Február

Gyors hírek, amíg alszik az egyik, tévézik a másik, a harmadik meg dolgozóban.

Nincs cici! :) Illetve van persze, de most már megtartom magamnak, Eriket végleg elválasztottam. Nem volt könnyű döntés, de miután a fiatalember nem hogy kevesebbet, de egyre többet lógott rajtam és mivel éjjel sem kímélt, bedobtam a törölközőt. Az első pár nap volt húzós, mert nagyon kereste/kérte még, aztán (a cél szentesíti az eszközt alapon) a csoki/kakaó/túrórudi simán elterelte róla a figyelmét. Most már ez utóbbiakról kell leszoktatni hehe. Ami engem illet, megsirattam a szoptatást. Az öt és fél év hosszú idő volt. A 9. szoptatásmentes napomra már jól bekeményedtem, amire megoldást kellett találni, nem akartam mellgyulladásig fokozni a dolgot. A következő sorrendet állítottam: fejés, ha nem segít akkor mell-lekötés, aztán gyógytea végül homeopátiás szer. Végül elég lett egy kis fejés, aminek az eredményét Erik beszürcsölte a másnap reggeli kakójához keverve. Azóta nincs tej, nincs átázott melltartó, csak egy pityergő, szentimentális anyuka…

Bár nagyon vártuk idén havat, nem jött és szerintem így február végén kijelenthetem, nem is lesz már. Pedig a fiúk nagyon várták, Márk még mindig kérdezgeti hogy mikor lesz már hó. Attól tartok azért nincs, mert vettem neki hótaposót. Az elmúlt években sosem sikerült, mert mire oda kerültünk hogy havazott, nem kaptam sehol. Tipikus. Majd talán jövőre havaskodunk, megígérem nem veszek nagy csimmát. Hó helyett van viszont víz, jóóóó sok víz. Áradós és belvíz is. Hál’ Istennek minket nem érint, de a környékünkön (értsd a város túloldalán és a környező falvakban) sok család él homokzsákokkal eltorlaszolva, és több alsóbb rendű út járhatatlan.

Újra dübörög a paleo! Úgy tűnik a 80-90%-os tej és gluténmentes étrend mégsem az igazi, egyre többet volt mindenféle hasfájós-puffadós panaszom, úgyhogy vettem egy nagy levegőt és belevetettem magam a barlangi ember diétájába. Semmi gabona, hüvelyes, cukor és tejtermék. Az első kettőről való lemondás elég simán ment, nem most kezdtem, kicsi kreativitás és nincs gond. A cukor viszont irtóra hiányzik, különösen esténként, maior nagyon csoki ehetnékem van. Olyankor igyekszem megenni egy banánt vagy almát, vagy csak felvonulok a hálószobába egy könyvvel, hogy ne is csábítson a nassolás. A tej a másik bibi. Az annyira nem hiányzik, hogy lehúzzak mondjuk egy bögrényit, de a mostanra szokássá vált reggeli habos kávé nagyon hiányzik és még csak a jó öreg angol tea se jöhet ilyenkor szóba. Így most nem csak a tej hiányával de a koffein-elvonással is szenvedek. A negyedik napnál járok ma, és rájöttem ha eleget alszok éjjel (minimum 8 óra) akkor egész jól túlélem a napot koffein nélkül (igen Anya, tudom, végre én is rájöttem, igaz kellett hozzá 32 év). Viszont ami jó hír, hogy a tegnapi belvárosi shoppingolás alkalmával találtam nagyon fincsi kakaós(!) fahájas, gyömbéres fűszerteát illetve hasonlót zöldtea verzióban. Így most zöldteát iszok reggelente, mert valami mégiscsak kell kávé helyett, és a sok “meleg” fűszerrel benne tuti élmény. :)

A tegnapi kószálásunk alkalmával betévedtünk a helyi plázába is, ahol az egyik üzlethelységbe ingyen könyveket költöztettek. Legtöbbjük kiszuperált könyvtári könyv, meg van videokazetta is. Klasszikusok, bestsellerek, minden. A fiúk teljesen oda voltunk, egy szatyorral mi is hazahoztunk, könyvet is, kazettát is. Az volt az egyetlen kikötésünk hogy visszavisszük majd őket és újat választunk.

Most rohanok, már két gyerek nézi a tévét és Sanyi is mindjárt hazaér. Melegíteni kell az ebédet és valami nekem valót is össze kéne dobni mert nem hiszem hogy a barlangi ember evett túróstésztát. :)

Reklámok

Még mindig szoptatás

Válasz Erikának (is).

