Megint Január

IMG_4010Csak nekem tűnik úgy, hogy rohannak az évek, vagy más is így van ezzel? A karácsony jött és ment, a szilveszter szintúgy és én még észbe se kaptam, már megint megkezdődött a taposómalom. Jó volt az év végi két hét szünet, idén (illetve tavaly, értitek) sikerült itthon maradnom végig, se munka, se egyetem, csak móka és kacagás. A fiúk ideén is lázban voltak (Alex szó szerint, de erről mindjárt), a Jézuska mellett a havat is nagyon várták, de sajnos ez utóbbin még a csoda sem segített. Nem hogy hó nem volt, de szinte kabát is alig kellett a rendkívül enyhe decemberben, és azóta sem. Talán majd februárban. A remény hal meg utoljára.

Nekem január 12-e, kedd dél volt az éppen esedékes dolgozat leadási határideje. Persze a lazsálásnak mindig van böjtje, a decemberi  semmittevés öt heti tananyagot zúdított a nyakamba elsején és szükségszerűen az utolsó pillanatos írást. Ám ha az ember lánya három gyerek mellett tanulásra adja a fejét, az vagy nagyon jól szervezett, vagy egyszerűen elment a józan esze. Attól tartok én ez utóbbi kategóriát gyarapítom. Pedig terveztem én… hogy majd három nappal a határidő előtt, szombat éjjel nekiülök és pikk-pakk összedobom, majd nagyképűen indítom a hetet, hogy lám-lám, gyerekek mellett is megy ez. De mindannyian tudjuk, hogy ember tervez…

megyei kórház Szombat hajnalban egy hörgő, lila ajkú, felakadt szemű kilenc hónaposhoz hívtunk mentőt. Szerencsére csak az ijedtség volt nagy. Mindig tanul az ember, ezúttal a lecke a lázgörcs volt. Nem akarok nagyelőadást tartani a témában, legyen elég annyi, hogy vannak gyerekek akiknek hirtelen szökik fel a lázuk (nem feltétlenül magasra, a hangsúly a ‘hirtelen’-en van, az Alexé bőven 39 alatt volt), amire lázgörccsel reagálnak. Maga a görcs, vagy inkább roham, nem tart sokáig, nem okoz károsodást, ‘csak’  nagyon ijesztő (pláne ha először fordul elő), és 4-5 éves korukra kinövik a gyerekek. Így alakult tehát, hogy vasárnap délutánig a megyei kórház vendégszeretetét élveztük.

Mivel a ‘kórházban gyerekkel’ fogalom nem össze-egyeztethető a ‘dolgozatírás’ fogalmával, vasárnap éjjel voltam kénytelen írni (és mellette kábé óránként szoptatni), mert mégse kéne kirúgatni magam az egyetemről az első évben, pláne, hogy a felső légúti vírusos megbetegedésben szenvedő gyerek nem tehet róla hogy az anyja mindent az utolsó pillanatra hagy. Meg is született a nagy elhatározás (nincs új a nap alatt, mindig ezt mondom), hogy legközelebb majd időben, meg hamarabb stb stb (aztán jön majd a következő dolgozat és kezdődik minden elölről).

Na de hogy jó hírt is mondjak, most már minden szép és jó, Alexnek már csak egy kicsit folyik az orra, elmúlt a lázveszély és vele együtt a roham veszély is (egyenlőre). Ezt megünneplendő, a napsütéses órákat kihasználva, egy nagy tengerparti sétával összekötött barát-látogatást tettünk a múlt hétvégén, és megint megfogadtuk hogy gyakrabban kellene találkozni (másfél éve voltunk náluk), és kihasználni hogy csupán egy órányira vagyunk a parttól. Az én gyerekeim hozták a formájukat, és az öt fokban kabát/sál/sapka nélkül rohangáltak és gyűjtötték a szebbnél szebb kavicsokat és kagylókat (amiket aztán az én zsebembe tömködtek természetesen).

