Ősz 2015

Miután megkezdődött az iskola, és itt voltak a látogatóink (villámlátogattak a Harangozó lányok, aka Varga mama volt nálunk a két testvérével), beindult nálunk a nagyüzem. Nyílt napok és beszoktatások, magyar találkozó és iskola alapítás, egyetemi intézkedések és autószerelés, takony, köhögés, kölcsöngyerek-fuvarok és még sorolhatnám. Én mióta az eszemet tudom nem unatkoztam, de most még annyira sem. :) Az egyetemi tanulás már két gyerek, munka és háztartás mellett is nagy falat kategória volt, amin (valljuk be őszintén) egy hat hónapos szoptatott gyerek nem könnyített.

Ami a szoptatást illeti, hiába a több éves tapasztalat, a fejés és a cumisüveges etetés teljesen idegen kategória volt eddig, de már egészen belejöttünk. Alex nagyon gyorsan fel akar nőni, még hat hónapos sem volt amikor pillanatok alatt betátogott egy fél almát, és azóta napi egyszer eszik valami pürét. Mellette viszont csak anyatejet kap, amit ha itthon vagyok, értelemszerűen az eredeti csomagolásból iszik, ha dolgozok akkor cumis üvegből. A reggeli fejés bevált, tele a fagyó zacskózott anyatejjel.

IMG_3048 IMG_3057 IMG_2892 IMG_3035

Sose volt rutinunk, de most szükség lesz rá. Komolyodik a házi feladat Márknak, amit az Erik házijával össze kell hangolni (már ügyesen próbálkozik az írással és felismeri a tanult betűket; szereti az iskolát, de elfáradt, sok volt neki az iskola-kezdés). Nagyon rájuk férne már a szünet, túlságosan mozgalmas volt ez a fél szemeszter.

A rohanás mellett viszont jó egy kicsit vissza venni a tempóból esténként. Én nem bánom hogy korábban sötétedik és azt sem hogy hűvösebb lett. Újra az asztalra kerültek a mécsesek, tele a környék barna és sárga levelekkel. A szünetre erdei kirándulást tervezünk, meg pizsamás napot, társas játékot, és sütünk majd tököt, meg gesztenyét is…

IMG_3037 IMG_2801 IMG_3052 IMG_2952

Március

 

Egy ködös péntek reggel…

IMAG1938

…Márk iskolába készül…

 IMAG1942   IMAG1943 IMAG1944     IMAG1947

   IMAG1948    IMAG1949 IMAG1950    IMAG1957  

…miközben Erik a fürdőkádban felfedez.

  IMAG1941     IMAG1940

Majd irány az iskola, és miután a másik két fiú is szélnek eredt…

IMAG1960

…anya pizsamás szabadnapot tart. és élvezi az előbújó napocskát. :) 

IMAG1962

Változatosság

Mióta világ a világ, nekem a munka egyenlő volt a következőkkel: kórházi osztály, járóbeteg-ellátás, otthon-ápolás, iskolai munka. Mióta viszont elkezdtem az új “iskolai” munkát, hetente minimum egyszer iskolát/gyereket látogatok, irodába járok be és itthonról dolgozok. Sosem gondoltam volna hogy én, aki mindig is eüs akartam lenni egyszer monitor előtt kötök ki. A múltkor amikor be kellett mennem a vadonat új hiper-szuper üveg-acél irodaházunkba a hivatalosan kinéző ruházatomban (élre vasalt nadrág, blúz, zakó ésatöbbi) teljesen felnőttnek éreztem magam. :) A saját ID kártyámmal nyitom az ajtókat és a lifteket, van hivatalos email címem és hetente kell(ene) meetingekre járnom. Tiszta Amerika. Persze aki világ életében íróasztal mellett ült, annak ez nem nagy cucc, de nekem nagyon furcsa. De nem kötelező ám az irodában ücsörögve jelentést írni, sőt! Költségtérítés címszó alatt arra ösztönzik a népet, hogy maradjunk itthon amikor csak lehet. Végre megkaptam az instrukciókat hogy kell letölteni a passport-omat amivel hozzáférhetek a rendszerben tárolt infókhoz és simán feltölthetem így a jelentéseimet. Cool. :)

Az már más tészta, hogy ahhoz, hogy a passportot telepítsem, ráncba kellett szednem a gépünket itthon, rendszertelepítés, vírusvédelem ápdét és társai, így el is ment a délelőttöm. És ha már új rendszer, akkor új blogíró program (amit ki kellett próbálni, hehe). Úgyhogy mostmár igazán bele kell húzni ha haladni akarok, mert mindjárt menni kell kölkökért.

