Február, első bejegyzés – Juditnak (is) :)

igen, az új év, meg a fogadalmak, remélem azért sikerül majd jobban is teljesítenem az év hátralévő részében. :) mentségemre legyen mondva az elmúlt két hétben 5-5 napot dolgoztam, ebben volt szombat vasárnap, meg városon kívüli tréning is, és persze egy közös szabadnapunk se volt Sanyival. Ma vagyunk itthon mind a ketten, aztán én már megyek holnap megint, legközelebb asszem két hét múlva lesz egy közös csütörtök, aztán utána megint, de ez utóbbin költözködünk, így az nem igazán ér. Aztán majd március végén, húsvét előtti héten mindketten szabadságon vagyunk, aztán megyünk haza húsvétra. már alig várom….

na ne értsetek félre, semmi panasz, pláne nem magyarázkodás (de, igazából az), inkább csak magamat igazolom, hogy a franc fogja meg, egyszerűen nincs időm leülni semmit se csinálni. a gyerek iskolai levelezésével el vagyok maradva kábé három héttel, van, hogy esténkét nem a netet böngészem a gép előtt, hanem a laptop előtt görnyedve betegdokumentációt írok, mert kevés a nyolc óra bent. Jóval keményebb a munka a kórházban mint valaha is volt a suliban, de mégis eszméletlenül élvezem, jelenleg úgy érzem nagyon is a helyemen vagyok. (mondjuk még nem mondtam le teljesen az egyetemi jelentkezésről, de most azt egy-két évre még parkoló pályán tartom). A héten megvolt az utolsó felügyeletes vérvételem, most már önállóan szurkálhatok mindenkit, elvileg mehet a katéterezés is, igaz arra még nem kaptam meg az aláírást, de ez már csak papírmunka kérdése. Egy csomó jó tréningen voltam már, így szépen áll át az agyam az egészségügyis észjárásra megint. Pedig hosszú volt az elmúlt közel nyolc év mióta utoljára fehérben jöttem-mentem. Pedig itt nem is fehérben vagyunk. Mindenkinek sötét nadrág a standard (fekete vagy sötétkék), a felső meg beosztástól függ. Nekem világosszürke, felettem van vannak a világoskékek (ők még nem nővérek, de több felelősségük van mint nekünk, a rehab asszisztenseknek), aztán a nővéreknél középkék, sötétkék majd sötétkék piros szegéllyel. Ez utóbbi olyan főnővér, nálunk ő a főnök,  A dokik civilben vannak, vagy kórházi osztályon ilyen műtősruha féleségben (mint a vészhelyzetben, hehe), fehér köpenyt szinte nem is láttam még. Igaz orvossal se találkozom gyakran, nálunk itt a nincsenek magyar értelemben vett osztályos orvosok (rehab kórház vagyunk).

Most jól elkanyarodtam… Szóval ott tartottam, hogy van munka, jó sok, de talán jövő héttől egy hangyányit könnyebb lesz, mert felmondtam a suliban (ez volt eddig a leghosszabb, hat és fél évet dolgoztam ott, tuti bőgök majd az utolsó napomon) , így egy átlagos héten csak négy napot dolgozok majd. Persze a fiúk mellett így sem fogok itthon unatkozni. Néha elgondolkodok rajta, hogy nem kellett volna-e inkább itthon maradni, Erik olyan kicsi még, két éves sincs… De tudom, hogy a mindennapi malom itthon nekem a halálom lenne. Hiába dolgozom, úgy érzem sokkal több türelmem van hozzájuk így. Szégyellem, de szinte alig volt esti mese amíg itthon voltam velük (egyszerűen nem maradt rájuk türelmem a nap végére), most viszont minden este van összebújós olvasás. Mellette tudom, hogy Eriknek nagyon jó Denisenél, szeret járni, Márknak meg már igazán nem számít, hogy mit csinálok amíg ő iskolában van. Oké, minden második héten egy órával hamarabb indulunk, és az egyik osztálytársának az anyukája viszi őt is iskolába, más heteken meg suli után még egy órát Denisenél tölt mielőtt megyek értük, de szépen elfogadta a helyzetet, most már simán mennek a napok.

