A lista – UPDATE

Azokról a dolgokról, amiket meg KELL(ene) csinálnom, mielőtt megérkezik a legkisebbünk.

  • A 4-es számú dolgozat (ami még nagyon friss, ma délután fejeztem be) ellenőriztetése és leadása
  • egy nagyobb, Magyarországról szóló fordítás leadása, pár iskolai telefon lebonyolítása és záró meeting a főnökömmel –  a meeting időpontja már megvan
  • a kisszoba lakhatóvá tétele – mondjuk ezzel el kéne készülni mielőtt megérkezik anya
  • a MANÓ varrása még mindig várat magára… – már postán az anyag, hamarosan nekifogok kész! :)
  • átrágni magamat a következő egyetemi anyagrészen, hogy szülés után már “csak” a nagydolgozatra kelljen koncentrálni ami április végén esedékes – no ezzel még nem nagyon haladok
  • A fiúk ruháit átválogatni, rendet rakni a fiókjaikban – bele se fogtam, hagyom nyárra, akkor úgyis elő kell szedni a rövideket
  • fürdőszoba takarítás, mert túl korán érkezett a fészekrakó ösztön, megint minden tiszta retek, pedig még hírből sem szülünk  – apránként majd meglesz, most már anya is segít
  • ja, és fel kéne már végre tenni a lábamat, hogy felkészüljek az újszülöttes éjjeli kelésekre… :) – ez azért alakul, persze egy nagymamával a fedélzeten ez már nem nagy ügy

37+2

Betöltöttük a 37. hetet, most már nem lesz koraszülés és bár eddig teljesen meg voltam győződve hogy hamarabb érkezik, most már egyáltalán nem vagyok biztos benne. Vannak keményedések, időnként jósló fájások, de semmi figyelemre méltó. Gyerek továbbra is fejjel lefelé, tökéletes szívhanggal és hatalmas rúgásokkal élvezi a pocaklétet, és esze ágában sincs elindulni. Szerintem én már örökre terhes maradok.  Az élet azért sokkal könnyebb mióta nem dolgozom, nem kell időre lótni-futni, lehet napközben lustálkodni (Erikkel a déli alvás mindig nagyon jó kifogás), meg reggel is sokáig aludni. Az iskolás munkám szálait viszont még most sem varrtam el igazán, tartozom egy fordítással, és egy lezáró találkozóval a főnökömnek. A kórházba is be kellene még mennem hogy leadjam a telefonomat és a laptopot, közben pedig itt lebeg felettem a következő egyetemi dolgozat határideje. Hjaj.

A baba dolgok már 99%-ban előkészítve, katonás rendben várnak. Még a manót/babát kellene megvarrni, de most a dolgozat elsőbbséget élvez. Hármaska a bárány évében születik és mivel van itthon plüss bárányunk, kijelöljük baba-báránynak, úgyhogy ez már legalább kipipálva.

A ruhatáram erősen megcsappant az elmúlt egy-két hétben, az egyetlen kismama farmeromat és a cica nadrágomat is szó szerint rongyosra hordtam, a kedvenc fekete ruhám pedig már igencsak szűkös lett, a térdig érőből igazi minit varázsolt a pocakom (annyira minit, amiben már egy két és fél gyerekes anyuka őszülő halántékkal igazán nem léphet utcára). A felsőim többsége már nem nagyon fedi a hasamat teljesen és a harisnyáim is komoly gondot okoznak, mind csúszik le, de most már csak kibírom valahogy. Március van, reméljük jön a nyár gyorsan és lehet megint lengén, egy szál ruhában és strandpapucsban lófrálni.

Babát várunk

 

Most már igazából elhiszem. Volt sok teszt és ultrahang, meg szívhang, meg pocakfotó, de nekem mégis csak most kezd valósággá válni. Most, amikor már a mosógépben forognak zsebkendőnyi ruhácskák és nagy kupacban várnak sorukra a textil pelenkák. Persze van jó nagy has is, naná. Alig bírok jönni-menni, felállni és öltözködni, hogy a cipőhúzásról és az éjjeli helyzet-változtatásról már ne is beszéljünk.

A Nagyok és Apa is nagyon várják már a kistesót és mérhetetlen türelemmel viselik Anya minden nyűgét és baját. Nem tudok elég hálás lenni Apának, aki háziasszonyokat megszégyenítő módon viszi a háztartást és intézi a gyerekeket. Ugyanakkor nagyon megnyugtató, hogy nagyon sok mindenkire számithatunk, még ha távol is szakadtunk a nagycsaládtól. Itt helyben barátok állnak készen ha segíteni kell,  odahaza pedig a nagymamák tűkön ülnek, hogy ha kell, már repülnek is hozzánk. Pupák csupán pár napot töltött nálunk, de az alatt átvette a konyhát, mosogatógépet szerelt és gyerekfelvigyázott. Ajánlottunk neki házvezetőnői állást, de egyenlőre marad a budapesti munkájánál. :)