 itt még volt rajtuk kabát itt már nem  parti party háttérben a tenger

A nagy fiúk jól vannak (a tengerparti kabát-nélküliség ellenére is), ezerrel dübörög az iskola, hegedő, úszás, kinek mi. Márk rengeteget nyúlt, 35-ös lába van, és néha tinilányokat megszégyenítő módon hisztizik. Erik továbbra is a család bohóca, iskolába hol kisebb, hol nagyobb kedvvel jár, és a makacssága sem változott. Együtt egyre jobban eljátszanak: utaznak, bunkert építenek, órákon át legóznak, bújócskáznak, kergetik egymást vagy csak rajzolnak a lehető legnagyobb egyetértésben. Aztán persze összekapnak, megy a ‘te kezdted!’ meg az ‘enyém volt először’, vagyis semmi változás testvér-fronton. Alexnek kibújt az alsó két foga, jó étvággyal eszik mindent, többnyire cici nélkül alszik el és egy nagyon sajátos mozgás formát fejlesztett ki, amolyan fókázós-négykézlábas, amivel most már bárhová eljut: pakol a ruhás szekrényben, a konyhában, nyalogatja a cipőket és előszeretettel száll be a nagyok csocsó-partijába is.

Márk saját döntése alapján decemberben beköltözött a kisszobába (így az ‘ez az én szobám, ide nem jöhetsz be Erik’ című nóta is megkezdődött), Erik pedig megint velünk alszik. Így megint mindenki végig alussza az éjszakát, nincs hajnali kettőkor vándorcirkusz. Van viszont dolgozó sarok a fenti gyerekszobában, ahol nyugodtan tudok tanulni/dolgozni anélkül, hogy bárkit is zavarnék.

Terveim szerint a 2016-os év a minimalizmus éve lesz, és nem csak azért mert minimális tanulással akarok egyetemi évet zárni. Már eddig is rengeteg lomtól szabadultunk meg sikeresen és egyre jobban sikerült elkerülni a felesleges vásárlást is. Még mindig  sok haszontalan dolgunk van, amiket remélem lassan-lassan át tudok majd válogatni és (kidobni). A jól szervezettség beiktatása megint (mint mindig) palettán van, csakúgy mint a napi jóga és az időben történő esti lefekvés nekem. Egyenlőre nem állunk túl jól ez utóbbiakkal, de nem adom fel, elvégre még csak január van, előttünk az egész év. :)

És ideért a December…

a Mikulással

természetesen csak első lehet a sorban, nagyon vártuk, cipőt is pucoltunk!

és persze csokievéssel

vagy inkább ez az első? A kiskorúak két és fél napig csokoládén éltek, az volt reggelire, ebédre, vacsorára. És nem, nem azért mert nem akartam enni adni nekik, csak lusta voltam harcolni velük. A tanács Szandrától bevált, mára (hat nap után) már nem is érdekes az ebédlőasztali csokihalom.

Én személy szerint nagyon jó kislány voltam, összesen négy kocka 74 százalékossal bűnöztem, meg egy kis mézes/kakaós avokádópudinggal.

hideggel, köddel, esővel

tudom, csak semmi panasz. Amíg plusz van és nem havazik, ne szóljak egy szót se. Bár hó még csak kilátásban sincs errefelé, Márk minden reggel az “Esett már a hó?” felkiáltással ébred én meg minden reggel magyarázhatom hogy nem és hogy miért nem és hogy honnan tudom és mikor fog akkor esni és hogy holnap fog-e és miért nem. Én már most unom a témát.

és ha December, akkor karácsony

el sem hiszem hogy két hét múlva ilyenkor már javában szaunázni fog a pulyka. Idén is a szokásos a kaja-terv: böjtös halászleves bobajkás* bejglis szent este után angolos pulykás christmas puddingos 25-e. 24-ére vendégeket várunk, ha minden igaz 9-en üljük majd körül a karácsonyi asztalt.

Végre sínre tettük a Jézuskát illető ingóságokat is, rendelések leadva, a csomagok rohamtempóban érkeznek, már csak egy pár apróság hiányzik és feltehetjük a lábunkat.

és hozzott népvándorlást

ami a különalvást illeti: gyenge kezdés után erős visszaesést produkálunk. A fiúk a saját helyükön alszanak el este, majd ettől a ponttól a variációk száma határtalan. Csak néhány példa, a teljesség igénye nélkül:

– Erik végig alussza az éjszakát és kb hajnali 5-6 körül megjelenik és cicit kér

– Erik ébred 11 körül, mi megyünk visszaltatni, aztán eltelik fél óra/óra/kettő és mi megint és megint és megint megyünk be hozzá, amíg bent nem ragad valamelyikünk. ha én, nincs gáz, alszunk, majd cicizünk kb fél hattól. Ha sokkal korábban kel és nem adok neki cicit akkor ordít egy kicsit majd duzzogva átvonul az apjához, majd kb egy fél óra múlva vissza hozzám. ha Sanyi, akkor vele alszik hajnalig és úgy jön át hozzám

– Erik ébred éjjel, jön át, esetleg ordít ciciért majd hamarosan Márk is nálunk köt ki. Apa megelégeli a matrac szélén való takaró nélküli alvást (hiába no, nem férünk el négyen egy dupla takaró alatt) és duzzogva átvonul a gyerekek szobájába. szerencsére ez a verzió ritka.