Február, első bejegyzés – Juditnak (is) :)

igen, az új év, meg a fogadalmak, remélem azért sikerül majd jobban is teljesítenem az év hátralévő részében. :) mentségemre legyen mondva az elmúlt két hétben 5-5 napot dolgoztam, ebben volt szombat vasárnap, meg városon kívüli tréning is, és persze egy közös szabadnapunk se volt Sanyival. Ma vagyunk itthon mind a ketten, aztán én már megyek holnap megint, legközelebb asszem két hét múlva lesz egy közös csütörtök, aztán utána megint, de ez utóbbin költözködünk, így az nem igazán ér. Aztán majd március végén, húsvét előtti héten mindketten szabadságon vagyunk, aztán megyünk haza húsvétra. már alig várom….

na ne értsetek félre, semmi panasz, pláne nem magyarázkodás (de, igazából az), inkább csak magamat igazolom, hogy a franc fogja meg, egyszerűen nincs időm leülni semmit se csinálni. a gyerek iskolai levelezésével el vagyok maradva kábé három héttel, van, hogy esténkét nem a netet böngészem a gép előtt, hanem a laptop előtt görnyedve betegdokumentációt írok, mert kevés a nyolc óra bent. Jóval keményebb a munka a kórházban mint valaha is volt a suliban, de mégis eszméletlenül élvezem, jelenleg úgy érzem nagyon is a helyemen vagyok. (mondjuk még nem mondtam le teljesen az egyetemi jelentkezésről, de most azt egy-két évre még parkoló pályán tartom). A héten megvolt az utolsó felügyeletes vérvételem, most már önállóan szurkálhatok mindenkit, elvileg mehet a katéterezés is, igaz arra még nem kaptam meg az aláírást, de ez már csak papírmunka kérdése. Egy csomó jó tréningen voltam már, így szépen áll át az agyam az egészségügyis észjárásra megint. Pedig hosszú volt az elmúlt közel nyolc év mióta utoljára fehérben jöttem-mentem. Pedig itt nem is fehérben vagyunk. Mindenkinek sötét nadrág a standard (fekete vagy sötétkék), a felső meg beosztástól függ. Nekem világosszürke, felettem van vannak a világoskékek (ők még nem nővérek, de több felelősségük van mint nekünk, a rehab asszisztenseknek), aztán a nővéreknél középkék, sötétkék majd sötétkék piros szegéllyel. Ez utóbbi olyan főnővér, nálunk ő a főnök,  A dokik civilben vannak, vagy kórházi osztályon ilyen műtősruha féleségben (mint a vészhelyzetben, hehe), fehér köpenyt szinte nem is láttam még. Igaz orvossal se találkozom gyakran, nálunk itt a nincsenek magyar értelemben vett osztályos orvosok (rehab kórház vagyunk).

Most jól elkanyarodtam… Szóval ott tartottam, hogy van munka, jó sok, de talán jövő héttől egy hangyányit könnyebb lesz, mert felmondtam a suliban (ez volt eddig a leghosszabb, hat és fél évet dolgoztam ott, tuti bőgök majd az utolsó napomon) , így egy átlagos héten csak négy napot dolgozok majd. Persze a fiúk mellett így sem fogok itthon unatkozni. Néha elgondolkodok rajta, hogy nem kellett volna-e inkább itthon maradni, Erik olyan kicsi még, két éves sincs… De tudom, hogy a mindennapi malom itthon nekem a halálom lenne. Hiába dolgozom, úgy érzem sokkal több türelmem van hozzájuk így. Szégyellem, de szinte alig volt esti mese amíg itthon voltam velük (egyszerűen nem maradt rájuk türelmem a nap végére), most viszont minden este van összebújós olvasás. Mellette tudom, hogy Eriknek nagyon jó Denisenél, szeret járni, Márknak meg már igazán nem számít, hogy mit csinálok amíg ő iskolában van. Oké, minden második héten egy órával hamarabb indulunk, és az egyik osztálytársának az anyukája viszi őt is iskolába, más heteken meg suli után még egy órát Denisenél tölt mielőtt megyek értük, de szépen elfogadta a helyzetet, most már simán mennek a napok.