A Baba, akinek még most sincs neve, minden jel szerint már irányba fordulva, fejjel lefelé készül a nagy napra. 35 héten és 4 napon vagyunk túl, már nagyon nincs sok hátra, én pedig nem tudom hogy várjam-e a végét vagy sem. Ha minden igaz, ez az utolsó terhességem. A nyűgök ellenére élvezem, és nagyon igyekszem, hogy örökre az emlékezetembe véssem milyen is amikor az ember hasában egy új élet növekszik. Csudálatos dolog amikor ficánkol valaki idenbent, mégha egy-egy mozdulat kellemetlenbe csap is át. És már nagyon várom, hogy végre találkozzunk. Türelmetlen vagyok, most már nagyon szeretném tudni hogy fiúcska-e vagy kicsi lány; és önző módon, szeretnék újra szuszogás és szívinfarktus nélkül sétálni menni a fiúkkal. De közben olyan jó itthon feküdni a csendben, csak a legkisebbre figyelni! Izgatott vagyok, hiszen mégis három lurkót kell majd koordinálnunk és kicsit félek is, vajon tényleg készen állunk-e a feladatra? Vajon mennyiben lesz más hárommal mint kettővel volt? Gyors, könnyű szülésben reménykedem, de félek a bizonytalantól, a magas pulzusomtól és az alacsony vérnyomásomtól. De akárhogy is lesz, hamarosan egy újabb jó illatú, apró csomagocska szuszog majd a mellemen…

December

A nagy dolgozóban, a kicsik a tévé előtt, (igen, tudom, hogy hétköznap van, mea culpa), én meg  a legkisebbet pihentetem (ergo feltettem a lábam).

Megy a nagy karácsonyi készülődés. igaz még csak fejben vannak meg a dolgok, de tulajdonképpen ráérünk még, nem? Már lekerültek a díszek a padlásról,  jövő héten nagytakarítás és dekorálás lesz a program. Még két és fél hét van a suliból-oviból,  a fiúkra már nagyon rá fér a szünet, egyre nyűgösebbek. Mit mondjak, rám is rámférne már, nem csodálkozom rajtuk. Heti öt nap tömény fejtágítás, plusz a délutáni szaladgálás ide-oda (bolt, úszás, könyvtár, mittudomén), én is kipurcanok.

Márkkal minden a régi, egy-két hisztis nemakarokolvasni napot leszámítva ügyesen halada suliban, ma éppen az erőről(!) tanultak, Sanyi, a nagy star wars rajongó nagyon oda lesz :D.  Már szépen úszik, egy megállóval átússza a kismedencét, nagyon büszkék vagyunk rá.

Erik végre szobatiszta lett, kb három hete nincs pelus egyáltalán, Volt néhány kisebb baleset, de ezeket leszámítva semmi gond. Ő is jár már úszni, igaz többet idétlenkedik mint a bátyja, de ezen semmi meglepő nincs, csak hozza a formáját.

Hármaska is jól van, sokat mozog, egyre erősebbeket rúg, és néha elég hihetetlennek tűnik hogy még több mint 15 hetünk van hátra így együtt. Szerintem nagyobb lesz mint a fiúk voltak, nekem erősebbnek tűnik  a mozgása mint anno a fiúké ilyen idősen (vagy csak nem emlékszem rendesen, hehe). Mindenesetre én hatalmas vagyok, majd meglátjuk. Neve még nincsen, ráérünk arra még…

És még a végére egy fotó rólunk (rólam és a Legkisebbünkről), a 24. héten. :)

24. hét

Legkisebb tesó

Igaz a fenti megszólítás nem túl művészi, de azért a lényeget kifejezi: kisbabánk lesz. :)

Idén júniusban jelentkezett be hozzánk és nagyon eltökélt lehet, mert a kisebb-nagyobb ijedtségek ellenére még mindig szorgalmasan ficánkol.

A nagyok teljesen oda vannak a hírtől, Márk lány neveken gondolkodik, mert a baba csak lány lehet, elvégre már van 3 fiú itthon, Anya meg egyedül és ez így fair. Erik csak azt várja hogy kibújjon, eleinte midenáron ki akarta csalogatni. Ez a „gyere ki”-től az ujját a köldökömbe való fúrásán át  (hátha így ki tudja venni hogy megnézze) sok mindent jelentett. Sokszor viszont csak szimplán kérdezi, hogy mikor fog a baba kikelni. :) Mondanom sem kell, a válasszal (miszerint majd csak jóval karácsony után) nem midig elégedett.

És ami a mikort illeti: március végére jósolták a nagy napot, amit már nem csak Erik, de mi is nagyon várunk.

Éppen ma 18 hetes, a nagykönyv szerint kb 20 centis és 200-240 grammos. Többnyire nagyon aktív, amit egyenlőre még csak én érzek. A második ultrahangunk két és fél hét múlva esedékes és bár akkor lesz lehetőségünk hogy megtudjuk vajon kisfiú vagy kislány lapul-e idebent, szerintem tartjuk magunkat az eddigi rutinhoz és ezzel a hírrel várunk inkább tavaszig. :)

 

media-20141019