Utazás, gyerekek, cumi

Itthon vagyunk, megérkeztünk! Az indulás és az út is elég kalandos volt, de túl vagyunk rajta. A kölkökre egy szavunk nem lehet, nagyon jól viselték az utat. Márk imádja az utazást, a járműveket, a forgalmat, nem volt gond a két napos menet, Erik meg tényleg csak akkor nyöszörgött, ha éhes volt. Olyankor megálltunk a legközelebbi pihenőnél, megetettem és már indultunk is tovább, egy hangja nem volt a következő etetésig. Németországban, Frankfurttól nem messze szálltunk meg egy kis fogadóban csütörtök éjjel. Szerettünk volna legalább Regensburgig eljutni, de mivel nem aludtunk a csütörtök éjféli indulás előtt, így már eléggé fáradtak voltunk este 7-re. Végül így se lett vészes a hazaérkezés, péntek éjjel, nem sokkal éjfél után parkoltunk le itthon.

Most, hogy már kicsit hűvösebb van, nagyon élvezzük a magyar nyarat. A hétvégi 36 fokos klíma nem a mi angol időjáráshoz szokott szervezetünknek való, na. Márkot mondjuk nem zavarja, ő simán rohangál reggeltől estig kint, meg nagyokat pancsol a kis medencéjében. Alig lehet este bekönyörögni aludni. Eriket már inkább megviselte a hőség, most ő is nagyon élvezi a lehűlést. Egyébként továbbra is nagyokat eszik és alszik, az egy hónapos méréskor 5120 grammot nyomott, ami elég szép eredmény szerintem. Múlt héten kicsit szörcsögött az orra, sokat kellett porszívózni is, de most már jól van, semmi jele a váladéknak. Van viszont helyette kis nyűglődés esténként. Pár napja, minden este 7-8 körül nagyon nyugtalan, cici se nagyon kell neki. Próbál aludni, max egy-két percre szenderül el, ha megpróbáljuk letenni, rögtön felsír. 11 körül alszik el végül, a kisujjamat szopizva. Lehet, hogy a hasa fáj? Tejem rengeteg van, sokszor ömlik a szájába, lehet, hogy ezért nem akar már cicizni este, csak cumizna, de a tej meg jön. Talán ezért jó neki ha csak a kisujjamat cumizza. Próbáltunk cumit adni nekik (hehe, így dűlnek dugába az ember elvei ha gyereke születik), de még csak rá se cuppan. Ha véletlenül sikerül belerakni a szájába, amint megérzi a nyelvévvel, rögtön tolja is ki, így marad a kisujjam. Márkkal nem volt ilyen gondunk, ő simán komfort-szopizott. Mondjuk annyira azért nem akarom erőltetni ezt a cumi dolgot, főleg mert bezavarhat a szopási technikájába és így is csattog néha, nem tudom mi legyen. Cumis anyukák, help!

Nyaraltunk

Tegnap érkeztünk, ismét egy szuper nyaralást dokumentálhatunk. A Pillanatképek alatt igyekeztem néhány mozzanatot megörökíteni, és ha nem is írtam részleteket, az gondolom egyértelmű volt, hogy nem unatkoztunk az elmúlt két és fél hétben. Nem is igazán volt olyan napunk amikor “csak úgy” nyugisan lettünk volna. Ha éppen nem partiztunk (több mint 20 embert láttunk vendégül 4 turnusban, mi pedig két helyre voltunk hivatalosak), akkor partira készültünk. Jártunk Máriapócson, voltunk a nyíregyházi állatkertben, 3D-ben láttuk Shrek-et, nagyokat társasjátékoztunk (naná hogy Scrabble) és sokat-sokat beszélgettünk. Amint a kezdeti hűvösebb napok elmúltak, Márk belevetette magát a kismedencébe és szinte ki se lehetett rángatni onnan. Mellette nagyokat homokozott, mezítláb rohangált fel alá az udvaron, megismerkedett a tyúkokkal és Huba kutyával, és rendületlenül vetette a keresztet a déli/esti harangszóra. Nagyon élvezte a falusi életet, ami nem meglepő, hiszen itthon még a sétákkal és a játszóterezésekkel se rohangálhat annyit mint otthon a két nagy udvaron. Ráadásul mindig volt valaki aki rohangált utána, nem kellett azt hallgatnia, hogy “mindjárt megyek, előbb főznöm/takarítanom kell”. Voltak pajtásai is. Eleinte ugyan tartott kicsit a nálunk vendégeskedő gyerekektől de aztán szépen megbarátkozott a kicsikkel és nem is olyan kicsikkel is. Az autómániája tovább mélyült (ha még lehet fokozni az eddigi kerékszeretetet), még a medencében is volt mellette néhány jármű, és az öcsém egykori matchbox készlete is rendesen ki volt használva.

nyaralunkAz oda-vissza út is nagyon jól sikerült, minden különösebb galiba nélkül megúsztuk. Lehet, hogy már a megszokás miatt (ez volt a negyedik autós utunk), de valahogy nem tűnt olyan hosszúnak. Mindkét út közel harminc órás volt. Többször csináltunk 15-20 perces pihenőket és egyszer álltunk meg egy két órás alvásra hajnalban. A gyerekünk szinte folyamatosan kommentálta az úton látottakat, és persze nekünk is vele kellett nínózni ha mentőt/tűzoltót/munkagépet, meg szörnyülködni ha kamiont láttunk (amiből azért volt egy pár az autópályán).

