Megint Január

IMG_4010Csak nekem tűnik úgy, hogy rohannak az évek, vagy más is így van ezzel? A karácsony jött és ment, a szilveszter szintúgy és én még észbe se kaptam, már megint megkezdődött a taposómalom. Jó volt az év végi két hét szünet, idén (illetve tavaly, értitek) sikerült itthon maradnom végig, se munka, se egyetem, csak móka és kacagás. A fiúk ideén is lázban voltak (Alex szó szerint, de erről mindjárt), a Jézuska mellett a havat is nagyon várták, de sajnos ez utóbbin még a csoda sem segített. Nem hogy hó nem volt, de szinte kabát is alig kellett a rendkívül enyhe decemberben, és azóta sem. Talán majd februárban. A remény hal meg utoljára.

Nekem január 12-e, kedd dél volt az éppen esedékes dolgozat leadási határideje. Persze a lazsálásnak mindig van böjtje, a decemberi  semmittevés öt heti tananyagot zúdított a nyakamba elsején és szükségszerűen az utolsó pillanatos írást. Ám ha az ember lánya három gyerek mellett tanulásra adja a fejét, az vagy nagyon jól szervezett, vagy egyszerűen elment a józan esze. Attól tartok én ez utóbbi kategóriát gyarapítom. Pedig terveztem én… hogy majd három nappal a határidő előtt, szombat éjjel nekiülök és pikk-pakk összedobom, majd nagyképűen indítom a hetet, hogy lám-lám, gyerekek mellett is megy ez. De mindannyian tudjuk, hogy ember tervez…

megyei kórház Szombat hajnalban egy hörgő, lila ajkú, felakadt szemű kilenc hónaposhoz hívtunk mentőt. Szerencsére csak az ijedtség volt nagy. Mindig tanul az ember, ezúttal a lecke a lázgörcs volt. Nem akarok nagyelőadást tartani a témában, legyen elég annyi, hogy vannak gyerekek akiknek hirtelen szökik fel a lázuk (nem feltétlenül magasra, a hangsúly a ‘hirtelen’-en van, az Alexé bőven 39 alatt volt), amire lázgörccsel reagálnak. Maga a görcs, vagy inkább roham, nem tart sokáig, nem okoz károsodást, ‘csak’  nagyon ijesztő (pláne ha először fordul elő), és 4-5 éves korukra kinövik a gyerekek. Így alakult tehát, hogy vasárnap délutánig a megyei kórház vendégszeretetét élveztük.

Mivel a ‘kórházban gyerekkel’ fogalom nem össze-egyeztethető a ‘dolgozatírás’ fogalmával, vasárnap éjjel voltam kénytelen írni (és mellette kábé óránként szoptatni), mert mégse kéne kirúgatni magam az egyetemről az első évben, pláne, hogy a felső légúti vírusos megbetegedésben szenvedő gyerek nem tehet róla hogy az anyja mindent az utolsó pillanatra hagy. Meg is született a nagy elhatározás (nincs új a nap alatt, mindig ezt mondom), hogy legközelebb majd időben, meg hamarabb stb stb (aztán jön majd a következő dolgozat és kezdődik minden elölről).

Na de hogy jó hírt is mondjak, most már minden szép és jó, Alexnek már csak egy kicsit folyik az orra, elmúlt a lázveszély és vele együtt a roham veszély is (egyenlőre). Ezt megünneplendő, a napsütéses órákat kihasználva, egy nagy tengerparti sétával összekötött barát-látogatást tettünk a múlt hétvégén, és megint megfogadtuk hogy gyakrabban kellene találkozni (másfél éve voltunk náluk), és kihasználni hogy csupán egy órányira vagyunk a parttól. Az én gyerekeim hozták a formájukat, és az öt fokban kabát/sál/sapka nélkül rohangáltak és gyűjtötték a szebbnél szebb kavicsokat és kagylókat (amiket aztán az én zsebembe tömködtek természetesen).

 itt még volt rajtuk kabát itt már nem  parti party háttérben a tenger

A nagy fiúk jól vannak (a tengerparti kabát-nélküliség ellenére is), ezerrel dübörög az iskola, hegedő, úszás, kinek mi. Márk rengeteget nyúlt, 35-ös lába van, és néha tinilányokat megszégyenítő módon hisztizik. Erik továbbra is a család bohóca, iskolába hol kisebb, hol nagyobb kedvvel jár, és a makacssága sem változott. Együtt egyre jobban eljátszanak: utaznak, bunkert építenek, órákon át legóznak, bújócskáznak, kergetik egymást vagy csak rajzolnak a lehető legnagyobb egyetértésben. Aztán persze összekapnak, megy a ‘te kezdted!’ meg az ‘enyém volt először’, vagyis semmi változás testvér-fronton. Alexnek kibújt az alsó két foga, jó étvággyal eszik mindent, többnyire cici nélkül alszik el és egy nagyon sajátos mozgás formát fejlesztett ki, amolyan fókázós-négykézlábas, amivel most már bárhová eljut: pakol a ruhás szekrényben, a konyhában, nyalogatja a cipőket és előszeretettel száll be a nagyok csocsó-partijába is.

Márk saját döntése alapján decemberben beköltözött a kisszobába (így az ‘ez az én szobám, ide nem jöhetsz be Erik’ című nóta is megkezdődött), Erik pedig megint velünk alszik. Így megint mindenki végig alussza az éjszakát, nincs hajnali kettőkor vándorcirkusz. Van viszont dolgozó sarok a fenti gyerekszobában, ahol nyugodtan tudok tanulni/dolgozni anélkül, hogy bárkit is zavarnék.