Na jó, ezt az utolsó simát lehet hogy idézőjelbe kellett volna tennem, tekintettel a tényre, hogy két hete találtunk egy szép kis kiadó házat, úgyhogy ha minden igaz, kevesebb mint három hét múlva költözünk. Mondjuk most már nagyon remélem, hogy nem lesz gikszer sem a referenciával (elvileg nem lehet, elvégre tökéletesek vagyunk, hehe), sem az előző lakó kiköltözésével, mert már meg vannak rendelve a jegyek anyának és tesómnak, ők segítenek majd pakolni-hurcolkodni. Buli lesz :). Sokat agyaltunk, hogy mi legyen, menjünk-e vagy maradjunk, aztán úgy döntöttünk, ha találunk elfogadhatót, belevágunk. Egyrészt kezdjük kinőni ezt a lakást, másrészt meg nagyon jó lenne most már egy kis kert a kölköknek tombolni. Aztán persze nem tartott sokáig, hogy találjunk egy jót, és már alig várom hogy túl legyünk az egész költözős mizérián. Annyira jó lesz, hogy nem szőnyegpadló van az előszobában, hogy van külön ebédlő, meg ablak a konyhán, fürdőszobán. És persze az sem utolsó, hogy nem kell majd másodikra mászni. Igaz a hálószobák meg a fürdő az emeleten lesznek majd, de valahol kompromisszumot kellett kötnünk. Ráadásul nem mi leszünk ez első kisgyerek család akik két szintes házban laknak, biztos mi is túléljük.

Úgyhogy ha nem jelentkeznék megint egy ideig, akkor költözködünk, csak hogy tudjátok… :)

Szabadnap

Ma reggel Southamptonba vettem az irányt Évával. Úgy terveztük, 2 körül jó lenne visszaérni, hogy kényelmesen el tudjunk menni a srácokért az iskolába. Végül már majdnem három volt mire hazaértünk, nekem csak annyira volt időm, hogy megszoptattam Eriket, majd rohantam Márkért. A suliból egyenesen a teszkóba mentünk élesztőért, cseppet sem paleós lángost terveztünk ebédre. Már négy óra volt mire hazaértünk. Persze Erik ismét lecsapott rám, mint mindig amikor belépek az ajtón. Még le sem csatlakozott rólam, amikor telefonon kerestek, hogy nem tudnék-e bemenni dolgozni, többen beteget jelentettek. Én persze igent mondtam, kihasználva anyu utolsó itt töltött óráit, itt hagytam vele a gyerekeket (Sanyi is délutános volt). A késői műszak a kórházban eddig nagyon laza volt mindig, gondoltam majd olvasok egy kicsit ha már nagyon unatkoznék este felé. Ehelyett szinte rögtön beteghez kellett mennünk amint beértem. Egy haldokló 99 éves nénit láttunk el, és még ott voltunk amikor végleg lehunyta a szemét. Így ez a gyors vizit kb. két órán át húzódott. Utána még két beteglátogatásom volt. Egy esti rutin (vacsoráztatás, lefekvéshez készítés), amiből vérnyomás-pulzus-légzésmegfigyelés is lett, mert a súlyosan tüdőbeteg hölgyet alig bírtam felébreszteni. Végül a város másik sarkába kellett autóznom egy idős hölgy esés utáni sebét ellátni. Már elmúlt kilenc mire visszaértem a kórházba. Mire 10 óra lett, épp hogy sikerült befejeznem a dokumentációt. Még maradt egy pár dolog, de azt már csak holnap fejezem be.

Mire hazaértem, a fiúk már aludtak. Bevágtam vagy három sajtos tejfölös lángost és már vár egy csésze tea (koffeinmentes, a késői időpontra való tekintettel) meg egy pár csokis keksz (nesze nekem paleo). Aztán irány az ágy, holnap már egy kölökkel a hónom alatt húzok el itthonról 8 előtt…

Élünk…

…jól vagyunk, köszönjük. Dolgozunk, suliba járunk, meg Denise-hez, taknyolunk, pörögnek a napok, hogy csak kapkodom a fejemet. Pedig olyan sok jó dolog történik mostanság, szinte minden napra jut valami és valahogy mégse érek ide hogy megírjam.