Én még mindig hiszek benne, hogy majd csökkeni fog a szopik száma (lehet, hogy naiv vagyok?) és egyszer majd csak befejezzük. Tegnap előtt este pl cici nélkül aludt el, de csak mert még fél10-kor rohangált, kapcsolgatta a villanyt, a szopit meg köszönte szépen "nem-nem" (mondtam neki, ha most nem fejezi be a rohangálást meg a villanykapcsolgatást, akkor cici elmegy aludni és nem kap). Aztán öt perc múlva jött hogy mégis kellene, de már nem adtam neki, fő a következetesség. Alvást tettettem (gonoszanya), Sanyi vigasztalta, mert engem próbált költögetni, meg bújni sírva-nyekeregve és végül kb 10 perc után elaludt közöttünk (éjjel mondjuk pótolta, mert úgy éreztem végig mellen volt, de ez már más tészta, meg egy félálomban cicit kutató gyereknek hiába is magyaráznék). Ezzel csak azt akartam mondani, hogy képes egyedül elaludni, van fény az alagút végén. Viszont ahogy próbált ébresztgetni meg ahogy odabújt, tisztán látszott/éreztem, hogy neki még szüksége van erre.

Meg valahogy van egy olyan érzésem, mivel Márknak nincs testvére, meg igazából csak mi ketten jelentjük neki a családot, nem vagyunk napi személyes kapcsolatban pl nagyszülőkkel, neki az anyához való kötödés valahogy többet jelent így, mint azoknak a gyerekeknek, akiknek a testvéreik/tágabb ért. vett család jelentik a biztonságot. Ráadásul rátesz a dologra egy lapáttal, hogy idegen nyelvi környezetben van (vagy ez nem zavarja meg?) és mivel nem vagyok vele itthon, a külön töltött időt így akarja bepótolni.

Tényleg nem tudom meddig lesz ez így, de én még a kötődő/igény szerinti nevelést tartom ideálisnak. Hiszek benne, hogy ugyanúgy, ahogy egy újszülött tudja, hogyan is kell életben maradni és ösztönösen kúszik az anyja melle felé (láttunk erről videót szülésfelkészítésen nagyon megható volt), úgy azt is tudni fogja, amikor már nem lesz "rám" szüksége. Aztán majd szólok ha megváltozott a hozzáállásom.

A szoptatásról

Az, hogy szoptatni fogok, nem volt kérdés Márk születésekor. Az első hetek nehézségei után viszont szépen belejöttünk a dologba, a hozzátáplálást is csak 10 hónap után sikerült elkezdeni, és a szilárd kaja ellenére Márk lelkesedése töretlen. Nincs hely/idő/szituáció amikor ne fogadna el egy kis cicit. Mert éhes vagy szomjas vagy fáradt vagy unatkozik vagy nyűgös, vagy fáj valahol vagy ki tudja miért, csak úgy. És úgy kb fél-egy évvel ezelőttig nem is volt korlátozva a dolog. Akkor is csak annyi volt a kérésem, hogy ha egy mód van rá, hagyjuk a szopit otthonra, hiszen nem volt olyan kisbaba már, hogy ne bírjon ki egy órás vasárnapi misét vagy egy kisebb bevásárlást nélküle. Ezt Ő szépen el is fogadta, ugyan még mostanában is előfordul hogy kérne, de az “otthon, ha hazaérünk cicizhetsz” opciót elfogadja minden gond nélkül. Ez az otthoni cicizés viszont sokszor egy újszülöttet is megszégyenítene. Nyilván vannak napok amikor alig “látom” itthon napközben, mert elfoglalt, vagy nekem van dolgom, de az is sokszor előfordul, hogy szinte állandóan rajtam lóg. Az mondjuk általános, hogy ha én leülök, akkor Ő hamarosan (értsd max 10 másodperc, attól függ milyen távol van tőlem) az ölembe telepszik. Az éjjeleink is elég periodikusak. Pár napig/hétig szépen végigalussza az éjszakát (este 9-10-től reggel 4-5-6-ig), aztán jön egy ébredős időszak, amikor szinte fordulni se tudok tőle, folyamatosan rám van csatlakozva. Persze mivel velünk alszik, neki ez természetes, elvégre ha ott van a “lehetőség”, miért is ne élne vele. Ez az Ő oldala a dologból.