Nem tudom meddig megy ez majd így, de most, hogy már bútortologatás is volt hogy külön pateroljuk a kiskorúakat, igazán nincs kedvem visszarendezni mindent (Sanyinak meg szerintem még annyira se). Plusz az altatás utáni csend és nyugalom a saját hálószobánkban (mégha nem több mint 1-2 óra) nagyan csábító. Majd meglátjuk…

de nem hozott takarításhoz való kedvet és időt

lesz ami lesz, nagytakarítás karácsony előtt szinte már biztos hogy nem. sikerült azért ablakot pucolni (na nem mindehol, csak a hálószobában, azt volt leggázabb), meg az előszobai tükörben is látom már magamat. de még várat magára a sütő, az előszobai ablak és az ebédlőben a polc ami lomossá nőtte ki magát.

mindenféle extra programmal és elintézni valóval

Márknak minden héten van egy nap amikor nem kötelező az egyenruha, cserébe vigyünk be valamit a karácsonyi vásárba/tombolára. de nem ám bármikor bármit, két hete játék/könyv volt rendelve, múlt héten csokoládé, most pénteken egy üveg ital;

és hetente vigyen be magával gumicsizmát és váltónadrágot is mert mennek fát ültetni;

ma volt a határidő, be kellett vinni a karácsonyi műsorhoz a jelmezt (persze reggel jutott eszembe kb 10 perccel indulás előtt, majd holna beviszi);

hirdessük és áruljuk a tombolát. viccelnek? kinek van erre ideje? egyszerűbb volt megvenni mind a tizenöt darabot;

hétfőn reggel az iskolaudvaron firkantottam a csekket (majd nyomtam a mit sem sejtő tanítónéni kezébe) a mikulás csomagért, amit a pénteki bulin kapnak majd;

Eriknek persze lesz külön mikulás Denise-nél, idén nekünk kell bevinni a csomagot, jövő kedd a határidő;

Márk meghívót kapott egy osztálytársa szülinapi partijára Januárra(?), vissza kéne jelezni hogy megy-e, meg utánajárni hogy is zajlik ez (eddig még nem voltunk ilyenen), de fogalmam sincs hova tettük a meghívót.

Egy szó mint száz, december ide, a szeretet ünnepe oda, nekünk esélyünk se volt eddig az ünnepre hangolódni. Emlékszem valamelyik évben mondtuk (vagy minden évben mondjuk?), hogy milyen röhejes a tömött szupermarket a karácsony előtti hajrában: mindenki sík ideg, tele kosarakkal sasszézik sorról sorra és közben ordít a negédes karácsonyi melódia. Tudjátok mit? Ez mind piskóta! Ugyanez két ordító/rohangáló kisgyerekkel, egymagadban, az már valami!

 

De még mielőtt valaki sajnálni kezdene minket, vagy ne adj’ Isten elgondolkodni, hogy minek a család/gyerek/extra munka annak, aki nem bírja, mindenkit megnyugtatok, hogy bár sokszor a hajamat tépem (Sanyinak már nincs mit), de összességében nem adnám ezeket a napokat, a világ minden kincséért sem. Csöpöghetnék itt az összebújós meseolvasásról, az esti családi társas(játékos) partikról, meg a Sanyival kettesben töltött winchester-i délelőttről de szerintem az senkit nem érdekel. Így legalább mindenki hátradőlhet, nálunk sincs másképp.

És ha megint nem jelentkeznék egy hónapig:

 

Boldog Karácsonyt Mindenkinek!

