Még mindig nem szülünk. Papírforma szerint tegnap kezdtük az utolsó hetet, úgyhogy már tényleg nem sokára babahírrel jövök. Most viszont van helyette hír iszonyatos derékfájásról, pocak-keményedésről, nyűgről, hisztiről és mindenről amitől egyre vacakabbul érzem magam. Még valamikor a 35. hét környékén leköltözött a kórházas pakk a kocsiba (hogy ha action van, csak kocsiba vágjuk magunkat és irány a kórház), de tegnap felhozattam Sanyival az egészet. Nem hiszem hogy szükségünk lenne a 2,5 kilósnál kisebb babákra szabott rugdalózókra most már, így kicsit átrendezem benne a dolgokat. Persze uh nélkül nem igazán tudok méreteket, de azért a Márkkal való terhességemből most már sok mindenre tudunk következtetni. A család szentül meg van győződve, hogy sokkal nagyobb most a hasam mint három éve, és én is határozottam érzem, hogy bizony nagyobbakat rúg ez a gyerek, nagyobb lesz mint a bátyja. Pedig ő se volt nagyon kicsi a 3700 grammjával.
Elvileg (ha addig sem óhajt megszületni Kispupák) a kiírás utáni nap, június 2-án van jelenésem a szülésznőnél. Ha a 41. hét végére sem tudom jobb belátásra bírni (mármint a gyereket, nem a szülésznőt), akkor jönne az enyhe indítás (kézzel méhszáj-puhítás, hormonos kúp), illetve következő héten az oxytocin infúzió. Az előbbiből már tuti nem kérünk, utóbbi még megfontolás tárgyát képezi, de bármennyire is türelmetlen vagyok (mert sajnos nagyon is az vagyok), nem vagyok szentül meggyőződve, hogy jól számolták a terhesség korát, így én erősen hajlok a beavatkozás nélküli rendszeres ellenőrzés felé. Bár Judit barátném megnyugtatott, hogy lehet normál úton (értsd nem császárral) szülni infúziós indítás után is, azért én ha lehet kihagynám. No, de addig elvileg még van három hetünk, és én azért titkon reménykedem, hogy már a terhesgondozásra se jutunk el másodikán.
Addig is, bármennyire nehezemre esik, igyekszem lefoglalni magamat. Ma például az egyik nagy kedvencemet, uborkalevest csináltunk anyával ebédre. Nincs éppen kánikula ehhez a szuper, hűtött előételhez, de vétek lett volna nem kihasználni a Tesco egyet-fizet-kettőt-kap uborkás akcióját. Így egy nagy példány végezte ma a levesestálban. Azt hiszem ezt a remek receptet még nem osztottam meg itt. Most viszont egyedül vagyok itthon, a gyerek mamával vonatot néz, az ember dolgozik, úgyhogy azt hiszem ráérek. Ezer éve találtam a receptet a neten, akkor kinyomtattam, de sajnos fogalmam sincs honnan/kitől való így elnézést kérek a link hiányáért.
Bolgár uborkalevesnek keresztelték és rém egyszerű az elkészítése. Én most egy nagyobb kígyóuborkát hámozás után lereszeltem és besóztam. Amíg állt, beáztattam két szelet kenyeret vagy fél-három negyed liter tejbe, hozzáadtam négy gerezd összenyomott fokhagymát és kb fél liternyi natúr joghurttal összekevertem. Mikor már a kenyér héja is jól elázott, akkor nekiestem botturmixxal és simára kevertem. Hozzáadtam az addigra levet eresztett és kissé kinyomkodott uborkát. Végül sóztam, borsoztam és beleborítottam úgy két evőkanálnyi szárított kaprot. Én most a gyerek miatt nem raktam hűtőbe tálalás előtt, de ha hidegen pihen egy fél órácskát legalább, attól nem lesz rosszabb. Sőt, valahol egyszer olvastam, hogy még egy kis durvára vágott dióval vagy pisztáciával is fel lehet dobni ha már tányérban van, de nekem most nem volt itthon pisztácia, a diót meg egyszerűen lusta voltam kivenni a fagyóból és durvára vágni (látszik, hogy a kívánósság nem mindenható ha az emberben van egy nagy adag lustaság is).
És ha már mindenesre sikerült ez a post, had osszak meg egy szuper linket. Ma kaptam email-ben és nagyokat mosolyogtam mire végignéztem. Számomra nem csupán a tartalma volt mosolyogtató, de hirtelen nevetségessé vált az én nyűglődésem itt egy három éves gyerek melletti második terhességgel és egy full-time-os nagymamával. Jó szórakozást!
Majd eszünk otthon. Már alig várom! 
Megszoktunk 