Összességében az én érzéseim sem igazán változtak az elmúlt 25 és fél hónap alatt. Továbbra is nagyon szeretek szoptatni (hál Istennek a kezdeti fájdalomnak nyoma sincs). Leírhatatlan az a kapcsolat ami köztem és a fiam között van és ez nagyrészt a szoptatásnak köszönhető. Viszont eljutottam oda, hogy, bármennyire is oké minden, vannak olyan pillanatok, amikor ha lehet, kikerülném a szoptatást. Mert van hogy idegesítő tud lenni, hogy le sem tudok ülni anélkül, hogy az ölembe mászna, vagy éjjel el vagyok zsibbadva, urambocsá’ mászik át rajtam egy 13 kilós kis tank (persze hogy térddel a gyomromban), mert a másik cici finomabb vagy csak mert én és egyedül én tudom elaltatni. Most ez tuti úgy hangzik, hogy teljesen elegem van az egészből és be akarom fejezni. Pedig nem, csak nekem is vannak rossz pillanataim. Ha nappal vágyom egy kis szoptatásmentes időre, próbálok valami alternatívát ajánlani neki és akkor mindenki happy. Egy pohár víz, valami rágnivaló esetleg a “keressünk valami izgalmas játékot” sokszor célravezető. Az éjszaka az már más tészta. Rájöttem, hogy az éjjeli cicizésnek oka van, nem csak pusztán ínyenc a fiatalúr. Ha nappal kevesebbet tudok vele foglalkozni, akkor éjjel így pótol. Például most hogy otthon voltunk több mint két hétig, alig látott napközben ezért szinte egész éjjel szopizott. Sőt, ahogy visszaértünk, pár napig mozdulni se tudtam tőle, nem csak éjjel, de nappal sem. Egyértelmű, hogy nagyon fontos számára a szopi. Nem a tej a lényeg már, hanem a biztonságérzet és persze anya, ami a szopival együtt jár.

Ha az ember egy két éves gyereket szoptat, az manapság nem számít természetesnek. Az igazán negatív megjegyzések ugyan eddig elkerültek minket (az “ilyen nagy fiúk már nem ciciznek” mondatokat elengedem a fülem mellett), de az emberek bizony nagyot néznek ha megtudják, hogy Márk még mindig szopik. És ha az ember környezetében szinte senki nincsen aki (igény szerint) szoptatná a két éves vagy idősebb gyerekét, bizony felmerül a kérdés: normális dolog ez, hogy mi még mindig éjjel-nappal cicizünk? Pláne ha ez a kérdés az anyuka egy fenti “elegem van” hangulatában ugrik be, akkor aztán kész a káosz és az önemésztés, hogy a gyerek tuti betegesen ragaszkodik majd hozzám és hogy még érettségizni is egy kiadós reggeli szopi után megy és hasonló okosságok.

Tegnap viszont előkerestem a szoptatásról szóló fejezeteket az itthoni kötődős-gyereknevelős könyvekből és az egyikben* igen érdekes dolgokra bukkantam. (Ezeket a részeket el sem olvastam míg terhes voltam mondván engem nem kell meggyőzni a szoptatás fontosságáról. A kitűzött terv a két év volt, de azt nem gondoltam, hogy túl is megyünk rajta). Szóval az érdekes adatok, amik kutatásokon és megfigyeléseken alapulnak, az emberi fajnál a kicsinyek természetes elválasztódásának idejét hivatottak meghatározni.

1. Főemlősöknél a kicsinyek az első maradandó rágófogak megjelenéséig szopnak. Ez az embernél 5 és fél-6 éves korra tehető.

2. Csimpánzoknál és gorilláknál a szoptatás időtartama hatszorosa a terhesség idejének. Ez embernél mintegy 4 és fél évet jelentene.

3. A felnőtt egyed súlyának függvényében, nagyobb emlősöknél (ide sorolja az embert is) a kicsi akkor érett meg az elválasztásra, amikor eléri születési súlyának négyszeresét. Ez embernél 2 és fél –3 és fél éves korra tehető. 

4. Egy másik kutatás szerint ha a főemlős kicsije eléri a felnőtt egyed súlyának harmadát, akkor áll készen az elválasztásra. Ez embernél 5-7 éves kor közé esik.

5. Az immunrendszernek is hatása lehet a szoptatásra. Egyesek állítják, hogy amíg a gyermek immunrendszere teljesen érett nem lesz (kb 6 éves kor) addig szüksége van az anyatejre.

A fentiek szerint az emberi fajnál a szoptatásnak valahol 2 és fél és 7 éves kor között kellene abbamaradni. Azokban a társadalmakban, ahol az elválasztódás teljesen természetesen (minden külső nyomás nélkül) történik, a gyerekek átlagosan 3 és 5 éves koruk között választják el magukat.

*Katie Allison Granju with Betsy Kennedy, R.N., M.S.N.: Attachment Parenting

Ráadásul pont ma beszéltem egy szoptatási tanácsadóval (és a tegnap olvasottakkal egyetemben) szépen helyre rakta a lelki világomat. Nem csak mint szakembernek, de mint sokgyerekes együttalvós-szoptatós anyukának sikerült meggyőznie, hogy semmi beteges nincs abban amit csinálunk. Pedig már néha-néha eszembe jutott, hogy talán el kellene választani Márkot, mert hogy elég nagy már (és hasonló baromságok) de –amint kiderült- nincs semmi gond a két éven túli szoptatással, így minden marad a régiben és igyekszem elraktározni magamban ezeknek a különleges pillanatoknak az emlékeit.