után), hogy Márk amellett hogy mindenfélével játszik, szépen követi az utasításokat, csinálja amit mondanak neki, csak beszélni nem akar (ez persze nem meglepő, én a tavaszi előzmények után örülök, ha nem ordít ha hozzászólnak). És miután ezt elmondta Miss Sandle, Márk hangos bye-bye-val köszönt el, én meg teljesen odavoltam a büszkeségtől. Persze Márk is teljesen büszke volt magára. :) Már Denise-nél megtanult két angol szót egyébként, a csokoládét (na persze, gyerek), meg a helikoptert. Igaz hogy az angolnak is egyszerűen helicopter a helikopter, de Márk gyönyörűen játszik a kiejtéssel, és igazán angolosan mondja. Van remény, fog még ez a gyerek egyszer folyékonyan beszélni angolul. :)

Erik a szokásos zabálnivaló, ellenállhatatlan kócos és akaratos önmaga. Olyan mint egy kis tank. Mindenre felmászik, mindenen keresztül megy, tele van kék-zöld foltokkal (a többségüket fel sem veszi). Valamiért mindig hisztizik, persze mindig az kell neki amit nem szabad. A játszótéren egyedül csúszdázik, és felfedez minden sarkat, minden fűszálat. Kíváncsi lennék mennyit megy egy nap, de tuti több kilométert. Ha jó kedve van, bye-bye-t integet és mond, meg mondja hogy mama, meg baba, meg va (vau). Az evése elég rendszertelen, vannak napok amikor rengeteget eszik, máskor szinte semmit. Ha itthon vagyok akkor szinte egész nap cicn lógna, de ha nem vagyunk együtt, nem hiányolja, viszont éjjel pótol.  Fogalmam sincs hányszor kel éjszaka, amíg én be nem megyek aludni (11 és egy között valamikor) minimum kétszer be kell menni hozzá, és mivel éjjel félálomban szoptatom, tényleg nem tudom hányszor kel fel. Már csak egyszer alszik napközben, így estére elég nyűgös már, de ennek is megvan az előnye, időben le tudom rakni aludni. És mióta Márknak is izgalmas napjai vannak (suli, Denise), általában este 9-re csend van és nyugalom.

Mára ennyi (egészen kitettem magamért), képek majd jönnek, de most már késő van (fél11), nincs hozzá türelmem.