Az este továbbra is a szokásos vagy bealszok a fiúkkal nyolc után, vagy készülök másnapra, vagy csak szimplán bambulok ki a fejemből. Mostanában éppen buta sorozatot nézek, többre nem futja agyilag sokszor, pedig lenne nem egy nem kettő jó kis agytorna könyv amit szeretnék elolvasni, de este már hulla az agyam, képtelen vagyok koncentrálni. A munka nagyon tuti, nagyon furcsa évek óta először úgy dolgozni indulni reggelenként (vagy délután), hogy szeretem amit csinálok és hiába nem akaródzik felkelni reggel, még sincs a hátam közepére sem kívánom az egészet érzés. És ez nagyon jó most így. Pedig minimális a gyógytorna rész a munkámban, van viszont sok-sok sebkötözés/kezelés, igazi nővéri munka. Meg van most már vérvétel is, amit nagyon vártam már. Igaz nagyon kezdő vámpír vagyok még, és bizony előfordul, hogy nem sikerül vért fakasztani, de vannak sikerélményeim is. :) Úgy érzem, nagyon helyemen vagyok most. Kíváncsi vagyok hogy érzem majd egy pár hónap múlva.

A fiúk is jól vannak, Sanyi is húzza az igát, hozza-viszi a gyerekeket, szervez, pakol, tartja a frontot az én dolgozós hétvégéimen. Mivel itt szinte lehetetlen megoldani a reggeli/délutáni rohanást autó nélkül és mert nekem egész nap (munkaidő alatt, napi nyolc órában) autóra van szükségem, egy kis Clio került a “családba”. Kicsi is, öregecske is, de gurul és nekem a városban szaladgálni tökéletesen megfelel. A csomagtartója már tele van a dolgozós cuccaimmal (kötszerek, vérnyomásmérő, gumikesztyű és hasonlók), meg persze ebben is vannak gyerekülések, hogy akkor is tudjam szállítmányozni a kiskorúakat, ha éppen betegtől jövök. Márknak persze nagyon tetszik az “új” autó, mindig azért nyíg, hogy abba ülhessen. :) Így amikor szabad a kicsikocsi, azzal megyünk/jövünk iskolába.

És ami a sulit illeti: szeretjük, eddig úgy tűnik jó választás volt. Márk is szeret járni, igaz, az utóbbi pár napban már kezdett nyekeregni reggel, hogy miért is kell minden nap iskolába menni. De mivel egyenlőre a tanulás mellett nagyon sokat játszanak is (értsd van sok autó, meg vonat), így nincs nagy ellenkezés. És hogy mit tanulnak? Elkezdték a hangokat, bár nem ábécé sorrendben haladnak, de ez itt megszokott, sok gyerek megtanult már így írni-olvasni, úgyhogy asszem nekünk is megfelel. Az éppen aktuálisan tanult hangokat pedig gyakoroljuk itthon. Nem kell semmi komoly házi feladatra gondolni, csak keresünk ismert szavakat, amik az illető hanggal kezdődnek. Persze a legjobban az “m” megy, a Márk betű. :) Ezt már le is tudja írni és nagyon büszke magára, mi meg persze rá. Kemény azért ez így neki, idegen nyelvi környezetben lenni/tanulni napi 6 órában, heti öt napban. El is fárad rendesen estére, és nem is csoda, hogy mostanában már nem annyira lelkes reggelenként. De jövő héten őszi szünet, ráfér majd a pihenés. Ráadásul Anyu (anyósom) itt van most nálunk, ami óriási segítség, mert nem kell a fiúknak az egész hetet Denise-nél tölteni.

Erik már egész jól viseli a távollétet, igaz vannak rosszabb napjai amikor sírdogál amikor ott hagyjuk, de közben integet és puszit küld, olyankor meg tudnám enni, annyira édes. Sokat változott az elmúlt hetekben. Már teljesen stabilan megy, meg szalad, lépcsőn is szépen közlekedik ha fogjuk a kezét. Továbbra is mindenre felmászik, nagyon résen kell lenni, mert az ebédlő asztal nagy kedvenc. Ami a beszédet illeti, eddig csak a mama meg a bye-bye ment, de most már egyértelműen kivehető az apa (papa), anya (nyanya/jaja) is. Pár napja elkezdett bólogatni az igenre és ma először rázta a fejét is a nem-re. Nagyon kis okos, mindent megért és követi az utasításokat. És persze továbbra is rettentő makacs, olyan hisztiket le tud vágni, hogy csak nézek. Azt hiszem lesznek még itt nagy csaták vele később. Pár napja elkezdett önállóan enni. Na nem mintha erőltettük volna a dolgot, de jóformán egyik pillanatról a másokra nem engedte hogy etessem. Egyszerűen megragadta a kanalat és azt önállósította magát. Kicsit(?) maszatos így az etetőszék és környéke, de ez legyen a legnagyobb bajunk. Mindent úgy akar csinálni ahogy Márk, azt akarja enni/inni, bár ez utóbbi kissé nehézkes még néha, az ő hat fogával. Bár alakulunk fog témában, a következő kettő már útban van, kint van a csücskük, de meg is szenved vele. Két hétre áttértünk papír pelusra, annyira piros volt a feneke és valamelyik nap 39 fokos lázzal pihegett szegénykém,  remélem a nehezén most már túl vagyunk.