Fotók is készültek, igaz amiket tesóm csinált, azokat még nem kaptam meg, de amint elküldi, bővítem a picasás nyaralós albumot (ami egyébként a képre kattintva érhető el).

2010. 08.18. Fent van a második adag kép is.

Nem rám vall, de bizony ma hajnalban fél 5-kor kipattant a szemem. Lehet, hogy kialudtam magam az elmúlt napokban? Persze ha valaki max 10-kor ágynak esik esténként, akkor nagy rá az esély. Nagyon pakolászni nem akartam, a fiúk még mélyen alszanak. Inkább rendet tettem az email-fiókomban és összeírom a hazamenős listát.

Ma hat hétre elköszönünk Denise-től, viszünk virágot, csokit, meg szép képeslapot (csak angolosan kéremszépen). Aztán el kell menni a bankba eurót váltani. Meg ki kell nyomtatni a kompfoglalást.

El sem hiszem, hogy holnap indulunk. Sanyi ma délelőtt előszedi a nagy táskákat, én délután bepakolok, meg berakom az utolsó adag mosnivalókat, rendbe rakom a pelusokat. Még este össze akarom készíteni a kaját is, hogy holnap reggel csak felkapjuk a hűtőtáskát és irány Európa. Legalább 26 óra egy helyben ülés. Kemény lesz. Mi még oké, bírni fogjuk, Márkot meg majd igyekszünk szórakoztatni. Viszünk könyveket, a kedvenc autóit, meg lesznek ujjbábok is. Remélem értékeli majd.

Tetszik nekem ez a csendes hajnalozás. Kár, hogy egyébként szinte képtelen vagyok korán kelni. … Lépések, itt van Márk. Cicit kér, és már alszik is. Megyek, visszaviszem és én is pihentetem egy kicsit a szemem 7-ig. Szép reggelt mindenkinek.

Otthon vagyunk

Vagyis itthon, de magyar honban itthon. Értitek? Márk el van telve a játékaival itt, ezerrel autózik, meg persze a nagyszülők pesztonkálják, nekünk meg van egy kis szusszanásnyi időnk (pl. blogot írni ;)).

Szóval szerencsésen megérkeztünk, de nem volt izgalmaktól mentes az utunk. Az nem újság, hogy a tervezettnél majd’ egy órával később indultunk otthonról, majd visszafordultunk a város határából az otthonhagyott hordozókendőért. Aztán valahogy rosszul kalkuláltuk a benzintartalékunkat és félúton a reptér felé kigyulladt a tankolásra figyelmeztető lámpa. Mi fent az autópályán, sok mérföldre a legközelebbi benzinkúttól, a GPS “Hol van a legközelebbi benzinkút?” szolgáltatása simán Franciaországba navigált volna minket, így kénytelenek voltunk letérni a pályáról és vaktában benzinkutat keresni egy közeli kisvárosban. 15 perc kóválygás után találkozunk egy kutyát sétáltató bácsival (senki más nem volt az utcákon, persze nekünk is vasárnap hajnalban kéne az útbaigazítás), akivel némi kiabálás után (nagyon nagyot hallott szegény, mondta is hogy lehet, hogy nem tud segíteni) sikerült megértetni a célunkat és elirányított minket a pár kilométerre lévő kúthoz. Ezzel majdnem egy fél órát vesztettünk megint. Aztán odaértünk a parkolóhoz (ahol mindig hagyjuk az autót amikor Gatwickről repülünk) ahol kiderült, hogy ezúttal nem oda szól a foglalásunk, hanem egy jóval távolabbi parkolóba, amiről lövésünk se volt, hogy hol van. Mondjuk ha –biztos-ami-biztos- leellenőriztük volna hova is kell menni, akkor nem lett volna gond, de nem tettük, így újabb 15 perc utazás várt ránk a foglalt parkolóig. Ott éppen sikerült elcsípni egy transzferbuszt, ami a terminálra vitt minket. Buszról le, épületbe be, check-in pulthoz loholás: Sanyinál a bőröndök, meg egy kézipoggyász, nálam a másik kézipoggyász meg Márk az ölemben (arra se volt időnk, hogy a hátamra kössem). 8.55-kor értünk a pulthoz, 9-kor zártak. Onnan rohanás a kapuhoz, mert már kezdik a beszállást. Volt pár pillanat, amikor nem voltam biztos benne, hogy mi fent leszünk ezen a gépen, de sikerült bár alig hittem el hogy végre a fedélzeten ülünk. Kicsit lihegtünk, de ott voltunk.

Igen, van tanulsága a sztorinak, tanultunk belőle, legközelebb kicsit jobban szervezkedünk. Most már az a lényeg, hogy itt vagyunk, hazaértünk és ez nagyon tuti így fél év után.

Csere-bere

 

Fogadni ugyan nem fogadjuk, és vissza is adjuk a nagymamákat a nagyapáknak, de csak szigorúan az unokázási mandátumuk lejárta után! Kaulics nagyi csütörtökön a kora reggeli járattal érkezett és azonnal szolgálatba lépett, míg Varga nagyi ugyanaznap, ugyanazzal a géppel indult haza, közel hat hetes kiküldetés után. Nagyon hálásak vagyunk azért hogy itt volt, nélküle sokkal nehezebben indult volna az a bizonyos szekér. Még mi könnyes búcsút vettünk a reptéren, addig kicsi fiúnk saját maga ajándékozta meg a Nagymamáját: neki tartogatta az első, igazi MOSOLYÁT!

IMG_3796 

Köszönjük Nagyi!