 

 

 

* mákos guba

Fiúk

Ordítanak. Meg visítanak. Meg nyígnak. Ellenkeznek, incselkednek, verekednek, dobálóznak. Kergetik egymást az ebédlő asztal körül, a nappaliban, az egész alsó szinten. Én meg intem őket csendre, meg rendre. Először szépen, meg megint szépen, meg figyelmet elterelve. Aztán fogy a türelmem, szakad a cérna. Ordítozás, büntetés, hajhullás. Persze erre bőgnek, és kb 10 perc múlva minden kezdődik előlről. És lehet még tetézni. Ha skype-olni próbálunk az otthoniakkal akkor még a fejem tetején is ugrálnak. Naná, letettem a fenekem, tereptárgy lettem. Mászható.

IMAG1215[1]

Dolgoztam ma, estére fogy a türelmem. Végül a kádba vágom öket, így legalább 15 perc nyugalom. Csend az nincs, de legalább nem rohangálnak. Én meg tudok pakolni vagy ágyat húzni vagy szennyest összeszedni. Aztán csörög a telefon, pont mire emelkedik a hangerő a fürdőszobában. Ha kádból való kiszállással fenyegetőzök, csend lesz. És nagyon szeretik egymást. Még a szobaajtóig se érek el, visítás megint. Mindketten állnak a kádban, Márk hüppög, Erik durcázik. Mi történt? –kérdezem. Összeölelkeztünk, – magyarázza Márk – aztán Erik megharapott…

Kényszerszabadnap

Márk megint nincs jól, tegnap arra keltünk hogy hányt. Nem vagyok meglepve, az osztályából többen hiányoznak a hányós-fosós vírus miatt. Suliba nem engedtük, de mivel jól érezte magát, elment Sanyival meg Erikkel elvinni Anyut a reptérre. Délutánra aztán belázasodott de mára már jól van, igaz reggel volt még egy kis hőemelkedése. Ha délután már nem lesz láza és a hasa is oké lesz, akkor mehet holnap suliba. Ma viszont még kényszerpihenő és ezúttal én vagyok a soros betegnapos, velem vannak itthon. Eriknek most kutya baja, de ha úgyis itthon vagyunk Márkkal, nem akartuk Denise-hez vinni. Úgyhogy ma pizsamás-játszós-összebújós napot tartunk. És ahogy a képeken is látszik nincs nagy gond. :)

IMG_3892   IMG_3893

Betegek

Tessék, kellett nekem itt rózsaszín ködöt festeni az előző bejegyzésekben. Következő nap belázasodott Erik, meg hányt. És már harmadik napja megy a hasa. Enni persze nem sok mindent eszik (de jó is ilyekor az anyatej!). Persze nem igaz a testvérség, ha nagyobbikkal minden oké, ezért ma Márk kidobta a reggeli kakaóját és végigaludta a délutánt. Étvágya neki sincs, de most már legalább veszekednek és kiabálnak, úgyhogy nincs nagy baj. De a héten legalább iskola és childminder szünet és nem kell őket reggel/délután húzni ide-oda az esős/szeles/5fokos októberben.

Az időre való tekintettel előkerültek a bakancsok és kabátok, és ennek megfelelően lassan mozdulni sem lehet az előszobában.

Holnap hétfő és remélem nem lesz rohanás. Lehet hogy teljes állású nagymamára lenne szükségünk? :)

Fish and chips

zenithHa péntek akkor hal. Nem sikerül minden héten, de többnyire. 7 éve jöttünk ki, akkor kóstoltuk először a hagyományosan angol ételt, a sült halat krumplival. Van itt a városban, az előző albérletünk szomszédságában egy nagyon jó fish and chips shop, azóta onnan eszünk mi is. Azt mondják ez a városban a legjobb. Ettünk már máshol is, és tényleg igaz, szerintem a megyében is előkelő helyet foglal el. Van is forgalma rendesen, sokszor kint a áll a sor, és szinte lehetetlen parkolni a környékén. Na de mi is a fish and chips valójában? A hal fehér húsú tengeri hal filé, többnyire tőkehal, amit sörös palacsintatésztába mártanak, majd forró olajban sütnek. A chips mellette (ez itt hasábburgonyát takar, a magyarok által ismert chipset itt crisps-nek hívják) puha és sokkal nagyobbra van vágva mint az otthoni. Az adagokat sózzák és egy kis maláta ecettel megöntözik és (újság)papírba csomagolják.  Nem sok hagyományosan angol ételt eszünk, de ez nagyon bejött, gyakran ez a pénteki vacsora, vagy a tengerparti ebéd.