A nagy rohanások közepette vannak azért néha közös szabad napok/ hétvégék is, olyankor parkozunk nagyokat, meg megyünk buszozni (Márk egyik kedvence az emeletes busz), vagy csak összejövünk barátokkal nagy beszélgetésekre/játékra.

Én talán most először életemben már nem sírom vissza a nyarat, szeretem a hűvösebb, esősebb időt. Jó látni a változást körülöttünk, tetszik a nagy fa az erkélyünk előtt így ősszel. Csupa sárga/vörös levél, szinte világítanak késő délután. És jók a gumicsizmás séták is, meg a pocsolyázások.

Tényleg jó most így, kerek a világ. :)

Azt sem tudom hol kezdjem….

 

Nagyon megy az idő, sok minden történt. Most már nem is ígérek részletes beszámolókat, pedig mindig tervben vannak, csak nem jutok odáig. És ha eddig nem ment a rendszeres/heti blogolás, attól tartok ezután sem fog. De azért igyekszem majd.

A munka-ajánlatot elfogadtam, remélem nem bánom majd meg. Nagyon rugalmas a főnököm, meg a csapat, simán belementek, hogy az októberi suli szünetig (elvileg akkor telik le az iskolában a felmondási időm, amit még nem adtam be, majd jövő héten). Addig heti három napot megyek majd a kórházba, többnyire hétfőn, kedden meg pénteken. Csütörtökön meg a suliba. A fiúk eddig Denise-nél voltak mindketten, amíg Márknak meg nem kezdődött a suli. bíztam benne, hogy Eriknek könnyebb így beszokni, de így is ordítva hagyom ott reggelenként. Ilyenkor utálom magamat, mert milyen Anya vagyok én, aki az egy éves gyerekét kilöki otthonról, holott simán mehetnék egy pár órába is dolgozni. Aztán pityergek egy kicsit, meg hallgatom a vigasztalást a családtól, meg végül is Erik jól elvan egész nap, nem bőg egész idő alatt, csak amíg én bezárom magam mögött az ajtót. Úgyhogy estére mindig megnyugszom egy kicsit. Persze, tudom én, hogy nem áll meg a világ és hogy lehet még valaki normális, hogy egy éves korától nem volt 24/7 az anyjával, csak ilyenkor az én kötődő nevelős érzékeny agyam elborul. Na jó, nem ragozom tovább. Majd megszokja, megszokjuk.

Eddig három éles napunk volt. Ergo vittem őket reggel kilencre és Sanyi ment értük fél négy után. Túléltük. Este összecsomagolom a motyójukat: kaja (tízórai, ebéd, uzsonna, vizes ibrikek), pelenkák (szerencsére D simán vállalja Eriket a moshatós hátsójával együtt így nem kell miatta papírpelusokat vennem, viszont sokkal nagyobb a csomagjuk, mert legalább öt pelust mindig rakok be), váltásruha (biztos ami biztos, igaz erre nagyon ritkán van szükségünk a fiúknál, általában csak ha nincs nálunk plusz). És ha kész a cucc, reggel már csak őket kell készíteni. Mivel Márk már egyedül felveszi a kikészített ruhát, csak Eriket öltöztetem, bár Ő sokszor felér hat másikkal. Utál öltözködni, minden alkalommal (reggel, este, peluscsere) harcolunk. Mióta időben kelünk reggel (én 6/fél7-kor, szoptatásfüggő), a kölkök legkésőbb 7/fél8-kor, egész ügyesen elkészülünk, nem kell rohannunk. Aztán bedobom őket D-hez (nem is lehetne hosszan búcsúzkodni, Erik már így is a kocsiban rákezdi mikor leparkolunk, bent meg csak hergeli magát, jobb a gyors puszi-szia). Aztán megyek dolgozni. Sanyi meg felveszi a kocsit ha végez (ilyenkor nagyon jó ám hogy gyakorlatilag egy helyen dolgozunk) és megy értük. Én meg 5-kor hazaballagok. Ez a felállás annyiban változik majd, hogy reggel korábban rakom majd le a fiúkat, Márkot Denise viszi majd iskolába, mert fél9-kor kezdenem kell, a suli meg csak 9-től fogadja a gyerekeket, Sanyi meg először M-ért megy a suliba, aztán összeszedik E-t is. Hogy a Sanyi délutános műszakja esetén hogy is leszünk majd, még nem tudom pontosan, de jövő héten kiderül.