Na jó, ezt az utolsó simát lehet hogy idézőjelbe kellett volna tennem, tekintettel a tényre, hogy két hete találtunk egy szép kis kiadó házat, úgyhogy ha minden igaz, kevesebb mint három hét múlva költözünk. Mondjuk most már nagyon remélem, hogy nem lesz gikszer sem a referenciával (elvileg nem lehet, elvégre tökéletesek vagyunk, hehe), sem az előző lakó kiköltözésével, mert már meg vannak rendelve a jegyek anyának és tesómnak, ők segítenek majd pakolni-hurcolkodni. Buli lesz :). Sokat agyaltunk, hogy mi legyen, menjünk-e vagy maradjunk, aztán úgy döntöttünk, ha találunk elfogadhatót, belevágunk. Egyrészt kezdjük kinőni ezt a lakást, másrészt meg nagyon jó lenne most már egy kis kert a kölköknek tombolni. Aztán persze nem tartott sokáig, hogy találjunk egy jót, és már alig várom hogy túl legyünk az egész költözős mizérián. Annyira jó lesz, hogy nem szőnyegpadló van az előszobában, hogy van külön ebédlő, meg ablak a konyhán, fürdőszobán. És persze az sem utolsó, hogy nem kell majd másodikra mászni. Igaz a hálószobák meg a fürdő az emeleten lesznek majd, de valahol kompromisszumot kellett kötnünk. Ráadásul nem mi leszünk ez első kisgyerek család akik két szintes házban laknak, biztos mi is túléljük.

Úgyhogy ha nem jelentkeznék megint egy ideig, akkor költözködünk, csak hogy tudjátok… :)

Reklámok

283. nap

IMG_0011 Elvileg ennyi telt el mióta teherbe estem. Vagy másképp: 40 hét és 3 nap. Ma is igyekeztem elfoglalni magamat. Elkészült az epertorta, amit még a hét elején vett eperből sütöttünk. Na nem egy cukrász remekmű, de szerintem nagyon finom lett. Délután elintéztük  a jövő heti nagy bevásárlást és kicsit átrendeztem a hálószobai baba-sarkot. A már meglévő fiókos szekrény mellé IMG_0012került egy másik és annak a tetejére költözött a pelenkázó lap. Nem tudom  még mire várhat Kispupák, de lassan kezdek kifogyni a lakásrendezős ötletekből. Most már rend van a sufniban, el vannak adva a régi bútorok és matracok, a beépített szekrényben is elpakoltam és az energiám is fogytán van. Tegnap egyébként a parton sétáltunk egy hatalmasat. Szemügyre vettük a southamptoni kikötőt, Márk nagy örömére. A nagy sétának persze meg is lett az eredménye mára: olyan izomlázam van, amilyet már nagyon régen nem éreztem. Ráadásul minden lépésnél úgy érzem, hogy majd’ elhagyom a gyerekemet, és ezerrel szurkál is a hasam alja is. Remélem készülődik valami.

Várakozunk

Ma végre fotogén állapotba hoztam a hálószobát, ide várjuk a legifjabbikat. A pelenkázó alatt csatarendben állnak a pelenkák, a kis szekrény felső fiókjaiban pedig az icipici ruhácskák. Kispupák a nagy családi matracon a fal mellett alszik majd velem. A másik oldalamon Márk szokott aludni, végül Apa zárja a sort. Az utolsó kép pedig az új szekrényünkről készült. Természetesen ikeás darab, akárcsak az anyag előtte, amit magam szabtam/szegtem.

baba-sarok  szoba, kilátással együttalvós paradicsom  szekrények, bőröndök

Göthös pakolászós

A göthösök: Sanyi már jobban van, nincs láza, viszont iszonyatosan köhög és csupa takony. Márk még mindig lázas, igaz nem folyamatosan, hol lemegy, hol felugrik a láza. Már nem is mérem, kifejezetten lázcsillapítót úgy se adok neki csak a homeos szereket meg a köptetőt kapja, mert csúnyán köhög, főleg éjszaka. Ma elkezdett taknyolni is, remélem most már ő is kifelé megy belőle.

Mivel a fiúk miatt a mai napot itthon voltunk kénytelenek tölteni, kihasználtam az uram már lábadozó állapotát és nekiálltunk pakolni. Az át- és összerendezések eredményeképpen elfogadható állapotba került mindannyiunk ruhásszekrénye, vendégfogadásra alkalmas lett a kisszoba és  megteltek az előszoba frissen felszerelt polcain várakozó dobozok is. Nagyon sok felesleges (még talán költözködés óta itt tanyázó) kisebb kartondoboz került kidobásra és kidobtuk a karácsonyi ajándékok használhatatlan dobozait/papírjait. Most már igazán kezdem úgy érezni, hogy szinte nincs is felesleges dolgunk a lakásban. Van még mondjuk pár doboznyi ruha, amit már nem használunk, de azok varrós célra vannak meghagyva és a célom az, hogy ezekkel is kezdek valamit mielőtt a pici megérkezik (már tervbe van véve az Ő manója is, hamarosan hozzá is akarok látni).