Na de a lényeg, amiért mindezt leírtam: én is megpróbáltam elkészíteni a halat a már elméletben jól ismert módon. Az első kísérletem még évekkel ezelőtt volt, akkor olyan híg lett a tészta, hogy mire az olajba került hal, szinte le is folyt róla az egész és valami égett ehetetlen valamit halásztam ki az olajból. Utána raktam még bele lisztet, de így meg olyan sűrű és vastag bundája lett, hogy alig találtuk meg alatta a halat. Ezek után megfogadtam, hogy soha többet házi fish and chips, marad a Zenith. IMG_3151Viszont ma megint vettem a bátorságot és sült hal-gyártásba fogtam. Fagyasztott halat vettem, és mivel ha azt kiengedem, szinte teljesen szétesik és lehetetlen egyben kihalászni a tésztából, gondoltam félig fagyosan sütöm ki. Igen ám, de az olaj túl forró volt, így mire a bundája jól megsült (már amelyik nem ragadt a serpenyő aljára), a hal közepe még hideg (és természetesen nyers) maradt. Itt kezdtem düh-rohamot kapni és könnyek között fogadtam meg újfent, hogy nyers tőkehalat még csak a lakásba sem engedek be, nemhogy a sütésével kísérletezzek. Végül a kisebb hőfokon (szerintem túl forró volt az olaj) sült darabok már majdnem rendesen átsültek, így az egész adagot mikróba vágtam pár percre. A bundája ugyan nem volt már ropogós, de az összhatás meglepően finom lett. Mindkét gyerek evett belőle és nem panaszkodtak, ami nagy szó. Úgyhogy azt hiszem teszek majd még egy próbát kevésbé fagyos hallal (meg talán bővebb olajjal?) és majd beszámolok.

Fiúk

Nem tudom lányos családoknál hogy megy ez, de az én két fiam állandóan tele van kék-zöld folttal. Márk lábain tuti össze tudnék számolni húszat, plusz a horzsolások a térdén meg a könyökén is. Mostanában meg megjelentek az egymás csépeléséből és a közös játékból szerzett sérülések is. Márk a héten műanyag doboztetőt tologatott a konyhapadlón, miközben kergetőcskéztek (ne kérdezzétek), aminek csúnya állbeverés lett a vége. Még aznap Erik szájon vágta autóval. Tegnap Erik beesett a kanapé mögé, még szerencse, hogy nem fejjel, így csak a bal szemhéján van monokli. Ha így hajtunk, jobb ha a nyakamba kötöm az árnikát meg a fekete nadálytő kenőcsöt. :S

Május

Egyre jobban élvezem a hétköznapokat itthon. Persze még most is vannak nyígós-sírós napjaink, de összességében nagyon jó itthon. (A heti egy dolgozós nap meg nem a világ, igazán ki lehet bírni.) Már volt két jó idős napunk, amikor sikerült kimennünk sétálni, meg játszóterezni, azokat különösen élveztük. Mi vittük a kocsit műszaki vizsgára és a fiúk szinte végig figyelték ahogy átvizsgálták az autónkat. Amikor felemelték, Márk alig vett levegőt. :) A végére persze már megunták, különösen Erik szeretett volna lemászni az ölemből, de azért mégse akartam letenni a földre a váróban. Utána viszont elmentünk egyet hintázni, meg kergetőcskézni Márkkal.

08052012277

Persze be nem állt a szája, folyamatosan mondja, meg kérdez, meg tanít engem, hogy “Anya ezt biztosan nem tudtad, ugye?”. Meg kell ilyenkor zabálni. És tényleg annyi mindent tud már! Nagyon büszke például az angoltudományára. Mindig mondja, hogyan kell angolul számolni, meg hogy hogy van a pirítós, vagy a lekvár angolul, meg minden más, amivel az oviban találkozik. Már csak ritkán van egy kis sírás reggelenként, de ez már nem az anyába kapaszkodós ordítós, csak amolyan csendes pityergés, amikor megfogja az óvó néni kezét és bemegy a csoportba. Eriket is elkezdtük beszoktatni, de ő rettenetesen ordít ha kikerülök a látószögéből, így azt hiszem ezt a dolgot most parkoló pályára tesszük vele. Lehet nem a szeparációs szorongás kellős közepén kellene bölcsibe vinnünk? Pedig az lenne a terv, hogy hetente egy délelőttöt ő is menjen, amíg Márk ott van.