Terveim szerint a 2016-os év a minimalizmus éve lesz, és nem csak azért mert minimális tanulással akarok egyetemi évet zárni. Már eddig is rengeteg lomtól szabadultunk meg sikeresen és egyre jobban sikerült elkerülni a felesleges vásárlást is. Még mindig  sok haszontalan dolgunk van, amiket remélem lassan-lassan át tudok majd válogatni és (kidobni). A jól szervezettség beiktatása megint (mint mindig) palettán van, csakúgy mint a napi jóga és az időben történő esti lefekvés nekem. Egyenlőre nem állunk túl jól ez utóbbiakkal, de nem adom fel, elvégre még csak január van, előttünk az egész év. :)

Reklámok

Ősz 2015

Miután megkezdődött az iskola, és itt voltak a látogatóink (villámlátogattak a Harangozó lányok, aka Varga mama volt nálunk a két testvérével), beindult nálunk a nagyüzem. Nyílt napok és beszoktatások, magyar találkozó és iskola alapítás, egyetemi intézkedések és autószerelés, takony, köhögés, kölcsöngyerek-fuvarok és még sorolhatnám. Én mióta az eszemet tudom nem unatkoztam, de most még annyira sem. :) Az egyetemi tanulás már két gyerek, munka és háztartás mellett is nagy falat kategória volt, amin (valljuk be őszintén) egy hat hónapos szoptatott gyerek nem könnyített.

Ami a szoptatást illeti, hiába a több éves tapasztalat, a fejés és a cumisüveges etetés teljesen idegen kategória volt eddig, de már egészen belejöttünk. Alex nagyon gyorsan fel akar nőni, még hat hónapos sem volt amikor pillanatok alatt betátogott egy fél almát, és azóta napi egyszer eszik valami pürét. Mellette viszont csak anyatejet kap, amit ha itthon vagyok, értelemszerűen az eredeti csomagolásból iszik, ha dolgozok akkor cumis üvegből. A reggeli fejés bevált, tele a fagyó zacskózott anyatejjel.

IMG_3048 IMG_3057 IMG_2892 IMG_3035

Sose volt rutinunk, de most szükség lesz rá. Komolyodik a házi feladat Márknak, amit az Erik házijával össze kell hangolni (már ügyesen próbálkozik az írással és felismeri a tanult betűket; szereti az iskolát, de elfáradt, sok volt neki az iskola-kezdés). Nagyon rájuk férne már a szünet, túlságosan mozgalmas volt ez a fél szemeszter.

A rohanás mellett viszont jó egy kicsit vissza venni a tempóból esténként. Én nem bánom hogy korábban sötétedik és azt sem hogy hűvösebb lett. Újra az asztalra kerültek a mécsesek, tele a környék barna és sárga levelekkel. A szünetre erdei kirándulást tervezünk, meg pizsamás napot, társas játékot, és sütünk majd tököt, meg gesztenyét is…

IMG_3037 IMG_2801 IMG_3052 IMG_2952

Egy boszorka van…

IMG_4563

Alex holnap hat hetes lesz, Erik oviban egyre többet beszél, Márk lassan ráérez az olvasás ízére, én meg nem győzök gyönyörködni bennük. Mert annyira jó hogy itt  vannak, hogy teljes a család, és hogy kimondhatom, hogy három fiam van. Valaki egyszer azt mondta, hogy az egy gyerektől csak a kettő a jobb. Igaza volt. Kettőtől meg csak a három. Persze most még a 24 órás nagymamai szolgálat rózsaszín szemüveget tart elém, de akkor is. Még ha három nevet sorolok is végig mielőtt a eltalálom azét akihez beszélek (Sanyi is beszáll ilyenkor a sorba, hehe), meg ha az ordító legkisebb mellett nyíg a másik kettő, akkor is.

Viszont tudjátok mi a legnagyobb problémám, hogy mindenki első legyen, hogy kapjanak elég figyelmet.

márk

Hogy a legnagyobbat ne hanyagoljam csak mert már nem kell öltöztetni, meg fogat is tud mosni egyedül, sőt sokszor kérjük meg hogy segítsen apróbb dolgokban.

erik

Hogy a középsőre is jusson elég minőségi idő, mert a naggyal házit írunk, szóláncozunk, és ő, a középső ebből kimarad. Ráadásul a tv távirányítóját se kezelheti még, és bármennyire szeretné, az iskolába menetellel várni kell szeptemberig.

alex

És a kicsi, aki –teljesen jogosan- azonnal torkaszakadtából ordít ha én kellek neki, mert tudja, hogy ha csendben nyekeregne, talán meg sem hallanánk az állandó cirkuszban. Már ő is egyre többet van ébren, nézelődik, nagyokat mosolyog ránk, és vele is nagyon szeretnék néha “csak úgy” időt tölteni. 

Nem is tudom mások hogy birkóznak meg hat gyerekkel, komolyan. Mert valamelyik mindig ordít vagy hisztizik, de minimum durcás, vagy cukkolja a másikat, nálam meg szakad cérna. Vannak persze nyugis pillanatok is, amikor hihetetlenül előzékenyek és kedvesek, és nem vesznek össze a lego emberen, veszekedés nélkül elkészül a házi és a pókemberes gatyó is tiszta. Igen, vannak ilyen pillanatok is, ritkák ugyan, de vannak.

IMG_4555 

Szóval van még mit hangolni a rendszeren, de majd belejövünk. (És majd ha szólok ha megszoktunk.)