Mire végeztünk mindennel, kocsiba vágtam magam és elugrottam vásárolni. Nem tudom mikor voltam utoljára így egyedül boltban, de nagyon élveztem a szabadságot. Nem kellett rohannom, szépen nyugisan végigjártam a sorokat anélkül, hogy vagy az egyik hajtotta volna hogy siessünk már, vagy a másik nyígott volna mert mindent meg akar fogni és lerámolni a polcról. Azt hiszem gyakrabban fogok ilyet csinálni. A fiúk meg hadd maradjanak csak itthon, a vásárlás úgy is olyan női dolog. :)

Lomtalanítás

Két hete lassan, hogy aktívan lomatalanítunk/nagytakarítunk. Hiába volt a szándék amikor költözködtünk decemberben, hogy minden fölösleges cuccon túladunk, így is egy halom szemét jött át. Untam már, hogy a kisszobát nem lehetett tisztességes állapotba hozni a felesleges cuccaink miatt. Jó, volt benne olyan is amit majd haza akarunk vinni, vagy eladni. De nem csak ott, a lakás összes helységében halmoztunk. A nappalit ellepték a magazinok, katalógusok, rossz tollak, filctollak. A fürdőben a polc tele volt az ezer éve lejárt, vagy csak egyébként sem használt kozmetikumokkal, meg olyan termékmintákkal, amiket még a szüléskor a kórházban kaptunk (és amiket én alapból nem kenek a gyerekre). A ruhásszekrényemre is nagyon rá fért már egy nagy átválogatás. Millió rongy, amiket khmm…ööö…izé… szóval kihíztam, vagy csak egyszeri hóbortból vettem meg, és szinte soha nem volt rajtam. A konyhában hegyekben álltak a valamire még jó lesz midenféle vacak műanyagdobozok, meg elrepedt poharak-bögrék, amiket úgyse használunk mert balesetveszélyes, de még valamire jó lesz. És most aztán elegem lett, egyszerűen besokalltam. Egy, már lassan lépni sem lehetett a lakásban, kettő, mindig minden elveszett, soha nem találtam a dolgainkat. Meg egyébként is, ez a lakás kicsi ahhoz, hogy szeméttároló legyen belőle. Mivel Sanyi folyamatosan dolgozik és én a gyerekkel kettesben nem haladok sokra kb. két hetünkbe telt, hogy felszámoljuk a kupit. Ma raktuk fel a pontot arra a bizonyos i-re: végre be lehet menni a kisszobába. És nem csak be lehet menni, de még a varrógépemet is be tudtuk költöztetni, ami nagy szó, mert eddig vagy ettünk az ebédlőasztalon, vagy varrtam és persze közben a nappali minden négyzet-centiméterét anyag- és cérnadarabok borították. Na de ennek vége, végre van saját varrósarkom (most már csak idő kéne varrásra).

varrósarok

Hihetetlen felszabadító érzés egyébként, hogy nincs körülöttünk szemét. Azt nem állítom, hogy egy darab felesleges cucc sincs már a lakásban, mert tuti találok majd kidobnivalót a közeljövőben, de szerintem a felesleg 90%-ától sikerült most megszabadulni. És már tudom is mi lesz a következő nagy szelektálnivaló: a játékos zsák. Egyszerűen hihetetlen, de még egy éves sincs a gyerek, és már szó szerint elönt minket a sok hülye műanyag villogós-zenélős halálosan idegesítő vacak. Nem mondom, hogy nincsennek köztük jók, mert igenis van kifejezetten jópofa, hasznos darab, de ezek igencsak kis részét teszik ki az összesnek. Mentségünkre legyen mondva, mi egy árva darabot nem vettünk, meg egyébként is, én haragszom a műanyag hasznavehetetlen kütyükre. Legyen helyette inkább könyv (hál’ Istennek abból is van egy halommal, magyar is, angol is), Lego vagy fakocka, amit nem dob félre a kölyök 3 perc játék után. Na, de az már egy másik téma.