Mert ugye szeptembertől Márk iskolába megy. Április végén megkaptuk a passzust, felvették a katolikus általános iskolába. Teljesen meg vagyok hatódva… Ma jött a levél is az első szülői értekezlet időpontjáról. Akkor találkozunk majd a leendő tanár nénivel, az osztálytermi kisegítőkkel, megmutatják az osztálytermüket, és megrendelhetjük az egyenruhájukat is. Várom is, meg nem is, a szeptembert. Olyan büszke vagyok az én nagy négyévesemre, közben meg összeszorul a szívem, hogy már iskolás, alig látom majd… na jó, befejezem, mielőtt elbőgöm itt magam…

Beszéljünk inkább az időjárásról. :) Az idei tavasz továbbra is rettenetes, még mindig rengeteget esik és hideg is van. Ezeken az esős napokon tudják a gyerekek az idegeimet borzolni. Ráadásul egy hétig nem voltunk oviban sem egy jó kis hányós-fosós vírus jóvoltából. És ez az egyhetes karantén igencsak megviselt mindannyiunkat. Márk már nagyon be volt sózva a végére, volt, hogy már az ablakpárkányról ugrált le a szivacsra a hálószobában. Én meg ne kapjak hülyét, amikor Erik meg ott téblábol mellette. Egyszer sikerült is rajta landolnia, de nem történt nagy baj (Erik nem visított). Persze az volt az utolsó ugrása, a továbbiakat megtiltottam, akkor már csak üldögélni akart a párkányon. (Ne tessék megijedni, az ablakon kívülre nem tud menni, hála a jó kis résnyire nyitható angol nyílászáróknak). Márkot kevésbé döntötte le a vírus egyébként, neki csak a hasa ment. Erikre viszont rájárt a rúd. Az első három-négy nap minden kijött belőle. Étvágya lett volna, de amint lement egy kanálnyi kaja, már jött is ki sugárban. Mellette meg ment a hasa is naponta sokszor. Szegénykém teljesen lesoványodott. Egyébként se volt vastag, de ami kis hurka volt a combján, az is eltűnt. Az első két napos bágyadtság után viszont már teljesen önmaga volt és hasmenés ide-vagy oda, vidáman játszott, rohangált. Mostanra (egy hét után) már teljesen jól vannak.

Bár panaszkodtam az esőről, meg a hidegről, azért nem szólhatunk egy szót se, mert pont az elmúlt hétvége sikerült jó kis meleg nyári naposra. Az, meg hogy Sanyinak pont szabad volt mindkét napja, külön bónusz. Meg sem álltunk a tengerpartig. Weymouthban már voltunk egyszer két éve, de most is megállapítottunk hogy nagyszerű kisváros és remélem legközelebb nem csak megint két év múlva jutunk le. Nem volt éppen kánikula, meg a szél is fújdogált, de a homok kellemes meleg volt, jó volt mezítlábaskodni benne. (képre katt)

weymouth

Nekünk mondjuk nem kell feltétlenül a napsütés hogy partra menjünk. Két hete a southamptoni kikötőt mentünk megnézni szemerkélő esőben és szélben. Mi Márkkal nagyon élveztük a sétát még így is, meg fagyiztunk, Erik meg nagyot aludt a babakocsiban.   (képre katt)

soton

Óév ábécé 2011

A – Anya és Apa, Anyu és Apu; angyalok

B – barátok; blog; baleset; bili; bölcsességfog

C – család; cici

D – diagnózis

E – Erik

F – Ford; focipálya

G – Gábor+Szilvi

H – Hungary; huncut

I – Ikea

J – Június; játék; járművek

K – Kispupák; kardiológia; keresztelő; kávé; kötőtű

L – lakodalom; lomtalanítás

M – Márk; Mamák; mese

N – névváltozás

O – otthonszülés; óvoda; orvosi egyetem

P – pocak; paleo; piac;