És ha már iskola… Bizony, Márk iskolás lett, nagyon várta már. Számoltuk, hogy mennyit is kell még aludni, és szerda reggel amint kinyitotta a szemét, első mondata az “Ugye már nem kell többet aludni, ma megyünk iskolába?” volt. A sírós “nem akarok itt maradni egyedül” dolgot hál’ Istennek ezúttal megúsztuk, igaz elég is volt belőle az ovis beszoktatásnál. Hétfőn kezdődött a tanév, de akkor még csak a tanárok voltak bent, nekik ilyenkor felkészülés van. Kedden mentek a gyerekek, az előkészítősök kivételével (ezek Márkék, itt reception class az első év, utána jön majd az igazi első). De hogy jól megismerhessék az új gyerekeket (31-en lesznek az osztályban), az első három nap (szerdától péntekig) a banda egyik fele délelőtt ment, a másik délután. Márk a délutánosba esett, egyre vittük és fél négyre mentünk érte. Hétfőtől viszont beindul majd a nagyüzem, kilenctől fél négyig lesznek. Rengeteg a játék, az osztályba belépve nem is gondolná az ember hogy iskolában van. Azt hiszem amíg van elég jármű, Márk nem fog unatkozni. :) Tanító néni mondta (ma, a másik nap után), hogy Márk amellett hogy mindenfélével játszik, szépen követi az utasításokat, csinálja amit mondanak neki, csak beszélni nem akar (ez persze nem meglepő, én a tavaszi előzmények után örülök, ha nem ordít ha hozzászólnak). És miután ezt elmondta Miss Sandle, Márk hangos bye-bye-val köszönt el, én meg teljesen odavoltam a büszkeségtől. Persze Márk is teljesen büszke volt magára. :) Már Denise-nél megtanult két angol szót egyébként, a csokoládét (na persze, gyerek), meg a helikoptert. Igaz hogy az angolnak is egyszerűen helicopter a helikopter, de Márk gyönyörűen játszik a kiejtéssel, és igazán angolosan mondja. Van remény, fog még ez a gyerek egyszer folyékonyan beszélni angolul. :)

Erik a szokásos zabálnivaló, ellenállhatatlan kócos és akaratos önmaga. Olyan mint egy kis tank. Mindenre felmászik, mindenen keresztül megy, tele van kék-zöld foltokkal (a többségüket fel sem veszi). Valamiért mindig hisztizik, persze mindig az kell neki amit nem szabad. A játszótéren egyedül csúszdázik, és felfedez minden sarkat, minden fűszálat. Kíváncsi lennék mennyit megy egy nap, de tuti több kilométert. Ha jó kedve van, bye-bye-t integet és mond, meg mondja hogy mama, meg baba, meg va (vau). Az evése elég rendszertelen, vannak napok amikor rengeteget eszik, máskor szinte semmit. Ha itthon vagyok akkor szinte egész nap cicn lógna, de ha nem vagyunk együtt, nem hiányolja, viszont éjjel pótol.  Fogalmam sincs hányszor kel éjszaka, amíg én be nem megyek aludni (11 és egy között valamikor) minimum kétszer be kell menni hozzá, és mivel éjjel félálomban szoptatom, tényleg nem tudom hányszor kel fel. Már csak egyszer alszik napközben, így estére elég nyűgös már, de ennek is megvan az előnye, időben le tudom rakni aludni. És mióta Márknak is izgalmas napjai vannak (suli, Denise), általában este 9-re csend van és nyugalom.

Mára ennyi (egészen kitettem magamért), képek majd jönnek, de most már késő van (fél11), nincs hozzá türelmem.