R – remény; ruhásszekrény; ruhaszárító

S – Sanyi; szomszédok; születésnap

T – Tesó; terhesség

U – útlevél

V – vasútállomás; védőbácsi; vitaminok

Z – Zafira; zsírkréta

Az elmúlt két hétről

Volt néhány kemény napom, amikor legszívesebben a fejemre húztam volna a takarót reggel ahelyett hogy még alig nyitott csipával kakaót csináljak és pelenkát cseréljek. Néha a Márk hisztije és az Erik fogzásos nyűglődése totál kiverik a biztosítékot és ilyenkor inkább kirohannék a világból. Aztán elalszik végre a kicsi, a nagy meg vigyorogva ül le a kanapéra a felajánlott mesenézés hallatára. Mindenki boldog és anyai is le tud egy kicsit. Mert apa dolgozik. Ha itthon van, sokszor csak lopjuk a napot, órák telnek el értelmes tevékenység nélkül (van amikor az autózás/vonatozás/gőgicsélés nem számít értelmesnek a szótáramban). Van amikor sikerül építő tevékenységet is folytatni. Ilyenkor mosok vagy takarítok, urambocsá’ főzök. No igen, a takarítás. A terv az volt, hogy a karácsonyi nagytakarítást szépen elosztom másfél hónapra. Be is írtam a naptárba a terveket, mikor melyik helységgel kell végezni. Na persze. Az első három alkalmon már túl is szaladtam mikor rápillantottam a naptárra. Vagyis az eredeti terveknek lőttek. De meg-makacsoltam magam, nehogy már egy 60 négyzetméteres lakás kifogjon rajtam! A hálószobákat és a fürdőszobát már megcsináltam, a fürdőt is, de a legnagyobb falat, a konyha és a nappali még hátra van. Azt nem remélem, hogy rend is marad karácsonyig, de a por talán nem lesz olyan vastag a polcokon.

A takony már a múlté, úgyhogy kimerészkedtünk sétálni, vonatot nézni, színházba, pancsolni. A színházi előadást a munkahelyemről a gyerekek csinálták (közepes és súlyos értelmi/testi fogyatékosok). Aranyosak voltak, látszott hogy nagyon igyekeztek, le a kalappal előttük és természetesen a tanárok előtt is. A nagy előadás kedden és szerdán volt, mi a hétfői főpróbán voltunk. Sanyi dolgozott, egyedül mentem a fiúkkal. Féltem egy kicsit, hogy Márk hogy ül végig másfél órát, de büszke vagyok rá, mert néhány kérdést és egy alma elrágcsálását leszámítva ügyesen végigülte. Erik először nézelődött (a fények a színpadon teljesen lenyűgözték), majd evett és aludt egy nagyot. Viszont amikor végül készülődtünk haza, Márk már nem bírt magával és rohangált fel-alá az aulában. Éppen Eriket öltöztettem amikor elvágódott és sikerült szemmel vernie egy dohányzóasztalt. Szerencsére a szemének semmi baja, csak a szemhéját ütötte be nagyon. A homeopátiás árnikának és az éjjeli titkos fekete nadálytő kezelésnek köszönhetően (ha felvan nem enged hozzáérni, pláne kenegetni, én meg nem harcolok) már szépen gyógyul.

Múlt kedden voltunk tanácsadáson is megméretni Eriket, de bár ne tettük volna. A frászt hozta rám a fiatalember: 5 hét alatt kerek 5 grammot hízott. Ez nekem, a Márkon nevelkedett anyukának kész katasztrófa volt (Márk egy éves kora előtt 60-70 dekákat rántott magára havonta). Oké, hogy beteg is volt, meg hogy simán beforogja a szobát, de erre azért nem voltam felkészülve. A kezdeti nekikeseredés után azért megnyugodtam, mert nincs baj, így is jó súlyban van (7,46kg). Viszont védőbácsi javasolta a hozzátáplálást, amit ugyan én ennek ellenére sem tartok még fontosnak, de próba szerencse. Almát már kóstolt (na jó, csak megnyalt egy almaszeletet) és ízlett neki. A répa és a banán nem kedvencek egyenlőre, de a bátyjával ellentétben, nem hányta ki egyiket sem.

301111 059301111 034

Ami a mi kajánkat illeti, nem csak hogy nem jegyeztem itt a paleós dolgokat, de nem is nagyon tettem oda magamat a konyhában. Volt pizza, spagetti, zsíros kenyér, sütemény és hasonlók. Viszont rájöttünk hogy tészta helyett az enyhén párolt káposzta nagyon is finom, és hogy nem kell feltétlenül a krumpli a vasárnapi sült húshoz. Alkottam ultragyors paradicsomlevest és sajtos-zöldséges fasírtot amit párolt vegyes-zöldséggel ettünk. És kipróbáltam Pocak Panna marcipános csoki fagyiját (isteni volt, mindenkinek ajánlom!)